Mi történik most Budapesten?
Most a helyzet kulcsa: Washington meg akarja dönteni minél előbb a törvényes magyar kormányzatot, a kijevi megoldás mintájára.
Washington keze jelenleg még mindenhová elér, Oroszországot és Kínát leszámítva.
Az már a magyar vezetés okosságán is múlik, mi lesz pontosan. De ha Washington valakit kipecézett, annak vége. Csak az idő kérdése ez.
Csak emlékeztetőül valami, amiről már írtam korábban. Tavaly Bulgáriában “helytelen” – értsd: az oroszok felé nyitott, nem eléggé amerikahű – kormány alakult, 400 napon keresztül voltak tüntetések ellene, minden nap, a leggyengébb napokon 100-200 ember részvételével, az erősebb napokon 20-30 ezer is volt.
Az ürügy egy apró hiba volt. S bár a konkrét ügyben a kormány 72 órán belül visszakozott, a tüntetések maradtak több, mint 1 évig!
Végül a kormány – idén tavasszal – lemondott. A legvégén mér nem csak a Soros Alapítvány (bolgár neve: Nyitott Társadalom Alapítvány) és más hasonló nyugati befolyásügynökségek fizetett emberei tüntettek, mellesleg a tüntetéseken rendszeresen részt vett a német és a francia nagykövet is, hanem a legvégén már eljött 3 amerikai szenátor is Szófiába, akik ultimátumot adtak. Ez hozta el végül a kormány bukását, a kormánykoalíció egyik tagja megvonta támogatását a kormánytól.
Most Budapesten csak a magyar vezetés okosságán múlik, mi lesz pontosan. De ha Washington valakit kipecézett, annak vége. Ez már csak idő kérdése.
Emlékezzünk vissza 2006-ra is, akkor éppen Budapesten laktam, sőt éppen a városközpontban, személyesen is lehetőségem volt végig megfigyelni az eseményeket.
Az egész egy puccskísérlet volt. A békés fideszes tömegre rászerveztek focihulligánokat. Ki tette? Nyilvánvalóan a Fidesz, vagy ha mégsem, akkor a mások által szervezett agresszióra azonnal rátelepedett a Fidesz, azaz mindenképpen a Fidesz érdeke volt.
A háttérhatalom sem ellenezte az egészet, hiszen a ballib vezetés már morálisan lejáratta magát, s Orbánék akkor még 100 %-osan nyugatpártiak voltak. Az egésznek nem volt tehát jelentősége a háttérhatalom szempontjából: a nyugatnyaló ballibeket váltotta volna a nyugatnyaló Fidesz.
A kormány helyesen cselekedett, s ügyesen politizált, a hatalmat meg tudta tartani. Gyurcsány kiváló politikus, Orbánhoz hasonlóan, ez tény. Ez azonbna valójában akkor a Fidesznek sem volt ellenére, ez volt a B terv ugyanis: hagyni Gyurcsányt tovább erodálni a ballibeket. Hiszen gondoljunk bele: ha 2006-ban lett volna egy rendkívüli választás, a Fidesz azon NEM ért volna el kétharmadot, míg 4 év további ballib szerencsétlenkedés és bizalomvesztés elhozta ezt az eredményt. Azaz itt is látható, minden cselekedetnek két éle van: hiába döntött helyesen Gyurcsány egy adott pillanatban, nem volt valódi választása, csak bukása időpontját tudta megválasztani, de magát a bukást elkerülni nem volt esélye.
Végülis tehát Gyurcsány hibát követett el, de ezt akkor még nem tudhatta. Azt hitte “mindenki megunja és hazamegy”, ez meg is történt, azonban a lelki ostromállapot maradt, s a Fidesz vezére okosabb volt taktikailag: nem próbált többet puccsolni, hanam lassan bekerítette a ballib kormányt. S 2009-ben már a ballib megmondóemberek sem gondolták, hogy a Fidesz nem fog fölényesen nyerni 2010-ben.
Szóval Orbán brilliáns taktikusnak bizonyult ellenzékből. Most fog kiderülni, vajon tényleg az-e, azaz képes lesz kormányon is erre…
A huligán meg annak randalírozik, aki jobban fizet, ennyi az egész. A ballibek most jobban fizetnek, 2006-ban meg a Fidesz fizetett jobban.
Kiváncsi leszek, képes lesz-e Orbán kezelni a helyzetet. Ha nem akkor jön a bolgár út.
Ma fog kiderülni, mi lesz.
Ha kevesebb ember lesz, mint vasárnap = nyert a Fidesz. Ha megint lesz rombolás = nyert a Fidesz. Most valószínűleg a kemény mag igyekezni fog a rendőröket provokálni, ez a valószínű ballib terv.
De mindegy, mert ha most nyer a Fidesz, a ballib agytröszt csinál pár napon belül új tüntetését, valamilyen más ürüggyel és arra majd jobban megszervezik a focihuligánokat. A szálak André Badfriend kezében vannak.
