Az orosz nyelv a volt Szovjetúnióban

A volt Szovjetúnió 19 utódállamában (15 hivatalos + 4 egyéb) mi ma az orosz nyelv helyete? Oroszországot természetesen kivettem, azaz a többi 18-at vizsgálom csak.

Hivatalos státusz szerint:

• az orosz nyelv nem rendelkezik semmilyen hivatalos státusszal a következő országokban: Azerbajdzsán, Észtország, Grúzia, Karabah, Lettország, Litvánia;
• az orosz hivatalosan elismert kisebbségi nyelv: Moldávia, Örmányország, Ukrajna;
• az orosz hivatalos “második nyelv”: Abházia, Kazahsztán, Kirgizsztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán;
• az orosz hivatalos nyelv: Belarusz, Dél-Oszétia, Transznisztria.

A volt Szovjetúnió 4 jól elhatárolható övezetre osztható orosz nelvi szempontól: Kaukázus, Baltikum, Közép-Ázsia, szláv területek.

Miért fontos? Ahol az oroszhoz közeli rokonnyelveket beszélt a lakosság, ott az orosz hatása automatikus volt. Továbbá ott, ahol a kulturális, műveltségi szinte alacsonyabb volt az oroszénál, ott is sokkal jobban tudott hatást kifejteni az orosz nyelv mind a szovjet időszakban, mind előtte.

Fontos tudni, ezek a ma Oroszországon kívüli területek mikor kerültek orosz fennhatóság alá. Nagyjából elmondható a következő:

• a mai ukrán, belarusz, litván területek legnagyobb része a XVII. sz-tól a XVIII. sz. közepéig lettek orosz területek,
• a mai lett és észt területek a XVIII. sz. első felében kerültek Oroszországhoz,
• a mai Közép-Ázsia a XIX. sz. második felében lett orosz terület, kivéve a mai Észak-Kazahsztánt, mely még a XVIII. szűzadban lett orosz,
• a mai Dél-Kaukázus megszerzése a XIX. sz. elejétől annak 70-es éveig zajlott.

A mai 3 nagyobb kakázusi államban az orosz a szovjet időkben is idegen nyelvnek számított, azaz a nem orosz lakosság anyanyelve saját nemzetiségének nyelve volt. A lakosság nagy része, s a városi lakosság pedig szinte teljes egészében, beszélt oroszul is, de nem saját nemzetoségi myelve helyett, hanem mellette.

Sose létezett olyasmi, hogy az orosz kiszorítota volna helyi nyelvet. Emiatt ma sincs harc az orosz nyelv ellen, azaz ma is népszerű, gyakran tanult idegen nyelv.

Mind Azernajzdsánra, mind Grúziára, mind Örmányországra igaz ma:

• az orosz lakosság aránya minimális (1-2 %),
• a hivatalos nyelv – azeri, grúz, ill. örmány – szerepe tényleges, azaz minden szinten használatos, mind a magánéletben, mind a közéletben,
• az orosz anyanyelvűek aránya minimális, de a lakosság kb. fele beszél oroszul, a városokban szinte mindenki,

Ami a 3 kisebb kaukázusi államot illeti a helyzet egészen más.

Ezek közül Karabah külön kezelendő, gyakorlatilag Örmányország részének tekinthető nyelvileg, ugyanaz igaz rá, ami Örményországra. A lakosság tulajdonképpen 100 %-a örmény ott.

A másik lettőre viszont igaz, hogy az orosz hatás sokkal erősebb volt. Itt ugyanis a lakosság a grúz hatás ellenében választotta az orosz védelmet.

Abháziában a lakosség alig fele abház, s az abházok egyharmada is orosz anyanyelvű. Gyakorlartilag az egész lakosság beszél oroszul. vagy anyanyelvként vagy második nyelvként. Az orosz és az abház nyelv is hivataos, de a valóságban az orosz hatalmas elsőbbséget élvez.

Dél-Oszétiában a lakosság 90 %-a oszét, de csak oszét anyanyelvű már csak a legidősebb falusiak között akad, a városi lakosság egy jelentős része egyáltalán nem beszél oszétul, csak oroszul. Hivatalos myelv az orosz és az oszét, de ténylegesen az oszét egyfajta ünnepélyes szerepet játszik, azaz a hivatalos feliratokat kiírják mindkét nyelven, a jogszabályok megjelennek mindkét nyelven, de a valós állami élet oroszul zajlik.

Míg az abház esetében annak szerepének növelése a cél, az oszét esetében a nyelv szimpla fennmaradása.

A 3 balti köztársaság 2 részre ostható. Észtországban és Lettországban az orosz lakosság aránya 25-30 %, míg Litvániában alig 2 %. Lettországban és Észtországban a lakosság 40 %-a orosz anyanyelvű, Litvániában 10 %. A nem orosz anyanyelvűek kb. 60 %-a mind a három országban beszél oroszul, az arány az életkorral csökken.

A Baltikumban a helyzet annyiban azonos a kaukézusival, hogy az orosz a szovjet időkben is idegen nyelvnek számított, azaz a nem orosz lakosság anyanyelve saját nemzetségének nyelve volt. A lakosság nagy része beszélt oroszul is, de nem saját nemzetiségi myelve helyett, hanem mellette. Az orosz hatása a nagyszámú orosz lakosságnak tudható be. De sose létezett olyasmi, hogy az orosz kiszorítota volna helyi nyelvet. A szovjet időben is pl. a helyi nyelvű iskolarendszer volt a domináns, nem az orosz tannyelvű.

