BircaHang

A női válság

Már írtam az öregedésről. Ennek van egy specifikus időszaka mind a férfiaknál, mind a nőknél. Most jöjjenek a nők. A nőknél az egész folyamat rendkívül látványos. Hiszen alapja biológiai: a peteérés megszűnése. A nők ilyenkor elkezdenek látványosan öregedni, egyes típusoknál ez a folyamat hosszabb, lassabb, s már korábban kezdődött, másoknál hirtelen, szinte pillanatszerű. Nyilván vannak… Tovább »

A pékség

Apai nagyapám 1925-ben költözött Bulgáriából Magyarországra, 12 éves korában. Mai szemmel elég furcsa, hogy egy gyerek a szülei nélkül idegen országba költözik, iskolába járás helyett. Hozzá kell azonban tenni 2 fontos kiegészítést: akkoriban Bulgáriában 4 osztály volt a kötelező tanulás, nagyapám pedig ezen akkor már éppen 1 évvel túl volt, legidősebb bátyja, aki nála 17… Tovább »

Magyar diplomaták

Magyar diplomaták a Kádár-korban – személyes emlékeim. Bár apám sose volt diplomata a szó szoros értelmében, értsd sose volt a Külügyminisztérium alkalmazottja, de kétszer is diplomata státuszban volt. A magyarázat: Kádár alatt minden magyar hivatalos kiküldött kvázidiplomata volt, függetlenül attól, hogy a kiküldő szerv a Külügyminisztérium volt vagy más intézmény. Akkoriban minden külföldi tartózkodáshoz engedély… Tovább »

Palota

Most, hogy Nahalnij leleplezte Biden titkos palotáját, a Fehér Házat, én is igyekszem leleplezni magamat. A legnagyobb ház, melyben éltem valaha 1980-1986 között Kubában volt, Havannában. Ez a ház az egyik nagy kubai szivargyár tulajdonosa lányának volt a tulajdona. A tulaj 1959-ben az USA-ba költözött, a házat 1961-ben államosították. Ezt a házat 1964-1991 között folyamatosan… Tovább »

Budapest 70-es évek

Negyedik osztályos koromtól kezdtem félönálló lenni, 1977 elejétől kezdtem az iskolából hazajárni egyedül. Ez most tehát az 1977-1980 közti időszakról szól. A XIV. kerületben laktam, de iskolába a V. kerületbe jártam. Minden nap hosszú utat mentem be. A Bazilika mellett lévő iskolámból – pár éve megszűnt, pontosabban az iskola elköltözött – 2 módon lehetett hazajutni:… Tovább »

A nagy pillanat

Az értelmiségi emberek nagy betegsége a csodavárás. A nem-értelmiségiekre ritkábban jellemző, ők közelebb vannak a talajhoz, aminek van rossz oldala is, de kétségtelen jó oldala, hogy nagymértékben mentesek sok hülyeségtől. Az értelmiség viszont a szellem embere, ami persze jó dolog, de van rossz oldala is, ha a szellem elszakad a valóságtól. Aki észreveszi a modern… Tovább »

Hogyan öregszünk

Amikor az ember maga is az öregedés rögös útjára lép, fokozottan figyeli az öregedés folyamatát. Nagy szerencsém, hogy tudatosan óvom magamat az önámítástól és a múltszépítéstől – bár biztosan ebben nem járok 100 % sikerrel -, nagyon tisztám emlékszem korábbi magamra a lehető legkülönbözőbb helyzetekben, nagyjából 6 éves koromig vannak koherens, értelmes önemlékeim. Meggyőződésem, hogy… Tovább »

A kisember 3 célja

A kisemberek 3 fő célja, gyakorisági sorrendben, csökkenő felsorolásban: pénz, hírnév, bölcsesség. Valójában önmagában véve egyik cél se rossz, de minél előrébb van a fenti felsorolásban, annál károsabb, ha öncéllá válik. A világ egyetlem modern eszméje, mely szerint nem hogy nem rossz, de egyenesen pozitívum a pénz öncélú hajszolása – a liberalizmus. Romlott eszmeiség. Vele… Tovább »

A gennyes pattanások életciklusa

A legegészségesebb szervezetben is előfordul, hogy gennyes pattanás alakul ki. A gennyes pattanások élete jellemzően 3 fő irányban szokott alakulni. Az első esetben a pattanás kicsi marad, nem tud jelentősen fejlődni. Aztán lassan alkalmazkodik a környező egészséges sejtekhez, bár még sokáig érezhető, hogy a pattanás helye kissé más a környezethez képes. Aztán az is megesik,… Tovább »

Sorsok a rendszerváltó nemzedékben

Annak a nemzedéknek vagyok a tagja, mely bőven a kommunizmusban született, abban nőtt fel, viszont fiatal felnőttként érte őt az új rendszer. Ez a legrosszabb helyzet. Az idősebbek már kialakítottak egy adott életet a régi rendben, a fiatalabbak pedig már csak az újban kellett életet kialakítaniuk. Mi pont közepén ragadtunk, amolyan már nem, még nem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!