Topika

A mű témája: az érvelések elemzése.

Mi az érvelés, és milyen fajtái vannak?

I. könyv

Az érvelés egy olyan folyamat, melyben bizonyos dolgokat lefektetünk, majd ezekből valami mást hozunk ki.

Három fő változata:

Elsődlegesen igaz mindaz, aminek ereje önmagából származik, pl. ilyenek a tudomány első elvei. Általánosan elfogadott az az álláspont, amit a tudósok, vagy többségük, vagy a legjelentősebb köztük igaznak mondanak.

Az erisztikus érvelés esetében, ha az elfogadottság csak nyilvánvaló látszat, az nem is érvelés a szó szűk értelmében, csupán szofizmus.

Külön kategória a paralogizmus. Itt az összes említett érvelésen túl félrevezető gondolatok is vannak, melyek a felhasznált tudományok sajátosságaitól erednek. Pl. geometriai érvelés hibásan lerajzolt vonalak alapján..

Mire szolgál az érvelés:

E tudás tökéletes ismerete szükséges, mert ellenkező esetben nem leszünk képesek az adott esethez szükséges módszer kiválasztására.

Feltevés és probléma. Ahány feltevés, annyi probléma. A kettő ugyanannak a különböző megfogalmazása. A feltevés az érvelés alapja, míg a probléma az, amiről az érvelés folyik. Mindkettő jellemzőre, fajtára, vagy járulékos tulajdonságra vonatkozik. A jellemző lehet a lényegre vonatkozó, míg lehet más, így fel kell osztani: az előbbi a meghatározás, míg az utóbbi a sajátosság.

Tehát a szillogizmus (következtetés) elemei:

Az azonosság 3 típusa:

A szám szerinti azonosság lehet szó szerinti:

de lehet még tágabb értelemben is:

Minden tétel vagy meghatározásra, vagy sajátságra, vagy fajbeli jellemzőre, vagy járulékos tulajdonságra alapszik. Így tudhatjuk meg melyik az:

Az állítmányok típusai, mint ahogy a Kategóriákban meg lett nevezve:

Mindegyikben lehet meghatározás, sajátosság, faj, járulékos tulajdonság. Mindegyik kifejez valamit, a lényeg lehet nem, a sajátosság a lényegben van, a járulékos tulajdonság pedig mindaz ami nincs benne a lényegben.

A dialektikus elmélkedés dialektikus feltevésekből áll. a dialektikus felvetés eltérése más feltevésektől abban áll, hogy a valószínűségre utalnak. Kizárandók mind a nyilvánvaló és a képtelen feltevések. Így a dialektikus elmélkedés kapcsolatban áll a vélekedéssel is, de ez csakis olyan vélekedés lehet, ami többségi vagy legalábbis a tudósok által állított.

A dialektikus probléma pedig egy konkrét eldöntendő eset. Minden feltevés probléma, de nem minden probléma feltevés.

A dialektikus elmélkedés két módszere a szillogizmus és az indukció. Indukció = az egyediből az általánosra való következtetés. A szillogizmus is lehet indukció, de nem feltétlenül az, hiszen lehet alapja általános tétel is. Az indukció jellemzően hatásosabb, mivel közérthetőbb. Vele szemben a szillogizmus a legjobb az ellenvélemények cáfolatára.

Az érvelés 4 alapja:

Az utóbbi három is bizonyos értelemben feltevés. A fentieket figyelembe véve elkerülhető a hamisságba esés, továbbá a feltételezések alapos és helyes biztosítása. Ezáltal módon elkerülhetők a paralelizmusok is.

Hiszen:

II. könyv

Vannak általános és egyedi problémák. Az általánosakkal érdemesebb foglalkozni, mert azok az egyedieket is tartalmazzák. A járulékos tulajdonság az egyetlen, melynél az állítás lehet csak feltételesen igaz. Ugyanez meghatározás és sajátosság esetében képtelenség. A sajátosság a lényeg minősége, míg a járulékos tulajdonság az, ami benne van valami másban.

