Metafizika I.

Az egyik legfontosabb műve. Első rész: az első 6 könyv.

A tudás mibenléte 

Az emberek természetszerűen szeretik a megismerést. Ennek jele az érzékek saját maguk miatt való szeretete, elsősorban a látásé, mert ezzel vagyok képesek a lehető legtöbbet megismerni a környező világból.

Minden élőlénynek vannak érzékszervei. Egyes élőlényeknél az érzékelés együtt jár az emlékezéssel, másoknál nem, az előbbiek képesek tanulásra is. Az állatok emlékezőtehetsége azonban korlátozott, míg az embereké kifejlett, ezt erősíti egy csakis az emberre jellemző képesség, a gondolkodás. Az ugyanarról való többszöri emlékezet tapasztalathoz vezet általánosítás formájában, ez pedig a tudomány és a mesterség (művészet) alapja.

A cselekedeteket tekintve mintha a tapasztalat nem lenne más, mint a mesterségbeli tudás, sőt sokszor egy adott dolgot jobban tud elvégezni az, akinek nincs szakismerete, csak tapasztalata, mint aki rendelkezik szakismerettel, de nincs tapasztalata. Ennek oka: a cselekedetek egyediek, míg a szakismeret általános. Mégis mindenki bölcsebbnek tekinti azokat, akiknek megvan a szakismeretük, hiszen ők tudják a dolgok mögött rejlő okokat is. Mert a bölcsesség pontosan ezt jelenti: ismerik a dolgok mögötti általánost, s annak okait.

A tapasztalat és a tudás között a fő gyakorlati különbség: az előbbi nem tanítható, míg az utóbbi igen.

Amikor az emberi társadalom elért oda, hogy egyes embereknek már elegendő szabad idejük maradt (ez Egyiptomban történt meg először), kialakult a tudás egy olyan formája, mely már se nem a közvetlen megélhetést, se nem a gyönyörszerzést szolgálta, hanem immár csak a saját magáért való tudást szolgálta, s az első ilyen tudás  a matematika volt.

Itt érdemes megjegyezni: ez egy mítosz. Én is hittem benne, de az őskutatások azt állítják mégis: ez egy tévképzet. A valóságban nem az a helyzet, hogy az emberek egyre kevesebbet dolgoznak, s emiatt egyre több a szabadidejük. A régészeti adatok, melyeket a mai, kőkorban élő törzsek megfigyelése is igazol, azt állítják: az ősember átlag heti 2 és fél napot „dolgozott”, kb. 30 órát, azaz ennyi idő kellett hetente a létfenntartáshoz. Azaz biztos, hogy nincs kapcsolat a több szabadidő ás a tudomány kialakulása közt.

Az ilyen elméleti tudás mindig több a gyakorlati tudásnál, mert a dolgok mögötti alapokokat vizsgálja.

A keresett tudomány

Mi az általunk keresett tudomány? Az amely a tudományok közül is kiemelkedik azzal, hogy nem saját eredményeiért él, hanem azért, hogy utat mutasson. Ez szükségszerűen a legáltalánosabb tudás, továbbá a legpontosabb, hiszen a legelső alapelvekből nyilván kevés van, márpedig minél kevesebb az alapelvek száma, annál pontosabb egy elméleti tudás.

E tudomány alapja a rácsodálkozás. Az ember először a hétköznapi dolgokra csodálkozott rá, majd innen haladt a bonyolultabb kérdések felé.  A filozófia nem másért, hanem magáért a tudásért akar tudni, ez valójában az egyetlen szabad tudomány, mert csak ő létezik valóban saját magáért.

Mi az alapok? Korábbi elképzelések

Az ok szó jelenthet több dolgot:

• formális okot, azaz azt, ami képezte a dolgot,
• anyagi okot, azaz az anyagot, amiből lett,
• ható okot, azaz a mozgás kezdetét, a létrejövés okát,
• célokot, azaz a célt, mi a létezés célja.

A korai filozófia – itt Arisztotelész a preszókratikusokra utal, lásd erről külön, rövid összefoglaló cikkemet – csak az anyagot vizsgálták, mivel szerintük nincs se születés, se pusztulás, hanem egy adott alapelem változása minden. De ha ez így is van, akkor mi okozza ezeket a változásokat? Kell valamilyen erő is, mely az adott alapelemben elindítja a változásokat. Egy részük ezt a kérdést úgy oldották, hogy tagadták a változást, azt látszatnak minősítették, más részük az alapelemek közti ellentéteket jelölték meg végokként. Megint mások felismerték, hogy a mindenség oka nem lehet a véletlen – hiszen az ellentétes elemek kölcsönhatása ezt jelentené, hanem szükséges egy szellemi erő, mely irányítja a változásokat. Miért alakulna ki az egyetlen őselemből sokféleség, s hogyan lehetne egyszerre több őselem?

Azonban a mindenségben nem tapasztalunk rendet és jóságot, hanem ennek ellentéte a tapasztalt helyzet. Ennek magyarázására vezettek be egyesek két szellemi erőt, a jóra és a rosszra utalót. Olyan megoldás is született, mely szerint a teljesség és az üresség a két erő, s ezek az anyagot 3 szempontból határozzák meg: mint forma, mint elrendezés, s mint elhelyezkedés, s mindez mindent magyaráz, legalábbis ami az anyagot és mozgást illeti.

Az előbbiekkel párhuzamosan egyesek a matematikára alapoztak. Ők mindent a számokra és a számok közti kölcsönhatásokra vezettek vissza, meglátván a matematikai összefüggéseket a csillagászatban és a zenében is. Sokszor azonban a valóságot igyekeztek igazítani az elmélethez. Pl. mivel a tízes számot kiemelt jelentőségűnek tekintették, kimondták, hogy 10 égitest van – és mivel csak 9 égitest van, kitaláltak egy láthatatlan tizediket is.

Püthagoraszról van szó. Egészen Galilei koráig  a tudományos konszenzus 9 égitestet ismert el (Merkúr, a hajnali Vénusz, az esti Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Nap, Hold, Föld), így Püthagorasz kitalált egy ellen-Földet is, melyet nem látunk, mert a Nap mindig eltakarja. Az Uránusz csak a XVII: század végén lett felfedezve. A hajnali és az esti Vénuszt éppen Püthagorasz azonosította, hogy ez a 2 ugyanaz a bolygó, de ennek ellenére kettőként vette számba rendszere szempontjából. A csillagokat pedig csak a XVI. sz. második felében kezdték önálló égitesteknek tekinteni.

Itt az páros szám a végtelen, a páratlan pedig a véges, s minden alapja az egyes szám. Az ellentétek további párjai: egy-sok, jobb-bal, férfi-nő, mozdulatlan-mozgó, egyenes-görbe, fény-sötétség, négyzet-sokszög, jó-rossz . Itt mindez magában az anyagban van meg. De ha mindennek az alapja a szám, s nincs más szám, mint amiből a mindenség lett, miért vannak változások?

Platón bevezette a látható világon kívüli alapokokat, az ideákat, minden dolog úgy létezik, hogy ezekből az ideákból részesedik, de azt nem tudja elmondani, mi ez a részesedés. A számok is ideák nála, ők örökök és mozdulatlanok, nem jelennek meg az érezhető világban, míg a többi ideából számtalan sok van, de mindegyikből csak egy, s ezekből vannak részesedés útján az észlelhető dolgok. Az előbbiek választ adnak a cél kérdésére, az utóbbiak a lényeg kérdésére. De ezzel semmi más nem történt, mint számtalan ok lett kitalálva a dolgokra. Emellett a „harmadik ember” ellentmondás is kialakul: azaz ha van egy idea és az abból részesedő dolgok, ezek mögött ismét kell lennie egy közös ideának, s így tovább a végtelenségig. Továbbá az ideatan legnagyobb hiányossága, hogy nem tud választ adni a mozgás kérdésére, hiszen hogyan lennének az örök és mozdulatlan ideák képesek mozgatni az észlelhető dolgokat?

A filozófia mibenléte

A filozófia az igazság tudománya. Az elméleti tudás célja az igazság, míg a gyakorlatié a cselekvés. Az igazság megismeréséhez ismerni kell a dolgok okait.

Minden dolog annyiban a hordozója egy adott minőségnek, amennyiben ez a minőség más dolgokban is az adott dolog miatt van jelen. Az igazi igazság az, ami miatt más dolgok is igazak. Az örök dolgok alapokai a legigazabbak, mert ezek egyrészt nem ideiglenes igazságok, másrészt nincsenek más okaik, hanem az ők minden más okai.

