A pánteizmus azt jelenti: minden Isten. Látszólag egyszerű meghatározás, de kérdés mit értünk “minden” és “Isten” alatt.
Ha a legszorosabb értelemben értjük, akkor semmi értelme a szónak, hiszen ez azt jelentené: van valami, ami teljesen független Istentől, de viszont ha van ilyesmi, akkor Isten sincs, hiszen Isten az, aki mindent megteremtettt, azaz nem lehet semmi se független tőle.
Azaz mindképpen kell valamilyen kapcsolat teremtő és teremtett között.
Ha azt mondjuk, csak a kettő közötti teljes azonosság a pánteizmus, akkor nyilván az egyetlen megoldás: a teremtett világ nem valós, az csak látszat, valójában csak Isten van. A hinduizmus egy része ezt vallja, de ugyanez megtalálható az ógörög filozófiában is (eleai iskola).
Az ellenkező véglet a deizmus: Isten megteremtette a világot, majd magára hagyta, azóta az Istentől független létező. Tulajdonképpen a materializmus is ide sorolható.
A legtöbb monoteista vallás a kettő között van, egyrészt fenntartja az elkülönülést teremtő és teremtett között, másrészt szükségszerű kapcsolatot is lát a teremtés aktusa miatt, de azon túl is.
A három nagy nyugati vallásban egyszerre megtalálhatók a panteizmust teljesen elutasító nézetek és az annak valamilyen mérsékelt változatát elfogadó nézetek. A panteizmushoz legközelebbi nézetek a judaizmusban a kabalisztikus tanok, az iszlámban a szufizmus, a kereszténységben a keresztény miszticizmus, mely elsősorban keleti jelenség, de nyugaton is megtalálható. Viszont ezek mindegyike “szoft” panteizmus – úgynevezett pánenteizmus – azaz az egységet úgy írja le, hogy az mégse azonosság: a világ része ugyan Istennek, de Isten nem csak a világ. Isten immanens is – a világban -, de emellett transzcendens is – a világon kívül -, így lehet megőrizni a teremtő és teremtett közti hierarchiát.