A legegészségesebb szervezetben is előfordul, hogy gennyes pattanás alakul ki.
A gennyes pattanások élete jellemzően 3 fő irányban szokott alakulni.
Az első esetben a pattanás kicsi marad, nem tud jelentősen fejlődni. Aztán lassan alkalmazkodik a környező egészséges sejtekhez, bár még sokáig érezhető, hogy a pattanás helye kissé más a környezethez képes.
Aztán az is megesik, hogy a pattanás burjánzani kezd, egyre nagyobb területet foglal el. Ilyenkor a szervezet tulajdonosa orvoshoz fordul, aki helyi érzéstelenítéssel kivágja a pattanást, szépen megtisztítja helyét, majd gyógyszert ír fel.
A harmadik esetben viszont a pattanás burjánzik ugyan, de a szervezet immunrendszere sikeresen gátolja terjedését, így a pattanásnak egyetlen útja marad: kifelé növekszik, magyarul egyre rondább lesz. A gennyes sejtek persze ilyenkor hőbörögnek az immunrendszer diktatúrája ellen, ha van netes hozzáférésük ki is írják, hogy “függetlenségünk veszélyben!”.
Aztán a hőbörgés egyre hangosabb, végül a pattanás felszakad, majd pár óra vagy nap alatt (a pattanás nagyságától függően) minden genny kiömlik, a seb lezárul, s a szervezet lassan átveszi az uralmat a volt pattanás helyén.
A genny meg még esetleg tart egy kis tüntikézést, ordít, vakkantgat-gágog, de immár vége: a genny képtelen a gazdaszervezettől függetlenül megélni. A friss szél, a tiszta eső, s a szikrázó napsugarak kipusztítják teljesen a gennyt.