Egy érdekes interjú, amit a Partizán csinált. Az interjúalany Barabás János, a későkádári hatalmi apparátus másodvonalának jeles tagja.
Barabás nálam pont 20 évvel idősebb, szóval a szüleim nemzedéke, s valóban tipikus karrierista a korból. Ez a kor azé a nemzedéké, mely a Kádár-kor elején szocializálódott, majd Kádár utalmának utolsó harmadára sikeres karriert ért el. Alapvetően egy utálatos típus, de ez nem személyes ítélet.
Ez már nem felkapaszkodott, Rákosi-korra jellemző büdös bunkó káder típus, hanem a jó családból származó srác, aki művelte magát, csak időben rájött: szakmai vonalon sose fog bekerülni az elitbe, így elment lélekölő aktatologatónak a KISZ apparátusába, majd ott nagy küzdelemmel eljutott a csúcsra.
Kedélyes alak, nem haragudott senkire, valószínűleg nem tett rosszat senkinek, csak azoknak az apparátcsik kollégáinak, akikkel karrierharcot folytatott. Valószínűleg segített a szomszéd néninek gyorsabban telefonvonalat kapni, meg az osztályidegen szomszéd gyerekének bejutni az egyetemre. De az egész ember egy hatalmas üres gépezet, akinek sose akadt saját gondolata, mindig abban “hitt”, amit éppen hinni kellett, persze abban se hitt, csak úgy tett.
Barabás nagy pechje: a rendszerváltozás nem késett 5 évet. Mert ha késett volna, akkor éppen beért volna a hatalom első vonalába. Így lezuhant. S mivel nem azokkal barátkozott, akik aztán az MSZP-ben vezető szerepet kaptak, az új hatalom is ejtette őt, ötödrangú tanácsadói kamuállásokra kárhoztatva őt.
De az igazi baj nem ő, hanem a típusa. Ma ez a típus még inkább előfordul, csak immár multik karrieristáinál, hiszen ma az a tuti karrier, nem a politika ingoványos világa.