Gyakori hibák:

Hat lehetséges pár alakítható ki állításoknál. Ezek közül az első kettő nem képez ellentétet, míg az utolsó négy igen:

Fontos:

III. könyv

Választás két dolog között, akkor értelmes, ha ezek valamilyen módon kapcsolatosak. Ha ez így van, az választandó, mely előnyt ad. Ez a következő szabályok alapján dönthető el:

A határozott és határozatlan feltétezések cáfolása:

IV. könyv

Egy csoport nembeli besorolásánál elegendő a csoport egyetlen tagjánál bizonyítani, hogy az nem része az illető nemnek. Pl. ha egy örömfajta nem jó, akkor egyetlen öröm se az.

Továbbá: meg kell állapítani, hogy ami nembeli hovatartozásnak tűnik az esetleg nem inkább járulékos tulajdonság. Pl. a fehérség nem a hó neme, hanem csak járulékos tulajdonsága. Ahhoz, hogy ezt a legkönnyebben megtegyük, annyi szükséges, hogy megállapítsuk mi a kérdéses dolog lényege.

A különbség nem keverendő a nemmel. Pl. a halhatatlanság nem az istenség neme, hanem ez egy járulékos tulajdonság az élőlényeknél. Ahogy pl. a számok esetében a páratlan nem nem, hanem minőségbeli különbség. Az összes ilyen eset alapelve az, hogy a nem tágabb maghatározású, mint a faj és annak különbözetei.

Fő elvek a nembeli állítások cáfolását illetően:

Ezek voltak a cáfolat módszerei. Az érvelés alapja ugyanebben a tekintetben:

Sok szó hasonlósági kapcsolatban áll egymással, ez gondot okozhat. Mondhatjuk, hogy ami kellemes az örömteli, amiből oda jutunk, hogy a hasznos jó. Ez azonban hiba: hiszen a kellemes nem hasznos, se az öröm nem jó.

Az viszont megállapítható, hogy a kellemes a jók egyik faja, Ugyanez fordítva, ellentétesen is: ami nem kellemes, az nem jó. A nem tagadása a faj tagadása is.

Meg kell vizsgálni továbbá, hogy a faj és a nemzetség viszonylagos-e, azaz mindkettő egy-egy külön dolog-e. Például a tudomány (nem) relatív, de a nyelvtan (faj) nem az. A nem és a faj közötti kapcsolat mindig egymással jár. Ha van nem, akkor léteznek fajok is.

A nemet és a fajokat soha nem szabad részlegesen felfogni. Az ember nem részben élőlény, ahogy a nyelvtan se részben a tudomány.

Hiba történik, ha a nemet megváltoztatjuk. Pl. a halhatatlanság örök létezés. Ebben az esetben a halhatatlanság a létezés valamiféle faja lenne. Viszont ez csak akkor lenne igaz, ha a halandó halhatatlanná tudna válni. Azaz a létezés nem a halhatatlanság neme.

V. könyv

Minden tulajdonság vagy állandó jelleggel vagy egy bizonyos ideig áll fenn. Pl. Isten esetében ez a halhatatlanság, ez állandó jellegű, míg az ember esetében, hogy sétál, ez időleges jellegű.

Az állandó jellegű tulajdonság lényegi, az időleges nem az.

Továbbá, minden tulajdonság lehet abszolút vagy viszonylagos. Az abszolút minden más dologtól megkülönbözteti az adott dolgot, pl. „tanulni képes lény” az ember esetében. A viszonylagos tulajdonság pedig a dolgot csak egyes más dolgoktól különbözteti meg, pl. az erény és a tudás, az előbbi több képességben jelenik meg, míg az utóbbi csak a gondolkozási képességben.

A viszonylagos vagy időleges tulajdonságokat illetően a járulékos tulajdonságokra vonatkozó vitaérvek alkalmazandóak.

A lényegi tulajdonságra, azaz a sajátosságra vonatkozóan a következőkre kell tekintettel lenni:

Hogyan állapítható meg egy sajátosságnak mondott dolog valóban az-e? A sajátosságnak állandónak kell lennie és minden tekintetben érvényesnek. Pl. az, hogy egy matematikust nem tudunk meggyőzni egy hibásan lerajzolt geometriai testtel nem jelenti az, hogy a matematikus nem győzhető meg érvekkel. A dolog nevének és meghatározásának is helyesnek kell lennie. Ha pl. az „élőlény” az, hogy „aminek lelke van”, s ez fordítva is így van, akkor ez helyes így.

