BircaHang

Kapitalista Komszomol

A múlt hónapban új munkahelyen kezdtem dolgozni. Általában 2-évenként szoktam munkahelyet változtatni, csak egyszer esett meg, hogy valahol 4 teljes évig ott ragadtam. Mivel az új munkahelyeken a kezdet mindig felkészítés, tréning (csak nagyon szar helyeken nincs ilyen), ilyenkor az ember szembesül az agymosás áldozataival. Hiszen a legtöbb kolléga jellemzően nagyon fiatal, a 24 éves… Tovább »

Neokolonializmus

Hogyan is működik a neokolonializmus? Alapvetően a rendszer az, hogy a volt gyarmattartók kivonulnak egy adott országból, maguk helyére tesznek egy hozzájuk hűséges helyi elitet, akik aztán mindenben kiszolgálják őket. Olcsóbb, hatékonyabb, kevesebb erkölcsi nehézséget okoz: a rendszer fenntartásához szükséges erőszakot immár nem nyugatiak csinálják, hanem helyiek, viszont ugyanúgy folyik a pénz nyugatra, mint korábban…. Tovább »

A konzervatívizmus abszurditása

A ún. konzervatívizmus sose volt egyéb, mint gazdasági ultraliberalizmus, mérsékelten liberális kultúrpolitikával. Szükség rá ugyanúgy nincs, mint a “fajtiszta” liberalizmusra. Sőt, ma már ez se igaz. Egymás után vezetik be pl. a nyugati konzervatív pártok a homokos “házasságot”. Azt szoktam mondani: a mai konzervatív az 50 évvel ezelőtti liberális, a mai liberális pedig az 50… Tovább »

A felmondás kultúrája

Csak nyugodtan, szépen, ahogy a liba gágog a réten. Az alappont: dolgozni rossz dolog, ebből indulj ki! A munkavállalásnak egy értelmes célja van: a fizetés. Sose fogjuk jól érezni magunkat egy munkahelyen se, ez eleve szögezzük le. Azaz kisebb és nagyobb rossz között választhatunk csak. Na most, a munkaidő lényege: valahogy kíbirni, a lehető legkevesebbet… Tovább »

Légy proaktív

Komoly ember eleve tudja, hogy semmit se szabad komolyan venni egy munkahelyen. Nem mondom, hogy ne dolgozzunk, azt se, hogy szabotáljunk vagy lopjunk, ezek ugyanis értelmetlen és erkölcstelen eszközök. De aki idősebb, s akinek emiatt hatalmas tapasztalata van a kommunista rendszerből, az tudja: a szövegeket nem szabad komolyan venni.. Ahogy a múlt rendszerben a “mondd… Tovább »

Mi a termelékenység?

A “termelékenység” egy liberális varázszó. Létezik, de nincs valós tartalma. Egy példa: ha a tőkés szabadon garázdálkodhat, akkor a munkásának fizet 100 egységnyi pénzt, ha viszont megszorítjuk a szarvát, akkor 500-at. Tök ugyanazt csinálja mindkét esetben a munkás. Csak az utóbbiban ki lett harcolva a magasabb bér. Így magasabb lett a “termelékenysége”.... Tovább »

Jóság és szabadság

A jóság nem valamiféle anyagi izé, mely ideiglenes szükséges. A jóság maga az ember lelkének gyümölcse. S mindig szükséges. Olyan mint a létezés. A szabadság szintén alapvető, a rossz szabadsága is, de különösen a szükség van az emberek tájékoztatására. Mert a modernitás acélketrecébe zárt lélek sokszor annyira el van nyomva, hogy nem marad ideje körülnézni… Tovább »

Miért nem vagyok jobboldali?

Minden más híreszteléssel ellentétben, a “jobboldal” és “baloldal” szavaknak nincs értelmük a polgári kor előtti időkben. A baloldal-jobboldal elhatárolódás jelentése: hol áll a tőke-munka ellentétben. A baloldal a munka oldalán áll, s két fő verziója: mérsékelt baloldal (középbal), mely elfogadja a polgári, liberális demokráciát, annak gazdasági rendszerével együtt, s abban hisz, hogy benne reformokat kell… Tovább »

Ki tántorog ki?

Az átlagember nem akar sehová migrálni, erre jellemzően 2 embercsoport hajlamos: az adott társadalom legaktívabb tagjai, az adott társadalom legkétségbeesettebb tagjai. Ezek együtt 10 % maximum, csak különleges helyzetben több. Az értelmes emberek pedig – ezek ritkán azonosok a fenti 2 csoporttal – megértik, hogy ha az egész világ elmenne a világ leggazdagabb területeire, azok… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!