A dolgok oka a mozgás értelmében nem lehet egy végtelen lánc, ahogy a cél és a lényeg tekintetében se lehet egy végtelen lánc, mindig van egy utolsó elem. Ha a lánc végtelen lenne, az azt jelentené, valójában nincs is ok.

A létrejövés lehet egyirányú, azaz egy dologból lesz egy másik, melyből nem lehet ismét az előbbi dolog, vagy kétirányú, ahol ez lehetséges. De egyik esetben se lehetséges végtelen láncolat: az előbbi esetben a kezdeti és a végállapot közt véges számú köztes állapot van, míg az utóbbi esetben végtelen átmenet lehet az állapotok közt, hiszen az egyik állapot vége a másik állapot kezdete. A kezdeti állapot, ha örök, nem pusztítható el.

Ami a célt illeti, ott hasonló a helyzet. Ha van olyan cél, ami nem másért, hanem magáért van, akkor nem lehetséges végtelen lánc. Ha pedig a láncolat végtelen, akkor nem létezhet ilyen cél. A végtelenség feltételezése tagadja a jó létét, hiszen az nem létezhet, ha nincs végső cél. Ész se lehet, mert az észnek kell, hogy legyen célja.

Ami a lényeget illeti, az nem vezethető vissza semmilyen általánosabbra. Ha lenne ilyen, az pontosabb lenne a lényegnél. Ha pedig nincs első lényeg, akkor ez azt jelenti, hogy nincs miben megkapaszkodnia a tudásnak.

Továbbá, az okok száma véges kell, hogy legyen. Végtelen okok esetében azok megismeréséhez végtelen idő kellene, azaz nem lenne lehetséges maga a megismerés.

A téma megvizsgálásához feltétlenül szükséges a vizsgálat módjának meghatározása.

A filozófia alapproblémai

A kezdeti lépés a lehetséges nehézségek megértése. Enélkül képtelenség a tudás elérése, hiszen így még abban se lehetünk biztosak, hogy mit keresünk.

Itt következik a 14 alapprobléma rövid felvázolása. Ez tulajdonképpen egyfajta tartalomjegyzéke is az egész mű kifejtős részének – a mű első harmada az általános bevezető. a többi része pedig gyakorlatilag az itt felsorolt kérdések részletezése.

1. Egyetlen tudomány feladata-e a kérdés, azaz mind a 4 oktípus vizsgálata?

Hogyan tudná egyetlen tudomány vizsgálni az egymásnak nem ellentmondó okokat? Egyes dolgoknál bizonyos okok hiányoznak. Pl. az örök dolgoknál nincs mozgás.

Ha viszont minden okot külön tudomány vizsgál, melyik közülük a leghelyesebb? Esetleg a célt vizsgáló ok a fő ok, hiszen minden célja a jó, de viszont a dolgokat leginkább lényegük határozza meg. A változó dolgokról viszont a legtöbb ismeretet a mozgás kezdetének tudása adja.

Arisztotelész itt világosan eljut oda, hogy mégis a lényeg ismerete a fő ismeret, a továbbiakban ezért erre összpontosít.

2. Elegendő a lényeg alapelveit nézni vagy szükséges a bizonyítási eljárásnak az alapelveit is?

Azonos tudomány vizsgálja a lényeget és a bizonyítást? Pl. az az elv, hogy valami nem állítható és tagadható egyszerre – vajon az ezt vizsgáló tudomány ugyanaz, mint az, mely a lényeget nézi? Nyilván nem. De akkor melyik élvez előnyt? Továbbá, a bizonyítás mindig elér bizonyítatlan axiómákig, minden tudományt illetően.

Következtetés: a két témát nem ugyanaz a tudomány vizsgálja, nekünk csak a lényeget kell vizsgálnunk.

3. Egyetlen tudomány vizsgálja az összes lényeget?

Nem valószínű. Ebben az esetben ugyanis a tulajdonságok vizsgálata is egyetlen bizonyítási tudományé lenne, akár azonos az a lényeget vizsgáló tudománnyal, akár nem.

Ha viszont több tudomány vizsgálja a lényeget, melyik tudomány az alap?

4. A lényegeket kell vizsgálni, vagy azok kísérő tulajdonságait is?

Ha ez utóbbiakat is kell, az mely tudomány feladata? Ha ugyanaz, mely a lényeget vizsgálja, akkor a lényeget illetően is kell lennie bizonyításnak, ami abszurdum. Ha pedig nem ugyanaz – és ez a nyilvánvaló válasz -, akkor melyik az?

