Mit akarnak a partizánok?

Egy beszélgetés, ahol kizárólag a gazdaságpolitikai szempontok merülnek fel. A magyar ballibaizmus abszurditása feketén-fehéren.

Lássuk két ember beszélgetését: két egykor a ballibek szélén evickelő ember, akik közül az egyik – Gulyás – már belépett a ballib fősodorba, de ezt nem meri bevalani, s a másik, akik máig maradt a ballib tengerek legszélső szélén (szinte már a “fasiszta” áramlatok mellett), ma is kitagadva a fősodor által.

Ajánlom mindenkinek a megnézését, de leírnám a lényeget, kigészítve persze saját gondolataimmal.

A kezdet nem érdekes, ez a vörös farok: Orbán liberalizmusa. Amit a szégyenlősebbek neolibetalizmusnak becéznek, le a kalappal Pogátsa előtt, hogy meri kimondani “neo” előtag nélkül.

Sokszor írtam már erről. A magyar ballib kritika máig nem tudja eldönteni, Orbán “fasiszta”-e vagy “kommunista”, hiszen egyszer fasiszta, mert “neoliberális”, hiszen egykulcsos adó, munkaügy igazítása a tőkés érdekekhez, másszor meg kommunista, hiszen gátolja a szabad piac láthatatlan kezének világjobbító munkáját. Egyszer a kapitalizmus legteljesebb kiterjesztése a bűne, máskor meg gátolása.

Az persze mindenképpen üdvözlendő, hogy a ballib narratívába, még ha csak marginálisan is, kezd becsorogni az előbbi verzió is. Hiszen 2010 előtt jobb esetben hülyeségnek, rosszabb esetben kódolt antiszemitizmusnak számított a kapitalizmus jóságának bármilyen kétségbe vonása. A rendszerváltozáskor megindult magyar baloldal mindvégig gyakorlatilag minden baloldali értéket tagadott, s minden vitás, baloldal-jobboldal közti eldöntendő gazdaságpolitikai kérdésben fanatikus módon állt ki a jobboldali opció mellett. Hogy akkor miért lett baloldal? Erről is írtam már sokat: alapvetően történelmi okokból, nagyon röviden 3 ok van erre:

• a rendszerváltozásben meghatározó szerepet játszó, az egykori kommunista állampártban már a 70-es évektől meglévő reformisták színtiszta liberálisok voltak, akik csak kényszerből mondták magukat kommunistáknak – s hát ez a kényszer megszűnt a rendszerváltozáskor, de jónak hangzott úgy beállítani ezt, hogy “baloldaliak maradtunk”,
• a rendszerváltozásben szintén meghatározó szerepet játszó másik tényező, a nyugatos, urbánus értelmiség csak hű maradt magához,
• mivel a magyar rendszerváltozásban nem létezett valódi kommunista-antikommunista ellentét (hiszen, mint mondtam, a vezető kommunisták zöme eleve csak kényszerkommunista liberális volt, a maradék más meg marginalizálódott), így a magyar rendszerváltozás nagy sajátossága,hogy már a legeléjén is a nemzeti contra liberális volt az igazi választóvonal.

Pogátsa persze mindezt jól látja, ő maga is évek óta harcol azért, hogy legyen végre vége a ballibaizmusnak, s legyen végre különbség téve baloldali és liberális közé, továbbá legyen aláhúzva, a gazdasági liberalizmus és a kulturális liberalizmus az két teljesen különböző dolog.

Jön aztán Gulyás, aki visszazökkenti az egészet a “Fidesz a baloldal ellen” hamis narratívába. Gulyás panaszkodik, hogy a “jobboldali kormány” kénytelen lesz helyes intézkedéseket bevezetni, ezzel ismét lehetlenné téve a “baloldali alternatívát”, pedig a “jobboldal” a felelős. Ez persze koncentrált marhaság. Gulyás, ha jól emlékszem, a magyar ellenzék Fidesz elleni összefogásának az élharcosa, ő ezt az ellenzéket – legalábbis a Jobbik nélküli részét – tekinti baloldalnak. Ez lenne a baloldali alternatíva? S komolyan a Fidesz lenne a felelős a világ állapotáért? Szóval itt látványosan elbeszél egymás mellett a két ember.

Pogátsa elmondja gyorsan a ballib mantrát: a Fidesz propagandája kiváló, ezért tud sokakat átverni. De utána azért rátér a valóságra is: Magyarországon éppen a “baloldal” – Pogátsa kimondja: “az úgynevezett baloldal” – mindig amikor hatalmon volt határozottan jobboldali, liberális politikát folytatott, sőt kifejezetten büszkén hirdette ezt.

Sokszor elmondtam: a magyar “baloldal” nemzetközi összehasonlításban nem baloldali, még a Tony Blair féle “harmadik út” nevű liberális fordulatot átvevő nyugati szocdemekhez képest is jobbosok.

Mellékes elem: sajnos Pogátsa is átvette az értelmetlen “oligarcha” szót mint a nagytőkés szinonímáját, ez abszurdum. Szögezzük le: az oligracha nem azonos a nagytőkéssel, s Magyarországon vannak nagytőkések, de nincsenek oligarchák, sose voltak.

Pogátsa szabatosan előadja, az egyik legszentebb ballib tabu, hogy az állami költségvetés olyan, mint egy családé egyszerűen hülyeség. Igen, s ehhez kell hozzátenni, Matolcsy MNB-elnök hatalmas sikere pont abból ered, hogy nem követte a legtöbb szent pénzügyi tabut. Mennyit is röhögtek és röhögnek rajta a ballib “szakértők”, az unortodoxián, s lám, ugyanezt mondja Pogátsa, aki ki nem mondva ugyan, de marhaságnak tekinti ezt a ballib alaptételt. Érzékelteti, a jegybanki függetlenség nevű tabu szintén marhaság. Természetesen így van: a közeljövő egyik fontos feladati a nemzeti bankok “függetlenségének” likvidálása, ugyanis ez egy teljesen értelmetlen, indokolatlan, káros elv. Magyarország – ki nem mondva – már lépegetni kezdett ezen az úton.

Amit Pogátsa se ért: ha a magyarok zöme baloldali, miért szavaznak a jobboldalra? Részben érti: mert a baloldal nem igazi baloldali. De a válasz másik része – ezt már nem meri kimondani -, hogy mert a Fidesz baloldalibb a “baloldalnál”.

Mit is akarnak a partizánok végülis? Hatalomba segíteni a baloldali értékek győzelme céljából az álbaloldalt, mely nem követi a baloldali értékeket? Ez valami vicc?