A fő ellentmondás maga a liberalizmus önmeghatározása: az, hogy a szabadság eszméje. Itt most nem térnék ki arra a liberális halandzsára, mely szerint a liberalizmus a szabadság eszméje, így minden nem-liberális eszme pedig a szabadság ellensége. Erről már írtam, pl. itt.
Szóval fogadjuk most el munkahipotézisként, hogy a liberalizmus a szabadság eszméje, de legalábbis a szabadság legteljesebb megvalósulásának eszméje.
A gond azonban az, hogy az egyéni szabadság eszmei és gyakorlati megvalósulása nagyon más. Olyan ez, mint az űrutazás joga. S tényleg, az orosz Űrhivatalhoz bárki jelentkezhet űrturistának! Egy kis gond van ezzel: be kell fizetnie a jelentkezőnek 20 millió dollárt. Akinek nincs ilyen összege, annak is persze van űrutazási “joga”, tegyük hozzá, csakhát ez egy eléggé absztrakt jog…
A liberalizmus egyéni szabadsága ugyanez az eset. Az átlagember számára pl. a szabad munkavállalás joga azt jelenti, választhat az adott helyen meglévő ajánlatok közül vagy éhenhal.
Természetesen minél nagyobb anyagi háttérünk van, annál nagyobb a szabadságunk. Ha milliomosok vagyunk, nem függünk senkitől, s pl. 32-emeletes jachtunk lehet, melyen topmodellek minden nap pezsgővel mossák fel a fedélzetet. Ha pedig milliárdosok vagyunk, akkor vehetünk magunkat médiát, pártot, kormányt is. A végén meg se kell sértenünk semmilyen törvényt, mert mi fogjuk eldönteni mi a törvény.
S ugyanebben a társadalomban, ha esetleg az alsó 99,9 %-a tagjai vagyunk, akkor szabadságunk alárendelt fokú.
Következésképpen az egyéni szabadság mint alapvető társadalomszervezési elv nem vezet sehová, csak oda, hogy kevesek túlzott szabadságnak örülhetnek mások rovására. Ráadásul – ellentétben pl. a feudális rendszerrel – a felül lévők semmire sem kötelesek az alul lévők számára.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: