Jelenleg a világon beszélt nyelvek száma 6000-7500, az eltérő szám oka: nem egyértelmű, hogy egy adott beszélt nyelv mikor önálló nyelv, mikor nyelvjárás.
Korunk sajátossága: a nyelvek száma drasztikusan csökken. A XXI. sz. végére a mai nyelvek kétharmada ki fog halni. Ami furcsa látszólag: a műszaki fejlődés és az oktatás általánossá válása segíti a nyelvek kihalását.
A nyelvek életerősségére van egy 13-fokú skála, ezt érdemes használni, röviden a skála fokozatai:
A – az illető nyelv életerős, nincs veszélyben, terjedése biztosított:
0 – a nyelvet széles körben használják a nemzetközi életben,
1 – a nyelvet országos szinten használják, az élet minden területén,
2 – a nyelvet regionális szinten használják, az élet minden területén,
3 – a nyelvet széles körben használják, az élet minden területén, a hivatalos állami használat kivételével;
B – az illető nyelv állapota sérülékeny, azaz terjedése biztosított, de a nyelvhasználat nem általános:
4 – létezik az adott nyelven széleskörű oktatás, irodalom, a nyelvnek van sztendertizált változata,
5 – létezik sztendertizált nyelvváltozat, de elterjedése csak részleges, viszont nyelvfejlesztési politika van,
6a – a nyelvet széles körben használják, de csak személyes célokra;
C – veszélyeztetett nyelv, átadása csökkenőben:
6b – a nyelvet széles körben használják, de csak személyes célokra, s beszélők aránya az életkorral csökken,
7 – a gyerekek még megtanulják a nyelvet szüleiktől, de már nem adják át azt saját gyerekeiknek;
D – erősen veszélyeztetett nyelv:
8a – csak az idősebb nemzedék használja a nyelvet,
8b – csak az idősebb nemzedék használja a nyelvet, s csak egymás közt;
E – kihalt nyelv:
9 – a nyelv tudata van csak meg a közösségben, azt csak mint identitásuk elemekét használják néha, de a nyelv már senkinek se az anyanyelve,
10 – teljes kihalás állapota.
Európára jellemző a legkevésbé a nyelvek kihalása. A világ 203 országából Európában van 56. Összesen alig 6 európai ország van, melynek van olyan hivatalos nyelve, mely nem A kategóriájú, azaz nem életerős nyelv a fenti kategorizáció szerint:
Abházia – az abház nyelv B kategóriájú, azaz sérülékeny, ennek oka, hogy bár az abházok szinte 100 %-a beszéli, a családi életen kívül az orosz teljesen átvette a szerepét, csak a legidősebb nemzedék körében akadnak emberek, akik nem beszélnek oroszul is anyanyelvi szinten, viszont az abház állam legalábbis igyekszik terjeszteni a nyelvet,
Belarusz – a belarusz nyelv B kategóriájú, azaz sérülékeny, ennek oka, hogy bár a belaruszok legnagyobb része beszéli, a családi életen kívül szinte egyáltalán nem használják, sőt a nagyvárosokban a családi élet is oroszul zajlik,
Dél-Oszétia – az oszét nyelv, C kategóriájú, azaz veszélyeztett, ennek oka, hogy bár az abházok szinte 100 %-a beszéli, a családi életen kívül az orosz teljesen átvette a szerepét, csak a legidősebb nemzedék körében akadnak emberek, a fiatalok még kétnyelvűek, azaz oszét-orosz nyelvűek, de ma már a többség az oroszt jobban beszéli,
Írország – az ír nyelv D kategóriás, azaz erősen veszélyeztetett, ennek oka, hogy az írek nagy többsége egyáltalán nem beszéli, használata egyes falvakon kívül abszolút ünnepélyes csak,
Luxemburg – a luxemburgi nyelv B kategóriájú, beszélői hagyományosan nem használják mindenre, viszont erős identitásképző szerepe van,
Svájc – a romans (rétoromán) nyelv D kategóriás, azaz erősen veszélyeztetett, ennek oka, hogy bár a közösség beszéli, de ez közösség kis létszámú (kb. 40 ezer ember), s mindenkinek van másik anyanyelve is, a német vagy az olasz.
Az állami kampány egy nyelv érdekében egyébként ritkán sikeres. Az egyetlen példa, hogy egy nyelvet visszahoztak a pusztulásból Izrael esete a héber nyelvvel. Ha viszont nem pusztulásból kell visszahozni egy nyelvet, hanem csökkent státuszát növelni kell, ott van példa több sikerre is. Például a velszi nyelv D-ből fel lett hozva C-státuszba, miközben a rokon skót nyelv esetében ez nem volt sikeres.