Azonos dolgok sajátosságai azonosak, Pl. ha a „törekvés megfelelő tárgya” nem az, hogy „bizonyos személyek számára jó”, akkor a „kívánatos” tulajdonsága se lehet az, hogy „bizonyos személyek számára jó”.

Nemen belül sajátosság az, ami azonos típusú, s fajokra oszt, kivéve, ha az olyan, melynél az egyik csak egy fajhoz tartozó, míg a hasonló típusú tulajdonság többhez is. Mivel a „képes megállni saját akaratából” nem sajátossága a lónak, így az embernek se az, hogy „képes mozogni saját akaratából”. Az viszont sajátossága az embernek, hogy „kétlábú szárazföldi”, mert a madárnak meg az, hogy „kétlábú légbeli”. A „négylábú szárazföldi” viszont nem sajátosság, mert sok fajra igaz.

Ami az azonosságot és a különbözőséget illeti a dolgok között, ez úgy igazolható a legkönnyebben, hogy ellenőrizzük, hogy a sajátosságnak mondott tulajdonság megmarad-e a dolognál, ha ahhoz hozzáadunk vagy elveszünk járulékos tulajdonságot. Pl. ami igaz a „fehér emberre”, annak igaznak kell lennie az „emberre” is, s fordítva, ha ez valóban sajátosság. A „fehér ember” más mint az „ember”, de nem teljesen különböző.

A sajátosságnak természetes módon kell meglennie. A féllábú ember is ember. Megjelölhető ilyenkor pontosításkén, hogy „természetes módon”.

Ami igaz egy dologra, az igaz az abból származó dologra is. Pl. ha a felület tulajdonsága, hogy „színes”, akkor a felületekből álló testé is az.

Ami igaz a részre, az nem feltétlenül igaz az egészre, s fordítva. Pl. a levegő az ami belélegezhető, de ez nem igaz minden levegőre.

Viszonylagos ellentétek esetében, ha az ellentétpárhoz hozzárendelhető egy másik ellentétpár, de az nem valamelyik sajátossága, akkor a másiké se lesz. A “dupla” és a “fél” párhoz hozzátartozik ugyan a “több” és a “kevesebb”, de egyik se sajátosság. Az viszont valóban sajátosságuk, hogy “2:1 arány” és “1:2 arány”.

Állítás és tagadás viszonya. Ha valaminek egy dolog a sajátossága, akkor annak ellentétének annak tagadása is az. Az „élőlény” élő, akkor a “nem élőlény” élettelen. S fordítva is: ha a „nem élőlény” sajátossága az, hogy élettelen, akkor az „élőlényé” az, hogy élő.

Párhuzamos dolgok és tulajdonságok esetében, ha a egyik tulajdonság se sajátossága egyik dolognak se, akkor a vele párhuzamosak se lesznek azok. Ha egyetlen élőlény sajátossága se, hogy „érzékelhető”, akkor Istené se, hogy „elgondolható”. De viszont a „bölcsesség” és a „mértékletesség” esetében már igaz ez: „a gondolkozó képesség természetes erénye” és „a vágyakozó képesség természetes erénye”.

Érdemes megvizsgálni a szóképzést is. Ha a „szépen” nem tulajdonsága az „igazságosan” szónak, akkor az „szép” se az „igazságosnak”. Ugyanez ellentétes szavaknál is: az „igazságtalanság” nem sajátossága a „rossz” szónak, így az „igazságosság” se lehet a „jónak”. Viszont mivel „a jó” tulajdonsága a „legjobb”, így „a rossz” tulajdonsága is a „legrosszabb”.

Hasonlósági kapcsolatban álló dolgoknál, hasonlóságszerű kapcsolat kell, hogy legyen a sajátosságoknál is. Mivel az orvosnak a viszonya az egészséghez hasonló, mint az építésznek az épületekhez, s az orvosnak nem sajátossága az egészség előállítása, így az építésznek se lehet az épület előállítása. Viszont sajátossága az orvosnak az egészség előállításának képessége.

