Azok a rohadék komcsik!

Azok a rohadék komcsik és a szemét köpönyegforgatók!

Ahhoz, hogy a párttagság ideológiai és politikai szimpátia kérdése legyen, legelőször is az kell, hogy demokrácia legyen egy országban.

Direkt nem írtam egypártrendszert, ugyanis nem ez a lényeg. A közhiedelemmel ellentétben, sok kommunista rendszerű államban NEM volt egypártrendszer. A kelet-európai államok közül az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában többpártrendszer működött. (Ma is többpártrendszer van Észak-Koreában!)  Természetesen ezek a pártok ugyanúgy álpártok voltak, ahogy a választások is álválasztások, a valóságban ezek a diktatúra szervezetei voltak egytől egyik.

A kommunista diktatúrák konszolidálódása után a párttagság mindenhol elvesztette ideológiai jelentőségét, a tartalma ugyanaz kezdett lenni, mint a úttörőszövetségben, a KISZ-ben, az egyetlen szakszervezetben való tagságé.

Úttörőnek lenni kell, mert minden tanuló úttörő. Emlékszem, a 70-es években a budapesti általános iskolámban az is úttörő lett, akit fel se avattak úttörővé. Egyszer egy szemfüles osztálytársam meg is kérdezte az osztályfőnököt, hogyan van az, hogy egyes diákok nem mentek el az avatásra, most mégis úttörők – a tanár gyorsan lezárta a vitát azzal a kijelentéssel, hogy „minden diák úttörő, s kész”.

A KISZ-tagság pedig szükséges volt az egyetemi felvételihez. Ebben a Kádár-rendszer meglepően laza volt, pl. Bulgáriával összehasonlítva. Magyarországon a 70-es években már nem volt kötelező a KISZ-tagság, bár a nem-tagoknak is kellett KISZ-jellemzés, míg Bulgáriában a bolgár KISZ-ben való tagság nélkül még a papképzőbe se lehetett menni.

Személyes élményem: apámra rászóltak a munkahelyén 1983-ban, hogy én miért nem vagyok KISZ-tag. Végül aztán jó magyar módon sikerült az ügyet elsumákolni, így nem kellett végül belépnem a KISZ-be.

A szakszervezeti tagság meg egyetlen okból kellett: az osztogatta a beutalókat a vállalati üdülőkbe, így érdemes volt jóban lenni velük.

Így lett a párttagság is lassan politikai állásfoglalásból elintézendő bürökratikus akadállyá. Egy ismerősöm mesélte: szóltak neki, ki akarják nevezni magasabb pozícióba a munkahelyén, de addig „intézze el” a párttagságot, mert feltétel hozzá. Ő meg elintézte. Olyan, hogy az illető egyetért-e a Párttal egyáltalán fel se merült. A Párt az állam része lett, s a valóságban megszűnt párt lenni.

Bulgáriában  a rendszer nem mutatott Kádár-féle lazaságot, a helyzet mégis pontosan UGYANEZ volt. Jól emlékszem, 1987-ben Szófiában mesélte egy ismerősöm, hogy sikerült belépnie a Pártba, mire én – ismerve az illető nem éppen kommunista politikai nézeteit – viccesen megjegyeztem, hogy ezek szerint kommunista lett, mire ő azt válaszolta: á, dehogy, a munkahelyen kell, szólt a főnök.

De emlékszem egy másik szófiai eseményre is: az egyetemen éppen párttagjelölti gyűlést tartottak a KISZ-tagok részére. Az előadó elmondta: diákokat gyorsabban felvesznek a Pártba, mint értelmiségit, így érdemes még most, diploma előtt jeletkezni. Arról, hogy esetleg hinni is kellene a Párt eszméiben szó se esett.

1989-ben az MSZMP-nek 850 ezer tagja volt, ez az akkori felnőtt lakosság kb. 20 %-át tette ki! Bulgáriában még nagyobb volt ez a szám: a felnőtt lakosság 25-30 %-a párttag volt!

Amikor az MSZMP kimondta önfeloszlatását 1989-ben, alig 35 ezren jelentkeztek át az MSZP-be! Ha ehhez hozzávesszük még azt a 20 ezer főt, aki a Thürmer-féle Munkáspártba igazolt, akkor is az derül ki: a tagság közel 95 %-a nem újította meg párttagságát sehol, egyik utódpártban sem.

Pontosan ez a 95 % volt a kényszerpárttagok tömege.

A Bolgár Kommunista Párt a magyarhoz képest fél évvel később alakult át „szocialistává”. A bolgár vezetők már ismerték a magyar testvérpárt katasztrofális átalakulási folyamatát, így azt a bölcs döntést hozták, hogy minden BKP-párttag automatikusan BSZP-taggá válik. Így kicsit lassabban ment a tagság lecsökkenése, hiszen a pártszabály alapján a tagdíj 12 hónapon keresztüli nemfizetése szüntette meg a tagságot, de az eredmény ugyanaz lett: az egymilliós tagságból százezres lett a létszám alig másfél év alatt.

A mai demagógia szerint aki párttag volt a régi rendszerben, majd ma más elveket vall az köpönyegforgató, gerinctelen, stb.

Pedig ez 2 okból sem igaz.

1. ok: az, amit itt hosszasan vázoltam, azaz az állampárti tagság nem valódi párttagság, hiszen eleve egy diktatúráról van szó. Lehet vádolni a párttagokat, hogy miért feküdtek le a diktatúrának, de ugyanez a kérdés szinte bárkinek feltehető, aki élt a diktatúra alatt, s nem lázadt ellene, legalább passzív módon.
2. ok: valójában ezek a pártok olyan mértékben változtatták meg ideológiájukat, hogy ha valaki annak idejük hívük volt és ma is ugyanazt vallja, semmiképpen sem lehet az utódpárt híve. Pl. az MSZP kommunista pártból polgári liberális párt lett.

Ezért is vicces, amikor a mai pártok egymást komcsizzák X vagy Y párttagsága miatt. Persze mindig csak az ellenkező felet.