Ez idegek harca mindig, a puccs egyfajta művészet. S Amerika nem hagyhatja vesztve ezt a geopolitikai csatát. Mert itt az internetadó nevű ökörság valójában csak ürügy, a valódi tét Magyarország visszatérítése az akolba és a túlságosan függetlenkedő magyar kormány megrendszabályozása.
A ballib agytröszt, mint ötödik hadoszlop, örül nagyon, de az örömük korai. Amerika Orbán helyére egy nyugathű fideszest fog tenni, ez érezhető már mindenhonnan.
A Szabadság téren Badfriendék már lázasan nézegetik a fideszes életrajzokat… és válogatnak.
“……egy hetet kap a kormány, hogy az Európai bizottságot kérje fel a NAV átvilágítására, és hogy lemondassa Vida Ildikót és társait. Ellenkező esetben, november 17-én, ha kell polgári engedetlenséggel kényszerítik ki távozásukat.”
Az ismerőseim személy szerint adtak 15000 Ftot. Címletre pontosan megmondták mennyit kalapoztak össze a vasárnapi tüntetésen, ahol még hangosításra sem volt pénz. Ugyanígy a keddi tüntetésen befolyt adományok itt szerepelnek: http://goo.gl/um3Tne
Ja hogy az internetadó mellett a kormány többi rossz döntését is előhozták? Helyes. Már csak a hatékonyság kedvéért is, a GDP-n elég erősen meglátszana ha minden rossz döntés, törvény ellen külön tízezres tüntetés szerveződne.
Itt nem a megszorítás brutálisságán van a hangsúly, hanem az értelmetlenségén és ártalmasságán.
Nem vagyok EU imádó, így nem kéne hogy magamra vegyem a mondatodat, de természetesen ugyanazt kell tenni bármilyen ártalmas megszorítás esetén, teljesen mindegy hogy fidesz vagy ballib van hatalmon. Felhívni rá a kormány figyelmét. Ha kell, akkor békés tüntetéssel, ahogy az most történt. Ha a kormány nem képes belátni, akkor alkalmatlan a feladatára és mennie kell. A forradalmat a kormánynak kell megelőznie, mégpedig ha szükséges akkor a lemondásával. Itt még messze nem tartunk.
A tüntetésekeknek mindig van racionális magva is. De nézd meg a szövegeket. A második mondat már Paksról szólt, s ballib pénzek mozognak a háttérben. Ki adta a többmilliót a tüntetésre? Mert ez 2-3 millió Ft.
Megint sikerült érdemben reagálnod. A fideszességed nem a kiindulópontom, hanem az első mondatom volt. A kiindulópontom a te viziód hibás mivolta, miszerint amerikai összeesküvés áll a tüntetések mögött. És nem tudom eldönteni hogy ezt komolyan gondolod, vagy csak azt a látszatot szeretnéd kelteni, hogy a tüntetések valójában nem a kormány hülyesége ellen vannak.
Szánalmas cirkusznak nevezni az felsőoktatási rendszer szétverése ellen irányuló tüntetéseket szánalmas. A felsőoktatás rendbetételét ugyanúgy a listádon kellene szerepeltetni, és a pénzkivonás ennek egyenes szembement volna. Sajnos továbbra sem történt érdemi lépés a jó irányban.
És mivel van nagyobb probléma is, tétlenül kell nézni a Fidesz összes rossz döntését, károkozását? Nem.
Az általad felsoroltak valóban létező, de passzív problémák, pont azért vannak, mert nem tesznek semmit ellenük. Az internetadó viszont egy olyan hiba, amit most hoznak létre. És még milyen amatőr módon! Már a negyedik szánalmas indokot dobják be érte, fogalmuk sincs az internet működéséről és szemmel láthatóan egy szakmabelivel sem konzultáltak mielőtt a tervezetet benyújtották. Pont az a színvonal, mint a legtöbb törvényüknél.
Egyelőre se forradalomról, se kormánybuktatásról nincs szó. Ha 2006ban nem volt, most biztosan nem is lesz Ez csak egy tüntetés volt. Egy rossz adó és a kormány többi hülyesége ellen. Amerikai összeesküvést vizionálni (cikk) kicsit erős.
Az eseményeket kellő mélységben nézem. Ezért is faszság amit összehordtál a cikkben.
Egyetértek teljesen. És én se vagyok fideszes. Csak félek, hogy Magyarország is Ukrajna sorsára jut. Majd ha az új ballib kormány ennél sokkal brutálisabb megszorításokat fog bevezetni, akkor mit fogtok szólni kedves eu imádók? Majd ha a “forradalom” hatására a forint veszít 40%-ot az értékéből, mint a hrivnya, az is jó lesz?
Amikor azt hittem, hogy az államilag támogatott helyek 50 ezerről 40-re történnő csökkentése után nem lesz szánalmasabb cirkusz, megint sikerült meglepni.
Félre ne értsetek, a fingesz volt a hülye, hogy egy olyan adót akart behozni, ami ellen anno tüntettek, VISZONT ne tegyünk már úgy, mintha ez az “internetadó” lenne Magyarország legnagyobb problémája!
