Családtörténet II.

Most cikkemben anyai nagyapám őseit írnám le. Ez az az ősvonalom, melyről a legtöbb adatom szerepel nyilvántartásban.

Nagyapám anyai ága teljesen sváb. A legelső adat a XVIII. század elejéről van. Név: Göncz, melyet később Érdyre magyarosítottak. Az új magyar név magyarázata, hogy a család Érden lakott. Ezen dédnagymamám minden ismert őse német volt, az összes megtalálható családnév abszolút német. Nagymamám elmondása szerint a rokonság egy része nem is beszélt magyarul, csak alapszinten nyögdécselt valamit, pedig már az I. vh. utáni időszakról beszélünk. Nagymamám mesélte, hogy nagy családi összejövetelen, pl. esküvőn, temetésen, ahová a távolabbi rokonok is meg voltak hívva, németül társalgott velük, mert azok nem értették a folyamatos magyar beszédet.

Nagyapám apai ága anyai ágon szintén sváb. Itt olyan nevek találhatók, mint Volf, Schwartz, s hasonlók. Mindenki sváb.

Nagyapám apai ága apai ágon magyar. Családnév Marussy, de előfordul Marossy alakban is. A birtokomban lévő legrégebbi okmány egy 1841-ben kiállított keresztlevél-másolat, mely egy eredeti 1758-as születést igazol. Ezen az okmányon szerepel 4-szeres ükapám, szüleivel. Azaz a legkorábbi, okmánnyal bizonyítható őseim 5-szörös ükszüleim. Az okmány szerint a család Ercsényben élt, Vas megyében, ez ma Ausztriában van, Jennersdorf város része, Burgenland legdélibb részén, pár kilométerre a magyar és a szlovén határtól. Amit tudni lehet, a család később, a XIX. század során Vas megyéből Pest megyébe, Érdre költözött.

Dédapám az egyetlen dédszülőm, aki nemesi címmel rendelkezett. Ezt persze az -ssy végződés is sejteti. A nemesi oklevél máig megvan, közvetlen egyenesági fiú leszármazottjánál, egy Budapesten élő másodunokatestvéremnél van. A nemesi oklevél sajnos nem sorolja fel a leszármazást, csak a nemesség tényét, s az első nemességet kapott ős nevét. Ami ismert: az ős vámügyi tisztviselő – a korabeli sóbánya vámhivatalában dolgozott – volt Alsóváradján, Maros megyében (ma: Oarda, Alba megye, Románia), s latin nyelvű újévi köszöntőt írt Forgách Zsigmond országbíróhoz (később nádor 1618-1621 között), azt saját költségén kinyomtatta – ez valami olyasmi lehetett akkoribban, mint most a blogger -, amiért nemesi címet kapott II. Mátyás királytól, fejérvári (de Alba Julia) előnévvel. A mű nem maradt fenn, sajnos.

Amit tudni lehet, a leszármazottak később Vas megyébe mentek, nem tudható hogyan vesztették el a nemességgel kapott kis, Gyulafehérvár környéki birtokot, majd Pest megyébe, Érdre, majd végül Cinkotára, mely 1950-től Budapest része. Dédapám – aki még Érden született 1876-ban, de már gyerekkorában Cinkotára került – mint elszegényedett nemes egyszerű bolttulajdonos volt Cinkotán, vegyeskereskedést üzemeltett, melyben ő maga volt az üzletvezető.