Protestánsok tanítása

1.0BircaHanghttps://maxval.cafeblog.humaxval bircamanhttps://maxval.cafeblog.hu/author/maxval1967gmail-com/Protestánsok tanítása  Már írtam egy történeti <a href="http://bircahang.org/protestantizmus/">vázlatot</a>, de most arról is honnan jöttek a protestantizmus egyes sajátos tanításai.   Két fő gondja volt a reformációnak. Az egyik a hit formalizálódása, a másik az egyház intézményesülése, a kettő valójában összefügg. A jó keresztény hisz, de a hitének kell hogy legyenek külső, ellenőrizhető jelei. Egyrészt ezek a jó cselekedetek, másrészt ez a részvétel a hitéletben. Az utóbbi természeténél fogva egyházi ellenőrzés alatt áll. A reformátorok szerint a hit lassan elsikkad, immár nem a belső lelki élet van a központban, hanem a külsőségek elvégzése, márpedig ezek a külsőségek csupán jelzések, nem valódi tartalmak, s ha e tartalmuk megszűnik, akkor ürességekké válnak. Amikor pedig az üres külsőségek válnak a lényeggé, akkor a vallás animista pogánysággá válik. Így tehát a megoldás a külsőségek maximális kizárása, sőt annak meggátolása, hogy azok újra megjelenhessenek. Ez tehát röviden a protestantizmus eszmei célja. (Arra nem térek most ki, hogy ennek az elgondolásnak mi a gyökeres hibája.)   Az egyik alapkérdés tehát az, hogy a bűnbeesés mennyiben rontotta meg az ember természetét. Teljes mértékben vagy sem. Mi a két álláspont radikális következménye?   Ha nem romlott teljes mértékben az ember természete, akkor az arra a következtetésre vezethet, hogy az erkölcsös egyén képes Isten nélkül is üdvözülni. Ha viszont megromlott teljesen, akkor ebből meg az következhet, hogy az embernek szabad akarata se maradt. Nyilván mindkettő ellenkezik a keresztény tanítással.   A hagyományos keresztény tanítás a kettő között igyekezett középutat találni, kb. úgy, hogy az ember nem teljes mértékben romlott meg (ez képtelenség, hiszen egyetlen isteni teremtmény se lehet teljesen rossz), azaz képes törekedni a jóra Isten nélkül is, de e törekvés sose lehet sikeres Isten nélkül, aki kegyelmével megadja a szükséges erőt a folyamat sikeréhez. De magában a folyamatban, a kezdeti isteni "lökés" után, melyet minden ember megkap, az ember aktív akaratlagos részvétele kulcsfontosságú. Nincsenek kiválasztottak, se üdvözülésre, se kárhozatra, az egyén szabad akaratán múlik az eredmény.   A protestantizmus legjelentősebb irányzata, a kálvinizmus azonban a teljes megromlás mellett teszi le voksát. Ennek oka, hogy az ember akaratlagos részvételében azt látja, hogy sérül isten mindenhatósága. S ebből következik, hogy Istennek előre döntenie kell kinek adja meg az üdvözülést, s akinek ez meg lett adva, az mindenképpen üdvözülni is fog. Tehát ez egy belsőleg koherens ideológia, már csak az a kérdés az egyén számára, ő a "jók" között van-e (erről írtam már <a href="http://bircahang.org/protestantizmus/">itt</a>).   A protestantizmus egyes irányzatai ez utóbbiban nem értenek egyet a kálvinistákkal, ők is hisznek ugyan az előre meghatározottságban, viszont úgy vélik, hogy ez a kiválasztottság nem kötelezi az embert: az ember szabad akarata folytán képes ellenállni Istennek, s megtagadni az üdvözülést.   Ami viszont minden protestáns közös vonása, hogy csakis a hit számít, nem a cselekedetek. A jó cselekedet nem visz sehová, az csak külső jele a már meglévő üdvözült státusznak.   A hagyományos kereszténység számára viszont az egész fenti kérdés nem is létezik, hiszen eleve nem hisz az előre meghatározottságban. A keleti (ortodox) koncepció valamivel nagyobb súlyt fektet az egyén szabad akaratára, mint a nyugati (katolikus), de a nyugati verzió is elutasítja a ágostoni tanítás protestáns értelmezését az előre meghatározottságról. Az eltérés annyi itt, hogy a keleti elképzelés szerint az ember mint isteni teremtmény eleve magában hordja az isteni szikrát, így isteni kegyelem nélkül is képes lenne a jóra, bár nem képes egyedül elérni az üdvözülést, míg a nyugati elképzelés aláhúzza, hogy már a jóra törekvés kezdeti állapota isteni kegyelem eredménye. Amiben mind a két tanítás azonos: a kegyelem egyetemesen megadott mindenkinek, s az ember képes szembemenni vele.   Ami összegezve elmondható ebből a szempontból a protestantizmusról: valós problémákat látott, azokat úgy igyekezett megoldani, hogy nagyobb problémákat teremtett, majd bónuszként az új problémák mellé előjöttek az eredeti problémák is, kissé módosított alakban.   <div class="wp-block-image"><figure class="aligncenter"><img src="http://bircahang.org/wp-content/uploads/2020/01/calvin.jpg" alt="" class="wp-image-23181" /></figure></div>  rich