Jelenleg mindhárom országban – de elsősőorban Észtorszában és Lettországban – hisztériáig menő harc folyik az orosz nyelv ellen. Ennek oka azonban nem a saját nyelv védelme, hanem harc az orosz kisebbség ellen, ill. külpolitikai okú. Európában egyedülálló az ottani helyzet: a lakosság 30-40 %-ának anyanyelve idegen nyelvnek számít jogilag.

Közép-Ázsiáról nemrég írtam. Kazahsztánban a lakosság negyede orosz, a többi 4 államban 1-3 % közti arányú. Mindegyik országban az orosz széleskörűen használt, a nem orosz lakosság körében is, ismerete szélesen elterjedt ma is: a nem-orosz lakosság 70-80 %-a is beszél oroszul.

Eekben az országokban is van egyfajta harc az orosz ellen, de ennek az oka itt valóban az, hogy a saját nyelv erősödjön az orosz dominanciája ellen, s nem cél az orosz eltüntetése, csak második helyre utasítása. Különösen létező probléma ez Kazahsztánban, ahol a lakosság nagyobb aránya beszél oroszul, mint kazahul, s ez nem csak az orosz kisebbség miatt van: a kazah nemzetiségűek egy része is jobban tud oroszul, mint kazahul. Idegen nyelvként pedig az orosz tanulása ma is rendkívül népszerű.

Ennek része az írásrendszerek reformja. Az 5 országból 4-ben (Tadzsikisztán a kivétel) mindenhol áttértek vagy jelenleg térnek át a cirill ábécéről a latin ábécére.

A legnagyobb probléma mindenhol a társégen az a történelmi örökség, hogy a társadalom felsőbb rétegébe való felemelkedés automatikusan az orosz nyelven való beszélést jelentette, míg a helyi nyelv megmaradt amolyan családi, falusi nyelvnek. Enek máig nyoma van, pl. a felsőoktatásban az egész társégben: Tadzsikisztánban pl., ahol alig van orosz lakosság, az egyetemeken a tanítás 30 %-ban orosz nyelven zajlik, Kazahsztánben pedig ez az arány egyenesen 70 %.

A két volt szláv köztársaságban és Transznisztriában a helyzet egészen más. Az itteni nyelvek az orosz közeli rokonai, a nyelvjárások egymásba folynak, nem is lehet pontosan megmondani pl. hogy meddig ukrán és mettől orosz egy adott nyelvjárás.

Ma Belaruszban gyakorlatlg egyáltalán nem létezik olyan népesség, mely ne tudna oroszul anyanyelvi szinten. Az orosz mindenkinek az anyanyelve, a kérdés csak az, hogy kinek ananyelve a belarusz is (nagyjából a lakosság felének), de a belarusz anyanyelvűeknek is alig a 10 %-a használja a belaruszt minden élethelyzetben. Az oktatásban is az orosz a tannyelv a esetek 90 %-ában.

Tessék elképzelni, hogy a Magyar Televíziónak van 5 csatornája, ezek közül 4 németül sugároz, de az egyik részben magyarul, ez amolyan magyar hagyományokat ápoló nyelvvédő csatorna, sok ott a néptánc, a népzene, dokumentumfilmek, rajzfilmek gyerekeknek. S ezen a csatornán van egy “Magyarul beszélünk!” nevű vetélkedő, ahol a magyar nemzetiségű játékosok azon vetékednek ki tud jobban magyarul. A műsorvezető magyarul beszél, ami a résztvevőknek nem mindig sikerül hibátlanul, néha német szavakat kevernek bele beszédükbe. A műsorban bemutatnak képeket, pl. egy karórát, s a versenyzőknek meg kell mondaniuk, mi a tárgy neve magyarul. Majd nehezebb feladatok jönnek: német mondatokat kell magyarra fordítani. A zsüri – magyar nyelvvel foglalkozó nyelvész – meg dönt, kinek a válasza helyes. Ugye vicces történet? De nem Belaruszban, csak a német helyett orosz, s a magyar helyett belarusz szavakkal helyettesítve. Íme a vetélkedő egyik adása:

Ukrajnában a helyzet nnyiban másabb, hogy az ukrán nyelv szerepe erősebb a belaruszénál, az ország legnyugatibb részén – a volt lengyel részeken – létezik olyan ukrán lakosság, melynek csak az ukrán az anyanyelve, de az ország középső részén mindenki kétnyelvű, keleten pedig az ukrán egyenesen idegen nyelvnek számít, nem csak az orosz kisebbség, hanem a ukrán nemzetiségűek körében is.

Trannsztriáról csak annyit mondok, a lakosság háromnegyede orosz és oroszajkú ukrán nemzetiségű. A gyakorlatban minden orosz nyelvű, a másik két hivatalos nyelv – ukrán és román – használata jelképes.

Maradt még Moldávia. A lakosság 75 %-a román, s a lakosság 80 %-a beszéli a románt. A kisebbségek: jellemzően orosznyelvűek, bár az orosz nemzetiség alig 3-4 %-ot tesz ki. Gyakorlatilag a teljes lakosság beszél oroszul, az orosz a közvetítő nyelv az egyes nemzetiségek között.