Az azonos módon viszonyuló dolgok esetében, mindenkét dolog sajátosságának is hasonló módon kell viszonyulnia egymáshoz. Ha a körültekintés hasonlóan viszonyul mind a nemességhez, mind az aljassághoz, hiszen mindkettőt ismernie kell annak, aki körültekintő, akkor egyiknek az ismerete se lehet a sajátossága, lehetetlen ugyanis, hogy ugyanaz több dolog sajátossága legyen.

A „van” ige akkor jelez sajátosságot, ha felcserélhető a „lesz” és „megszűnik lenni” igékkel. Az „ember” sajátossága a „halandó”, mivel igaz az is, hogy „emberré lenni” az „halandóvá lenni”, s az „ember megsemmisülése”az „halandó megsemmisülése” is.

A tulajdonságot illetően megvizsgálandó vajon önmagára a dologra vonatkozik, vagy csak az ideájára, ha ez így van, akkor nem sajátosság. Pl. a “nyugalomban levés” nem az “ember” tulajdonsága önmagában, hanem csak idea módjára. Viszont pl. a “testből és lélekből állás” már valóban az “élőlény” mint olyan sajátossága.

Ami sajátosság egy dolog számára, az nagyobb mértékben van jelen abban, ami nagyobb mértékben az illető dolog. Pl. a fejlettebb élet fejlettebb érzékeléssel jár. S fordítva: mivel az “erényesség” nem sajátossága az “embernek”, így az erényesebb ember sem emberebb.

Valószínűség szerint, ha hasonló dolgok közül az egyiknek a valószínűbb tulajdonság nem sajátossága, akkor valószínű, hogy a kevésbé valószínű se az a másik dolgot illetően. S fordítva: ha a “civilizáltság” az “ember” sajátossága, akkor az “élés” is az “állaté”.

Lehetőségszerűség: ha egy tulajdonság csak lehetőségszerű, akkor az nem sajátosság. Pl. “levegő” és “belélegezhetőség”, hiszen ez utóbbi csak akkor lehetséges, ha van aki belélegezze. A lehetőségszerűség csak akkor lehet sajátosság, ha az amihez kötődik, szükségszerűen létezik, pl. a „létezés” lehet „ami képes cselekedni vagy cselekvést elszenvedni”, hiszen utóbbi szükségszerűen következik az előbbiből.

Felsőfok használata nem megfelelő, mert a vele jelölt dolog megszűnésével valami más dologra lesz igaz. Pl. a „tűz” mint a „legfényesebb test”, de ha kialszik, más lesz ez.

Ez mondjuk kicsit furcsa, hiszen korábban mondta a szerző, hogy „természetszerűleg”.

VI. könyv

A meghatározás elemzése:

Továbbá: a meghatározás nem inkább járulékos tulajdonság? Ha igen, meg kell állapítani, helyetálló-e vagy sem, ez segíteni fog a megfelelő meghatározás megtalálásában.

Hibás a meghatározás, ha:

A meghatározás lényege: kifejezni a dolog lényegét, alapvetőbb és érthetőbb szavak használatúval. Az alapvető jellemző a nemből való kiindulás a faj felé, de ez nem minden esetben van így, sokak számára sok esetben az egyediből az általános felé vivő gondolat az érthetőbb.

A nyugalmi állapot jobb a meghatározáshoz, mint a mozgásban lévő állapothoz képest, mert elsődleges.

Ellenpéldák:

Egyén jellemző tévedések:

VII. könyv

Itt gyakorlatilag megismétlődik az ami már le volt írva az azonossággal kapcsolatban, ezt nem írom le újra.

Mindig könnyebb cáfolni, mint bizonyítani egy meghatározást és egy nemet. A többit illetően, legkönnyebb bizonyítani a járulékos tulajdonságot, míg legnehezebb a sajátosságot, s cáfolásuk esetében pedig a nehézség fordított.