5. Léteznek nem érzékelhető lényegek?

Léteznek például az ideák vagy a matematikai fogalmak? Itt a válasz: ezek nem létezhetnek, feltételezésük feleslegesen bonyolítaná a rendszert, s indokolhatatlanok is.

6. A dolgok alapelvei azok anyagi alkotóelemei vagy a vonatkozó fajfogalmak?

Mindkettő jelen van nyilvánvalóan, de ezek nem azonosak semmiképpen. Pl. a az egyes beszédhangok esetében azok hangelemei vagy a beszédhang mint fogalom a meghatározó? Itt nyilván a faj alapján kell gondolkodni, de nyilván tudni kell, hogy a fajon belül mi az egyes dolgok közti különbség. Egy ágy esetében viszont az a megismerés a legpontosabb, ha a részeit nézzük, nem a fajfogalmat.

Vannak akik magát az egységet és a létezőt tekintik a legfelsőbb alapelveknek és fajoknak, De ez képtelenség, hiszen mind az egység, mind a létező igaz minden alfajra is, azaz így nem lehetséges a legfelső fajok felosztása. Azaz ezek nem lesznek lényegek,

7. Ha a fajok az alapelvek, az első vagy az utolsó fajok azok?

Ha a közös a fontosabb, akkor nyilván az első fajok az alapelvek, s így annyi alapelv lesz, amennyi faj, a kettő egymással szükségszerűen egységben lesz. De az egység nem lehet faj, mert minden alfaja is egység.

Azaz az utolsó – a dologhoz legközelebbi – faj az alapelv.

8. Van valami a dolgokon kívül, azaz valóban létezik-e a faj és a nem?

A dolgokon kivül semmi sem létezik, a dolgok száma száma végtelen. Akkor viszont hogyan van tudásunk róluk, hiszen ebben az esetben csak érzékelhető dolgok lesznek? Másrészt, ha csak érzékelhető dolgok vannak, akkor semmi se örök, ha pedig semmi se örök, honnan lettek az érzékelhető dolgok? Azaz kell lennie valaminek mégis: ez az anyag és annak határolása, a forma.

9. Az alapelvek szám vagy faj szerint vannak meghatározva?

Ha csak faj szerint, akkor semmi se lesz egy, még az egység és a létező se. Ezzel a megismerés lehetetlen lenne, hiszen kell lennie valami közösnek több dologiban.

Ha viszont ez a közös egyetlen, s minden alapelv egy, akkor nem lesznek dolgok, hiszen minden egy egyben dolog is lesz,

10. Azonos az örök és a nem-örök dolgok oka?

Ha igen, akkor miért örök az egyik, s mulandó a másik? Ha nem, akkor a mulandó dolgok okai nem alapelvek, mögöttük vannak egy oksági lánc végén az örök alapelvek, de akkor meg ismét felmerül: miért nem örökök ezek a dolgok?

A válasz: nem ugyanazok az okai az örök és a mulandó dolgoknak.

11. Az alapelvek lehetőség szerint vagy valójában léteznek? 

Ha valójában léteznek, akkor lennie valaminek előttük, hiszen a valójában létezést megelőzi a lehetőség szerinti létezés. Ha viszont lehetőség szerint léteznek, akkor semmi sincs, hiszen a lehetőségnek nem szükséges, hogy valójában létezésbe menjen át.

Azaz mégis valójában kell létezniük, hiszen ellenkező esetben semmi se létezne.

12. Az egység és a létező mi – lényeg vagy kísérő tulajdonság? 

Ha ezek nem lényegek, akkor semmi más se az, hiszen ezek a legáltalánosabb lényegek, hiszen ha nincs önmagában vett egység és önmagában vett létező, akkor nincs más lényeg se. De ha azok, akkor minden lényeg egyben egység és létező is, hiszen ez megállapítható mindenről. De ha ez így van, akkor hogyan lehet egy dolognál több, hiszen így lehetetlen hogy a szám valóság legyen.

13. A matematikai és mértani fogalmak lényegek? 

Vannak számok és egyén hasonló dolgok? Ha nincsenek, akkor mi a létezés és mi a dolgok lényege? A dolgok közti viszonyok esetében nincs hasonló nehézség, hiszen mindegyik „valamilyen” és egyik se „valami”.