Mik is ezek a problémák, amikről beszélek? Mondjuk azok, amiket már 1989 óta annyira szétbarmolt mindegyik kormány, hogy nyugodtan lehet rájuk mondani, hogy “romokban hever”:
1.Egészségügy = kórházak siralmas állapotban, orvosok fizetése félelmetesen alacsony.
2.Környezetszennyezés = lassan kezdünk peking szintjére jutni, ami ráadásként azért nem jó nekünk, mert mi mezőgazdasági orzság vagyunk, aminél a környezetszennyezés felér egy harakirik-vel.
3.Az EU agyf*szságai = bezáratták a cukorgyárainkat, beakarták tiltatni a libamájat majd a borospincéinket, holott ezek nélkül megpurcanunk.
4.Tömegközlekedés = sok kisebb településhez nem vezet rendes út, max földút, a jegyek egyre drágábbak, az útak a használhatatlanságig elvannak kopva.
5.Áramellátás/vízellátás = nagyon sok településen nincsenek, ráadásul a kisebb településeken, de még a kisebb városokban is van, hogy nem működik rendesen.
Ésatöbi, ésatöbi! Kérdem én: hol voltak anno, amikor eme problémák ordítottak segítségért? Vagy tényleg ennyire szánalmasan rövidlátóak vagyunk, hogy jobban érdekel minket e legújabb netes pornó és a torrent-ezés, minthogy a várólistákra egy-egy műtétre több évre előre be kell jelentkezni s majd 9-10 hónap múlva jó ha végre megműtenek, vagy hogy 6-7 év múlva fuldokolni fogunk a szmogtól és nem tudunk fürödni a Balaton-ban? Az meg, hogy “jaj, veszályben a sajtószabadság” meg süket duma, amíg mindenhol tudok venni ellenzéki és fikázó lapokat, amikben az aktuális kormánykt támadják, ráadásul cenzúra mentesen (a b*zmegok hiánya meg kötelező írói etiket).
Összefoglalva szó sincs “forradalomról” vagy “kormánybuktatásról”, arról van szó, hogy megint elterelik a figyelmet, ahogyan anno az egyetemek államilag finanszírozott helyeivel, majd kb 2-3 hónap múlva már senki sem fog rá emlékezni.
Nem vagyok fideszes. Próbáld az eseményeket mélyebben nézni.
Nem vagyok fideszes, így eleve a kiindulópontod is már téves.
Gondoltam hogy egyből farkast kiáltasz, ha az emberek a hőn szeretett fideszed ellen tüntetnek. De az összeesküvéselméleteid lassan a Chemtrail szintet verdesik. Washingtonnak köze sincs ehhez, szó sincs fizetett tüntetőkről vagy vandálokról, ez tegnap bebizonyosodott. A futballhuligán réteg a fidesz propaganda (miszerint az MSZP szervezte) következtében szerencsére lekopott. Ők bevették, az értelmesebbje nem.
Emögött a tüntetés mögött nem Washington és nem is az ellenzéki politikusok állnak, hanem a becsapott szavazók és a kiábrándult átlagemberek, párttól és oldaltól függetlenül, akik felfogják mennyire káros dolgokat művel a fidesz. Nem ártana felfognotok végre, hogy a fideszellenesek elsősorban nem a baloldali pártok támogatói. Akkor elmentek volna szavazni és most MSZP meg a többi alkalmatlan párt lenne hatalmon. Jelenleg nincs hasonló erejű ellenfele a fidesznek, de reméljük most elindult valami és ez hamarosan változik.
Megj.: Azért ez szép teljesítmény a fidesztől, hogy egyszerre, egymástól viszonylag függetlenül bukik bele a botrányos külpolitikájába és a még botrányosabb belpolitikájába.
Gondoltam hogy egyből farkast kiáltasz, ha az emberek a hőn szeretett fideszed ellen tüntetnek. De az összeesküvéselméleteid lassan a Chemtrail szintet verdesik. Washingtonnak köze sincs ehhez, szó sincs fizetett tüntetőkről vagy vandálokról, ez tegnap bebizonyosodott. A futballhuligán réteg a fidesz propaganda (miszerint az MSZP szervezte) következtében szerencsére lekopott. Ők bevették, az értelmesebbje nem.
Emögött a tüntetés mögött nem Washington és nem is az ellenzéki politikusok állnak, hanem a becsapott szavazók és a kiábrándult átlagemberek, párttól és oldaltól függetlenül, akik felfogják mennyire káros dolgokat művel a fidesz. Nem ártana felfognotok végre, hogy a fideszellenesek elsősorban nem a baloldali pártok támogatói. Akkor elmentek volna szavazni és most MSZP meg a többi alkalmatlan párt lenne hatalmon. Jelenleg nincs alternatívája a fidesznek, de reméljük most elindult valami és ez hamarosan változik.
Megj.: Azért ez szép teljesítmény a fidesztől, hogy egyszerre, egymástól viszonylag függetlenül bukik bele a botrányos külpolitikájába és a még botrányosabb belpolitikájába.