VIII. könyv

Hol van helye a dialektikus vitának. Hogyan kell felkészülni rá, hogyan elemzendő a vitapartner állítása?

Alapvető támpontok:

A felvetések közül:

Egyéb vitajavaslatok:

A dialektikus elmélkedés problémái:

A vita menete:

A kérdezőnek mindig a válaszadó által ismert feltételekből kell kiindulnia. A válaszoló igyekezni fog nem tűnni eleve legyőzöttnek. Szükséges továbbá, hogy a válaszadó rendelkezzen valamilyen állásponttal, mely ellentmond a másik fél álláspontjának. Előfordulhat, hogy a válaszadó mások gondolatára alapoz, de ebben az esetben azok logikáján belül kell maradnia.

A helyes érveléshez érdemes minden álláspont feltevése előtt az azt magfogalmozónak önmagában megtalálnia az álláspont cáfoltait, majd azokat cáfolni, hiszen ez lesz a feladata a vita során is. Óvatosnak kell általában elutasított feltevésekkel, akár abszurditásba torkolnak ezek, akár erkölcstelenségbe.

A hamis következtetésre vezető érvek esetén a megoldás a tévedést okozó elem elvetése, de csakis ez az elem elvetendő. Óvatosnak kell lenni, mert hiszen sokszor nem megoldás önmagában a tévedést okozó elem elvetése, ha nem azon múlik az érvelés helyessége. Ezért mindig rá kell mutatni a tévedés okára is.

Négy mód arra, hogy megakadályozható legyen valaki, hogy érvelésében eljusson a következtetéshez:

Fentiek közül csak a legelső megoldás, míg a többi csak akadály a következtetés elérésében.

Az érvek öt romboló kritikája:

Az érv tiszta akkor, ha minden további kérdés nélkül vezet el a következtetésre: ha a feltételek egyszerűen kikényszerítik a következtetések, s az érvelés olyan közbülső feltételeken halad át, melyek maguk is következtetések.

Az érv hibás:

A körkörös érvelés öt típusa:

Ellenmondástípusok:

A legmegfelelőbb módja a vitázás gyakorlásának a következtetés megfordítása, azaz ha tudjuk egy következtetésről, hogy az hamis, akkor meg tudjuk állapítani azt is, hogy valamelyik feltevés téves. Szintén hasznos minden érv esetében az azt megerősítő és tagadó nézetek átnézése.

Minden feltevés esetében hasznos az azt támogató állítások külön-külön való megvizsgálása, hiszen megtalálhatjuk a legerősebbeket. Jó gyakorlás az önmagunkkal folytatott vita, válasszunk érveket és ellenérveket. Így jó előre felkészülünk a későbbi ellenérvekre. Mindehhez az egyetlen szükséges valódi természetes képesség csak az a hatalom, mellyel különválaszthatjuk az igazat a hamistól.

Hasznos tudni a leggyakoribb kérdésekre fejből az érveket. Fontos az érvek felosztása részekre, s e folyamat elrejtése mások élől. Fontos az egyedi esetekből az általános szabály levonása, de kerülendőek az általános érvelések a vita során, viszont az ellenfél érvelését mindig vizsgáljuk meg ebből a szempontból.

Tapasztalatlanabb vitapartnerek ellen az indukció, míg tapasztaltabbak ellen a dedukció a hatásosabb, Meg kell védenünk magukat az előbbiek esetében a párhuzamos példáktól, míg az utóbbiak esetében a feltevéseiktől. A érvelés során felmerülő gyakorlatokból is meg kell próbálni elérni valamilyen szillogizmushoz valamilyen témában, vagy cáfolathoz, ill. feltéveshez vagy annak cáfolatához. Ez az ami megadja azt a képességet, ami által az emberből képzett dialektikus vitázó lesz.

Ne vitatkozzunk bárkivel, mivel vannak emberek, akik semmilyen érvre nem hallgatnak. Az ilyen emberekkel való vita csak arra vezet, hogy rossz érvelést eredményez.

A legegyszerűbb pedig, ha készen állnak fejünkben olyan érvek, melyek nagyon sok alkalommal hasznosíthatók.

Címkék: , ,
Tovább a blogra »