A testek esetében viszont felmerül: azok felülete, határa, vagy a vonalak, a pontok mik? Ezek nélkül nincs test, viszont ezekről feltételezzük, hogy léteznek önmagukban.

Azaz ezeknek lényegnek kell lenniük.

14.  Léteznek-e a fajok az érzékelhető és elgondolható dolgok mellett?

Azaz ismét: vannak-e ideák? A matematika tárgyai az érzéki tárgyaktól különböznek ugyan, de abban nem, hogy szintén faj szerint határozhatók meg. De vajon kiterjed-e ez más dolgokra is? Ha az érzékelhető és a matematikai tárgyakon kívül nem volnának még más olyasféle tárgyak mint az ideák, akkor nem lenne szám és faj szerint egyaránt egységes valóság, hanem csak faj szerint határok közé szoríthatók. Ha ez így van, akkor az ideák léteének feltételezése is szükséges. Ha viszont elfogadjuk az ideák létezését és hogy az elvek szám és nem faj szerint való egységet alkotnak, az képtelenséghez vezet. Tehát: a változó dolgok és a megismételhető változatlan dolgok mellett vannak-e nem ismételhető változatlan dolgok?

15. Az alapelvek közösek vagy hasonlóak a dolgokhoz, azaz általánosak vagy egyéniek? 

Ha az alapelvek közösek, akkor nem lényegek, mert ami közös az „valamilyen” és nem „valami”.

Ha pedig az alapelvek egyéniek, akkor nem foghatóak fel tudományosan, hiszen ahhoz általánosság szükségeltetik.

Ha tehát van tudás az alapelvekről, kell lennie valamilyen más alapelvnek előttük, mely meghatározható róluk.

A létező önmagában

A létezőt mint létezőt külön tudomány vizsgálja, nincs köze egyik résztudományhoz se, mert ezek egyike se létezőként tanulmányozza a létezőt, hanem csak annak valamilyen tulajdonságát. Ez a külön tudomány az, mely az alapelveket vizsgálja, ezek nyilvánvalóan olyan jelenségekre vonatkoznak, melyek a létezőre annak létező jellege miatt vonatkoznak.

Mi a létező tudománya?

Sokféle módon fogható fel mi a létező létezése, de mind egyetlen központi kérdésre vezethetők vissza, ez a lényeg kérdése. Így a létezővel foglalkozó tudomány elsősorban a lényeg tudománya, mely a lényeg alapelveivel és okaival foglalkozik.

Az egység és a létező egy és ugyanaz, elválaszthatatlanok.

A dolgok lényege azonos magukkal a dolgokkal.

A filozófiának annyi ága van, amennyi féle lényeg. Kell lennie egy első filozófiának, mely a lényeget magát nézi.

Ennek a tudománynak kell vizsgálnia az egymásnak ellentmondó elveket, esetünkben ez az egy és a több fogalma, ennek folyománya az azonosság és az ellentét, az egyenlő és az egyenlőtlen, s minden más, ami az egység és a sokaság ellentétéből következik.

Ez az egyetlen tudomány vizsgálja a puszta létezőn kívül annak létezésből fakadó tulajdonságait is, azaz a lényeget magát és annak tulajdonságait.

Az ellentmondásmentesség elve

A legfontosabb alapelv mind a matematikában, mind a lényegek tanulmányozásában az az elv, hogy egy adott jellemző nem lehet egyszerre és ugyanúgy igaz és nem igaz ugyanarra a dologra.

Ha lehetséges is ellentmondás többértelmű szavak esetében, ahogy ezt pl. a szofisták felhasználták, ez semmiképpen se lehetséges a „van” és „nincs” szavak esetében. S ugyanez igaz minden kifejezésre is, melyet egy adott értelemben használunk. Bárhogy is értünk egy adott szót, abban az értelemben, ahogy éppen használjuk azt, nem lehet egyszerre és igaz ugyanarra a dologra.

