összesen tehát: 202 (ebből 8 nemzetközileg nem elismert).
A “nem elismert” státusz jelentése: az ENSZ hivatalosan egy másik ország részének tekinti, miközben a valóságban az illető másik országnak nincs ott tényleges joghatósága. Ezek: Abházia, Dél-Oszétia, Észak-Ciprus, Karabah, Koszovó, Szomáliföld, Tajvan, Transznisztria. (Tajvan esete persze duplán speciális, hisz önmagát nem tekinti függetlennek, itt valójában kettős kormány esete van, de a gyakorlatban ez el nem ismert függetlenségnek tekinthető.)
A 194 nemzetközileg elismert államból 193 ENSZ-tag, az egyetlen kivétel a Vatikán, melyet az ENSZ hivatalosan is minden szinten nem-tagállam országként ismeri el.
A 8 nem elismert országból Magyarország 1-et ismer el (Koszovót), még eggyel pedig fenntart nem-hivatalos viszonyt (Tajvannal).
Azt írtam az előbb, “kétségen kívül”, de ezt azért pontosítani kell. mert a jogi helyzet körül sokszor zavar van. Íme azok az esetek, ahol fennáll a kétség mégis:
Andorra jogilag kötődik idegen államokhoz (lásd, a 2 andorrai államfő mindig két külföldi személy). A régi időkben bevett szokás volt a gyarmat és a függetlenség közti “védnökség” állapot, amikor egy terület önálló, belügyeit önmaga intézi teljes mértékben, de hivatalosan elismeri maga felett egy idegen állam fennhatóságát, ennek utolsó mai hivatalos példája Andorra. Egy ideig Monaco is ilyen státusszal rendelkezett egyébként, de 2002 óta ez a viszony megszűnt. Érdekesség: ez volt Bulgária státusza is 1878-1908 között.
Van három csendes-óceáni ENSZ-tagállam ország – Marshall-szk., Mikronézia, Palau -, mely olyan szerződéssel rendelkezik az USA-val, hogy az a gyakorlatban az USA legalábbis részleges szuverenitását jelenti. Ez is – kimondatlanul – védnökség státusz.
Bosznia-Hercegovina esete is eléggé furcsa, a vétójoggal rendelkező külföldi főbiztos miatt.
Van továbbá 5 speciális eset a 202 mellett:
2 darab új-zélandi területet egyes országok országnak ismernek el, sőt az ENSZ is nem-tagállamként tart számon: Cook-szk., Niue. Ezek egyébként ténylegesen jóval függetlenebbek Új-Zélandtól, mint a fent említett 3 csendes-óceáni ország az USA-tól. Valójában az, hogy ezek nem függetlenek jogilag csak szubjektív döntés kérdése.
Palesztína – nyilvánvalóan nem független állam, de sokan országnak ismerik el (Magyarország is), sőt az ENSZ is nem-tagállamnak tekinti.
Nyugat-Szahara – kormányzata emigrációban van, valós kontrollja a terület felett erősen korlátozott, de több tucatnyi ország elismeri országként, az ENSZ gyarmatnak tekinti, bár nem tudni, kinek a gyarmata.
Máltai Lovagrend – abszolút egyedi eset, egy rakás ország elismeri diplomáciai szinten (Magyarország is), az ENSZ-ben is megfigyelő státusza van, bár nem számít nem-tagállamnak, önmagát a római pápa joghatósága alatt lévőnek tekinti.
Ha ezeket is beleszámoljuk, akkor az összes szám 207 lenne. De én ezeket nem számítanám bele. Nem gondolom, hogy függetlennek kellene számítani azokat a nem ENSZ-tagállamokat, melyek se nem rendelkeznek tényleges kontrollal saját maguk felett (lásd Palesztína, Nyugat-Szahara), se nem tekintik saját magukat teljesen függetlennek (lásd Cook-szk., Niue, Máltai Lovagrend).
Van több ország is, melynek területe egyszerre több kontinensen terül el, ezeket mind oda számítom, ahol a fővárosuk van. Kivétel: hagyományból Ciprus, Kazahsztán, Törökország és a kaukázusi államok Európához vannak sorolva, bár területük legnagyobb része Ázsiában van. Ugyanez a helyzet Máltával, mely Európa és Afrika határán van, lehetne bárhová számítani őket, de hagyományból mindig Európához számítódik.