Ami az egyes európai országok regionális hivatalos nyelveit illeti, ott már sok a nem A-státuszú, sőt az kivételes, ha egy regionális nyelv A-státuszú. Íme a teljes lista:
a beszélő közösség túl kicsi létszámú – önmagában persze a kis létszám nem ok, ha egy közösség önállóan él, hiszen vannak alig párszáz fős életerős nyelvek is, melyeket elszigetelt törzsek beszélnek csak, de ha a közösség másokkal együtt él kisebbségként, elkerülhetetlen a lassú beolvadás, erre jó példa a romans nyelv Svájcban,
az előbbi okhoz hasonló: a közösség egy adott területen többségi ugyan, de azon kívül a nyelv használhatatlan, a lakosság mobilis, így a területet elhagyás a nyelv elvesztését is eredményezi a következő nemzedékek számára, erre példa a lapp vagy a szorb,
a nyelvre annak beszélői nyelvjárásként tekintenek, így csak családi, helyi célra alkalmazzák azt, minden “komolyabb” dologra az “irodalmi” nyelvet, lásd alnémet, luxemburgi, limburgi, kasub,
történelmileg olyan domináns idegen kultúra hatása a közösségre, mely nem tudta ugyan asszimilálni a közösséget, annak identitása megmaradt, de az áttért a domináns kultúra nyelvére, erre tipikus példa az ír, lásd ír nemzeti érzés nagyon erős, csak éppen ezt angolul fejezik ki, de az orosz Kaukázusban is hasonló a helyzet egyes nyelvekkel.
Természetesen ezek mindig hosszú folyamatok. S nem mindig egyirányúak, megesik az is, hogy egy nyelv lassan megy lefelé, majd elindul a felfelé haladása. Erre akár a magyar is példa: a XVIII. sz. végére a magyar családi nyelv lett, a “fontosabb” dolgokhoz a latin és a német kellett, majd a XIX. sz. elejétől a folyamat megfordult, míg a magyarból teljesértékű nemzeti nyelv lett ismét.
De mik a nyelvelhalás első jelei? Azt hiszem, ez a legérdekesebb, nem a nyelvek listázása. A folyamat kb. ez:
idegen szavak tömeges átvétele olyan dolgokra is, melyekre már volt saját szó,
idegen szavak eredeti alakjának megőrzése, azaz nem honosítása, nem hozzáillesztése a saját nyelvhez, mondjuk mintha a magyarban hirtelen megjelenne az angol “w” hang, s így kezdenénk ejteni az ilyen szavakat, pl. viszki helyett wiszkit mondanánk,
a nyelvtan rendszerszintű változása idegen hatásra – önmagában a nyelvtan minden nyelvben változik folyamatosan, ezzel semmi gond, míg nem tömegesen idegen hatásra zajlik, lásd a magyarban az ikes ragozás lassú kihalása teljesen belső folyamat – az idegn hatás lehet egyszerűsödés, de bonyolódás is, a lényeg itt az idegen mintha,
szókincs befagyása, azaz a belső szóképzési folyamatok leállása, helyette idegen szavak vagy körülírás, pl. mintha az olyan új szavak, mint “netezik” nem jelentek volna meg,
stílusok megszűnése, azaz egyetlen egy nyelvi kifejzési szint marad meg – az élő nyelvek jellegzetessége, hogy ugyanaz megfogalmazható sokféle stílusban, lásd a “foglaljon helyet”, az “üljön le” és a “csüccs le” ugyanazt jelentik, de más-más stílust jeleznek,
a nyelvi logikában egy domináns idegen nyelv módszerének átvetele, pl. mintha a magyarban megszűnne az alanyi/tárgyas ragozás, mert ez egyetlen szomszédos nyelvben sincs, viszont megjellenének nyelvtani nemek, mert ez viszont van minden szomszédos nyelvben,
a nyelvi közösség minden tagja – kezdetbecsak minden művelt tagja – beszél más nyelvet is anyanyelvi szinten,
a nyelvi közösség tagjai egyes témákban képtelenek magukat szabatosan kifejezni, így ha ilyesmi merül fel, a másik nyelvre váltanak,
a nyelvi közösség nem látja értelmét, hogy használja a nyelvet a családi életen, hagyományos kulturális szférán kívül,
a fiatal nemzedék már nem tanítja meg gyerekeit a nyelvre,
a nyelv az ősök hagyománya immár csak, aktívan nem használja senki anyanyelvként.
Ami a magyart illeti, természetesen semmi nyomát nem adja annak, hogy gyengülne, tért vesztene. Ugyanez igaz az európai nyelvek 90 %-ára.