Végtelen

Ül otthon a házaspár járványkaranténban, ekkor megszólal a férfi:

• Lefilmezlek a telefonommal.
• Oké, kezdjek vetkőzni?
• Nem, nem olyan film.

Valahogy így kezdődhetett az új angol sci-fi film készítése. A férj írta a forgatókönyvet, ő az operatőr (a telefonjával, nem vicc), s persze ő a rendező. A feleség meg az egyetlen főszereplő, sőt szinte az egyetlen szereplő, mert a film 99+ %-ában ő van egyedül a képen.

A főszereplő felébred, nem tudja hol van, sehol senki, s elkezdi keresni mi is a helyzet. Lassan kiderül: ő egyfajta videójáték szereplője, halad szintről szintre, s ha nagy hibát ejt, akkor “meghal”, visszakerül a start pozícióba. Ha meg helyesen “lép”, akkor közeledik a célhoz.

Ő pedig okos, lassan megtalálja a “szoftvercéget”, ahol az egészet csinálják. Rájön, az egész egyfajta teszt egy másik, párhuzamos világból, ahol az ottani tudósok így tanulmányozzák az emberi viselkedést.

Katarzis nincs: rájön nem tud hatni a “felső” világra, abból csak pillanatokat képes meglátni.

Nem hiszek benne, de érdekes. Mármint a virtuális világban hiszek, de nem e módjában.