Mi a helyzet a gyarmatokkal, azaz függő területekkel? Nos, jogilag egy sor ország régesrég integrálta minden volt gyarmatát, azaz azok státusza azonos az anyaterületével, így ma már az összes volt ausztrál, dán, francia, holland gyarmat alkotmányosan az illető állam teljesjogú része (sok esetben plusz jogokkal, lásd autonómia).
Hivatalosan ma csak 4 országnak vannak gyarmatai: Egyesült Királyság, Norvégia, USA, Új-Zéland. Ezek közül Norvégia esete jelképes, egyetlen “gyarmata” egy lakatlan terület, az USA és az Egyesült Királyság esetében részben ugyanez a helyzet:
Egyesült Királyság: a 16 függő területből 2 lakatlan (1 az Antarktisznál egy szigetcsoport, 1 az Indiai-óceánban),
USA: a 13 függő területből 8 lakatlan (kis szigetek: 1 a Karib-tengerben, 7 a Csendes-óceánban).
Íme a nem-lakatlan “gyarmatok” listája:
Egyesült Királyság:
a történelmi okokból hivatalosan nem csatolt európai területek: Guernsey, Jersey, Man-sz. – a valóságban ez inkább többletjogokat ad nekik, a brit törvények nem érvényesek automatikusan itt (pl. amikor Anglia EU-tag volt, ezek a területek akkor is kívül voltak az EU-n),
teljes autonómia: Bermuda, Gibraltár – joga van a helyi hatóságoknak a brit törvényeket hatályon kívül helyezni, ennek friss példája, amikor Anglia bevezette az egynemű házasság intézményét, de ezt Bermuda hatályon kívül helyezte a saját területére vonatkozóan,
nagyfokú autonómia: Anguilla, Brit Virgin-szk., Falkland-szk., Kajmán-szk., Montserrat, Turks- és Caicos-szk., Szent Ilona-szk.,
korlátozott autonómia: Pitcairn-szk.,
autonómia nélkül: Akrotíri-Dekélia – ez a gyakorlatban két NATO-támaszpont Cipruson;
USA:
nagyfokú autonómia: Amerikai Szamoa, Északi-Mariana-szk., Puerto Rico,
korlátozott autonómia: Amerikai Virgin-szk., Guam;
Új-Zéland:
Tokelau: a világ legviccesebb gyarmata, ez egy kisebb budapesti kerület méretű trópusi sziget, 1500 lakossal, polinéziai őslakosok, pálmákkal és tiszta tengerparttal, Új-Zéland hosszú évek óta igyekszik autonómiát adni a területnek, de ezt a lakosság minden népszavazáson elutasítja, valójában arról van szó, hogy pénzügyileg jobban megéri gyarmatnak lenni, jelenleg mindent Új-Zéland fizet a szigeten, míg ha autonómia lenne, akkor saját forrásokból kellene gazdálkodni.
Mi az oka annak, hogy egy ország nem integrálja a volt gyarmatait? Anglia esetében ez sok esetben szimpla adóügyi trükk, lásd a Brit Virgin-szk., a Kajmán-szk., s a Turks- és Caicos-szk. arról szólnak, hogy ide megy a világ ofsór pénzeinek hatalmas része, amiből kis részt kap a brit állam is.
