A 3,4 milliárd anyanyelvi beszélőt egyesítő indoeurópai nyelvcsalád legnagyobb ága – 1,1 milliárd fős – az indo-árja ág, a nyelvcsalád legkeletibb ága.

Az őshazában az elterjedési arány a következő:

• Banglades – 98 %,
• Bhután – 30 %,
• India – 70 %,
• Maldív-szk. – 99 %
• Nepál – 82%,
• Pakisztán – 75 %,
• Sri Lanka – 75 %.

A történelem során jelentős kivándorlás zajlott a térségből (lásd cigányok Magyarországon), ennek következtében az indo-árja nyelvek máshol is megtalálhatóak. Ahol aránya eléri a 10 %-ot:

• a Perzsa-öböl menti olajállamok (Arab Emirátusok, Bahrein, Katar, Kuvait, Omán) – pontos statisztika nincs, a becsülhető adat 10-25 % közti,
• Fidzsi – a lakosság 49 %-a,
• Suriname -a lakosság 26 %-a.

Felmerülhet a kérdés: helyesek ezek a számok? Hiszen pl. közismert, hogy pl. az Arab Emirátusokban a lakosság 60 %-a indiai. Nos, a válasz az, hogy a Perzsa-öböl menti olajállamokban az indiai bevándorlás kétharmada dél-indiai, azaz nem indo-árja nyelvű. Ugyanez a helyzet Malájziában és Szingapúrban is, ahol jelentős számú indiai bevéndorló van, de szinte teljes egészében dél-indiaiak.

Továbbá a másik tényező a nyelvvesztés. Megesik az is, hogy valahová jelentős számban vándoroltak be indo-árja nyelvűek, de az idők során nyelvileg asszimilálódtak. S itt nem csak a magyar anyanyelvű cigányokra kell gondolni, hanem ennek drasztikus példája Mauritius, ahol ma a lakoság 70 %-a indiai, de alig 5 % őrzi ősei nyelvét, a nagy többség nyelvileg asszimilálódott. De ugyanez igaz Trinidad-Tobagóra és Guayanára is, ahol jelentős az indiai származású lakosság, viszont csak kis részük beszéli már ősei nyelvét.

De maradjunk a nyelveknél, íme azok az indo-árja nyelvek, melyeket anyanyelvként több ember beszéli, mint a magyart:

• hindi – 528 millió,
• bengáli – 230 millió,
• pandzsábi – 125 millió,
• marathi – 83 millió,
• urdu – 69 millió,
• gudzsaráti – 56 millió,
• radzsasztáni – 50 millió,
• odia – 35 millió,
• maithili – 34 millió,
• szindhi – 38 millió,
• nepáli – 30 millió,
• szingaléz – 17 millió,
• asszámi – 15 millió.

Ami engem leginkább érdekelt, az a kölcsönös érthetőség foka az ág nyelvei között, íme az adatok:

• 95 % feletti kölcsönös érthetőség: hindi-urdu (kb. mint a szerb és a horvát viszonya),
• 75 % körüli kölcsönös érthetőség: bengáli-asszámi (kb. mint a cseh és a lengyel, vagy az orosz és az ukrán viszonya),
• 50 % körüli kölcsönös érthetőség: hindi-pandzsábi-gudzsarati-radzsasztáni-nepáli-szindhi (kb. mint az olasz és a spanyol viszonya),
• 25 % körüli kölcsönos érthetőség: hindi-bengáli, hindi-marathi, bengáli-maithili-odia-szingaléz (kb. mint a lengyel-orosz vagy a román-spanyol viszonya).

Ami az olvasást illeti, az írásrendszerek különbözősége vagy hasonlósága fontos tényező:

• a hindi, a radzsasztáni, a marathi, a maithili, a nepáli ugyanazt az írást (devanagari) használja,
• a bengáli és az asszámi ugyanazt az írást használja, ez hasonlít a devanagarira,
• a pendzsábinak saját írása van, a devanagari íráshoz hasonlít,
• a gudzsarátinak saját írása van, a devanagarihoz hasonló, bár távolabbi az eddigiekhez képest,
• még távolabbi az odia és a szingaléz írás,
• az urdu és a szindhi az arab írást használja.

Az előbbi 3 közti a hasonlóság kb. mint a latin-cirill-görög betűk között, az negyedik és ötödik hozzájuk képest kb. mint az örmény vagy a grúz írás. Ezek mindegyike abugida típusú írás, azaz balról jobbra írandó, minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése szintén kötelező, azonban nem külön betűkkel, hanem ez különböző mellékjelekkel történik. Példának India neve hindiül (Bhárát), ez leírva:

भारत

• भा – bh betű á magánhangzóval, ejtése: “bhá” (alapállásban minden mássalhangzó “á” hanggal együtt értendő, külön mellékjel jelzi, ha nincs “á”)
• र – r/rá betű – nincs mellékjele, így ejtése: “rá”
• त – t/tá betű – nincs mellékjele, mert a szó végén eleve eltűnik az “á”, azaz nem kell jelölni, így ejtése: “t”

Ugyanaz a szó bengáli, pandzsábi, gudzsaráti, odia, szingaléz írással:

ভারত

ਭਾਰਤ

ભારત

ଭାରତ

භාරත

Számomra az igazán megdöbbentő, hogy ezeket a nyelveket alig használják a családi és kulturális életen kívül. Pl. még a legnagyobb nyelv, a hindi internetes használata is kisebb, mint a magyaré, pedig a magyar anyanyelvi beszélőinek száma kb. 40-szer kisebb. Ennek oka az, hogy az internet amolyan “magasabb szintű” dolognak számít a térségben, márpedig az ilyen magasabb ügyeket angolul szokás intézni. A logika a régióban: felesleges a helyi nyelveken tartalmat csinálni, mert aki netezik, az nem él mélyszegénységben, iskolázott valamennyire, tehát eleve tud angolul.

Indiában jelenleg anyagi okokból a lakosság alig 40 %-a netezik (Magyarországon ez 90 %). A hozzáférés árának esése, a kormányzat reményei szerint, oda fog vezetni, hogy a szegényebbek is elkezdenek netezni, ami aztán ki fogja kényszeríteni a helyi nyelvek magasabb jelenlétét is.