A munkavállaló szólásszabadsága

A témát már érintettem többször, de most ismét – aktualitása kapcsán.

Ahol nyilvánvalóan nincs szólásszabadság az a képviselet – akár munkavállalóként akár szerződéses félként. A képviselő arra van, hogy képviselje megbízóját. Ilyen például egy cégvezető, szóvívő, diplomata, stb. Eléggé abszurd lenne, ha egy ilyen ember azt mondaná “hivatalosan a véleményen ez és ez, de magánemberként az ellenkezője“.

Ez majdnem pont olyan, mint egy médiánál alkalmazott ember esete, ahol a munka lényege a véleménymondás. Minden médiának van egy adott irányvonala, szóval az alkalmazott annyit tehet, hogy olyanhoz szegődik, melynek irányvonalával alapokban egyetért.

Eddig tehát a helyzet világos, s nem is szokott különösebb bajt okozni.

A gond a következő helyzetekben van:

• egy normál, nem politikai tevélenységet folytató cég mit követelhet meg alkalmazottjától, arra hivatkozva, hogy egyes alkalmazotti magatartások sértik a cég érdekeit,
• mennyiben van köze egy cégnek ahhoz, alkalmazottja mit csinál munkaidején kívül.

Vannak persze nyilvánvaló esetek:

• az alkalmazott nyilván nem beszélhet cége termékei ellen, magánemberként se, ha a cég nadrágokat gyárt, nem mondhatja azt az alkalmazott, hogy szerint nő csak szoknyát viseljen,
• az alkalmazott kötelezhető lehet munkaidőben cége termékeinek használatára, lásd egy csomó helyen egyenruha van,
• az alkalmazott nem adhat magáról olyan képet, mely ellentétes a cég által sugárzott képpel, pl. egy sminkeket áruló cég alkalmazottja nyilván nem lehet sminkmentes.

De a gondok ott vannak, ahol a dolgok nem egyértelműek. A tipikus példa: mi nem tiltjuk az emberek jogát arra, hogy homofóbok legyenek, de a homofób alkalmazottat kirúgjuk, ugyanis vevőink többsége homofóbia-ellenes, így egy homofób alkalmazott megléte rontaná cégünk hírnevét.

A gond itt még az is, hogy kettős mérce van hatályban. Ha egy hagyománypárti cég elbocsát egy progresszívista alkalmazottat, akkor az “önkény”, míg fordítva pedig megtapsolandó tett.

Szerintem a megoldás ott lehet, hogy ahogy jogos üzleti érdekből se szabad diszkriminálni az alkalmazottat faji, nemzeti, vallási, nemi, stb. alapon – pl. nem számít érvényes oknak, hogy bár én nem vagyok cigányellenes, de sokan a vevőim közül azok, ezért elbocsátom a cigány alkalmazottamat, hiszen rontja az üzletemet jelenléte -, úgy szólásszabadsága se legyen korlátozható. Amíg az alkalmazott aláhúzza, hogy nem cégét képviseli véleményével, számítson diszkriminációnak szólása miatti elbocsátása.

Az állam nagyobb szerepe a megoldás tehát. Amíg a szabad piac dönt, addig az önkény az úr.