Melyek azok a területek, ahol létezik jelentősebb támogatottsága a státusz megváltoztatásának, íme egy részleges lista:
Chile:
Húsvét-szk.: autonómia elérése;
Dánia volt gyarmatai, ma integrált területei:
Feröer-szk.: a lakosság kb. fele függetlenségpárti, alapvetően ez tisztán gazdasági kérdés, a terület annyira autonóm, hogy de facto a terület ma is független (pl. nem tagja az EU-nak se),
Grönland – többségi támogatottsága van a függetlenségnek, a népszavazás előkészítésben van, itt részben etnikai kérdés is van (a lakosság nagyobb része eszkimó), de itt is sok a gazdasági elem, jelenleg a dán fennhatóság azt jelenti, hogy Dánia pénzt ad, s ha enékül is biztosítható a túlélés, akkor a többség a függetlenségre fog szavazni;
Franciaország volt gyarmatai, ma integrált területei, itt két régiót kell kiemelni:
a csendes-óceáni 3 francia terület, ahol jelentős őslakosság van, itt létezik a franciától eltérő nemzeti önazonosság, viszont a francia fennhatóság jelentős pozitív eredménye a francia állampolgárság és segélyezési rendszer, ami azt jelenti, hogy – ellentétben a szomszédos óceániai országokkal – jóval magasabb az életszínvonal, továbbá bárki, bármikor az európai Franciaországba költözhet, ott munkát vállalhat, ehhez nem szükséges semmilyen engedély – itt a francia politika az, hogy részben elismeri ezen területek sajátosságait, lásd hivatalos jelképek:
Francia Polinézia: 15-20 %-os a támogatottsága az elszakadásnak,
Új-Kaledónia: ez a legerősebben szeparatista francia terület, a lakosság kb. fele elszakadáspárti, a 60 %-nyi őslakos zöme elszakadáspárti, de a népszavazásokon alul maradnak mindig, elsősorban a betelepült európai lakosság elszakadásellenes szavazata miatt, a legutolsó függetlenségi népszavazáson (2020) 47 % szavazott a függetlenségre, 53 % ellene,
Wallis-Futuna: ez a legszegényebb francia terület, a lakosság kb. negyede elszakadáspárti – itt olyan szintű a francia regionalitás, hogy a francia állam elismeri a helyi törzsi királyságokat, ami azért kissé vicces a heves francia republikanizmust ismerve;
néger régiók, volt rabszolgákból álló lakosság, itt a lakosság francia önazonosságú, alapvetően az elégedetlenség szociális alapú (alacsonyabb az életszínvonal, mint Európában, nagyobb a munkanélküliség, stb.), de így is hatalmas előnyben vannak a régióhoz képest, pl. a brazil-francia határ (Francia Guayana) két oldala között nagyjából 15-szörös az életszínvonalbeli eltérés:
Guadeloupe és Martinique: egyedül itt van az 5 karibi francia terület közül függetlenségpártiság jelen, de itt se nagyobb 10-15 %-nál,
a két régión kívül:
Réunion: a helyi, kb. 15 %-os népszerűségű kommunista párt függetlenségpárti;
USA:
Guam: magasabb fokú autonónia, azaz “társult állam” státusz elérése a cél,
Puerto Rico: teljes integráció az USA-ba (lásd 51. tagállam), gyakorlatilag csak a helyi kb. 5 %-os népszerűségű kommunisták akarnak függetlenséget.
A már említett Tokelaun és az adóparadicsomokon kívül számos olyan eset is van, ahol a függetlenségellenesség a fő nemzeti program. Erre példa:
a fehér francia volt gyarmatok:
Saint Barthélemy – pici trópusi luxussziget, ahol az életszínvonal magasabb, mint az európai Franciaországban, plusz még az adók is alacsonyabbak,
Saint Pierre-Miquelon – az egykori Francia Észak-Amerika utolsó maradéka;
egy egyáltalán nem fehér francia volt gyarmat:
Mayotte – eredetileg a Comore-szk. francia gyarmat része, a comorei 1974-es függetlenségi népszavazáson a 4 szigetből 3 a függetlenségre szavazott, viszont a negyedik, Mayotte ellene, így 1975-ben a Comore-szk. független állam lett, de Mayotte francia maradt, sőt 2009-ben egyenesen a teljes integrációt választotta a sziget, 2011-től Mayotte francia megye, az EU része, s az egyetlen muszlim és néger többségű francia megye – gazdaságilag mindenképp megérte: ma Mayotte-én az életszínvonal 4-5-ször magasabb, mint a Comore-szk.-en;
egyes brit területek:
Gibraltár és Falkland-szk.: itt egy-egy idegen állam tart igény a területre (Spanyolország, ill. Argentína), ez ellen a brit identitású lakosság a brit hatalomban látja a védelmet,
Anguilla: híres, szinte komikus eset. A terület kénytelen volt hadat üzenni Angliának, hogy ne legyen független. Erről kicsit részletesebben, mert megéri. Anguillát a britek Saint Kitts-Nevis terület részeként irányították, ez akkor kezdett gond lenni, amikor ki lett tűzve a 60-as évek közepén Saint Kitts-Nevis függetlensége tíz-tizenöt éven belül. Emiatt forradalom tört ki Anguillán: 1967. május 30-án – ez mind a mai napig Anguilla nemzeti ünnepe – a lakosság elűzte a szigetről a saint-kitts-nevisi rendőrséget, majd az amerikai kormányhoz fordult, hogy vegye át a sziget irányítását. Az amerikai kormány természetesen nem reagált egy brit belügyre. Ezután a sziget egyoldalúan népszavazást tartott, ahol 1813 igen és 5 nem szavazattal kimondták elszakadásukat az akkor még brit uralom alatt álló Saint Kitts-Nevistől. Tárgyalások indultak a brit kormánnyal, a britek megpróbáltak egy kompromisszumos egyezséget kidolgozni, de nem voltak hajlandók teljesíteni az anguillai fő követeléséket: hogy legyen Anguilla külön kezelve Saint Kitts-Nevistől, s ne kapjon függetlenséget soha. Ezek után az anguillaiaknak nem maradt más lehetőségük, mint kiűzni a brit tárgyalókat, majd kikiáltották a független köztársaságot, remélve, hogy ezek után komolyan veszik majd őket. Londonban erre nem számítottak, de most már lépniük kellett. Ismét tárgyalókat küldtek Anguillára, de az anguillaiak nem voltak hajlandók tárgyalni, remélve, hogy ezzel ki tudnak majd provokálni egy igazi brit reakciót. Miután a brit kormány kezdett nevetségessé válni, kénytelenek voltak lépni: megindult az Anguilla elleni brit invázió, egy 20 katonából és 40 rendőrből álló brit egység megindult Anguilla felé visszállítani az alkotmányos rendet. A brit „megszállókat” az anguillaiak a parton meleg üdvözlő szavakkal és koktélokkal fogadták, az anguillai „forradalmi köztársaság” vezetése pedig azonnal „kapitulált”, így fél óra múlva már teljesítette a misszióját a kiküldött brit egység. Ezek után a britek már nem tudtak mit tenni, megígérték, hogy teljesítik a követeléseket, ez meg is történt: 1980-ban Anguilla hivatalosan is le lett választva Saint Kitts-Nevisről, majd 1983-ben St Kitts-Nevis független állam lett, Anguilla meg mind a mai napig brit tengerentúli terület. A „forradalom” vezére később több ízben a sziget kormányzói tisztségét töltötte be,
Pitcairn-szk.: az 50 fős lakosság egyszerűen túl kevés a független államisághoz,
Montserrat: egy hatalmas vulkánkitörés 1995-ban lakhatatlanná tette a sziget nagyobb részét, brit fennhatóság hiányában éhínség lenne;
Hollandia volt gyarmatai, a volt Holland Antillák 6 szigete:
3 sziget autonóm terület Hollandián kívül, de a holland korona alatt:
Aruba a függetlenségre szavazott, de ezt később a kormányzat visszavonta, elsősorban a szintén volt holland gyarmatból függetlenné lett Suriname rossz példája miatt, ahol a függetlenség megkapása után évtizedes káosz és polgárháború következett be,
Curaçaón a lakosság 4 %-a szavazott a függetlenségre,
Sint Martinon a lakosság 14 %-a szavazott a függetlenségre;
3 sziget egyenesen lemondott az autonómiáról is, ezek Bonaire, Saba, s Sint Eustatius (az első Venezuela partjainál, az utóbbi kettő a Szélcsendes-szigetek része), státuszuk 2010 óta: község Hollandián belül – a népszavazáson a függetlenségre mind a három szigeten kevesebb mint 1 % szavazott.
kedvencem: az anguillai “forradalmi” zászló
térképek: sárgával jelölve: nem eismert országok, külbirtokok, államok anyakontinensen kívüli részei (csak ha szigetek)