Minden dolog esetében annak lényegének járulékos tulajdonsága fennáll, s nem lehet ennek az ellenkezője. Ha nem így lenne, nem lenne a dolog az ami, hiszen a lényeg az, amitől a dolog az ami. Ez olyan mintha az állítanánk, hogy a lényegnek nincsenek járulékos tulajdonságai, csak kiegészítő tulajdonságai. De ha csak kiegészítő tulajdonságok lennének, azok nem létezhetnének, hiszen a kiegészítő tulajdonságok mindig valamilyen lényegre vonatkoznak, márpedig nem lehet lényeg járulékos tulajdonságok nélkül.

Ha lehetséges lenne az ellentmondás, akkor minden dolog csak egy dolog lenne.

Nem lehet ellenérv, hogy pl. egy italt valaki édesnek, más keserűnek mond, hiszen itt nyilvánvalóan az egyik a helyes megállapítás, hiszen az érzetek nem jelentenek feltétlenül tudást, de még azt is jelentenék, akkor se azonos az érzet és a látszat.

Azt szokták erre felvetni: ki dönti el mi a helyes? Dehát ez inkoherens hozzáállás, hogy valaki aki szerint minden lehet így is meg úgy is, magyarázatot követel, hiszen ezzel saját magukat cáfolja.

A változó dolgok esetében ugyanez a helyzet: azok is valamiből lesznek, s ha megszűnnek, voltak valamik. Ha lehetséges lenne az ellentmondásosság, változás se lenne, hiszen ebben az esetben ismét minden dolog egy dolog lenne, hiszen minden járulékos tulajdonság igaz lenne minden lényegre, azaz csak egy lényeg létezne.

Nem lehet köztes állapot se

Nem lehet köztes állapot az igaz és a hamis között.

Hamis = a nincsről azt állítani, hogy van, ill. a vanról azt állítani, hogy nincs. Igaz = a nincsről azt állítani, hogy nincs, ill. a vanról azt állítani, hogy van.

Két ellentét közt köztes állapot csak úgy lehetséges, ahogy a szürke van a fehér és a fekete között, de nem lehet pl. egy száma egyszerre páros és páratlan.

Szótár

A mű V. fejezete egy rövid filozófiai szótár, íme röviden a felsorolt 33 fogalom:

1. Eredet, kezdet, elv (arkhé)

1. A dolognak az a része, melyet valaki először szemlél.
2. A dolognak az a része, mely felől az a legkönnyebben felfogható.
3. A dolognak az a szerves része, melyből az először létrejön.
4. Az a külső dolog, mely egy dolognak a kezdetét adja.
5. Az ami miatt – aminek akarata miatt – a dolog mozog vagy változik.
6. Az amiből a dolog először megismerhető.

2. Ok (aition)

Minden ok egyben elv is.

1. Anyagi ok, azaz az anyag, amiből a dolog lett.
2. Formális ok, azaz a dolog lényegének képlete.
3. Ható ok, azaz a dolog mozgásának kezdete, létrejöttének kiinduló pontja.
4. Célok, azaz a dolog létezésének miértje.

3. Elem (sztoikheion)

Egy dolog immanens, elsőrendű, minőségében osztathatatlan része.

4. Természet (phüszisz)

1. A keletkező dolgok alapja.
2. Egy dolog immanens, elsőrendű része, melyből a növekedése kiindul.
3. A dolog kezdeti mozgásának belső forrása.
4. Minden nem-természetes anyag alapeleme, mely nem változtatható az illető anyag által.
5. Minden természetes dolog lényege.

5. Szükségszerűség, kényszerűség (anankhaion)

1. Ami nélkül a dolog nem képes létezni.
2. Ami nélkül nem lehetséges a jó, vagy ami nélkül nem szüntethető meg a rossz,
3. Ami kényszerű, akadályozva a szabad akaratot.
4. Ami nem lehet másképp.
5. A bizonyítás.

A szükségszerű lehet külső és belső, ez utóbbi esetben feltétlen, a dolog természete szerinti, nem erőszakos szükségszerűség áll fenn.

6. Egy (en)

1. Ami járulékos módon egy, azaz azonos dolognak több járulékos tulajdonsága.
2. Ami természeténél fogva egy, ez lehet:
   • folytatólagosan összefüggő,
   • homogén
   • aminek neme azonos, s azon belül eltérő fajú,
   • aminek lényegét kifejező fogalma nem választható el egy másik fogalométól,
   • ami fogalmilag folytatólagos, azaz mibenlétét megalapozó fogalma nem bontható fel.

Az egység mindig a megismerhetőség alapja és a megoszthatóság tagadása, legyen az mennyiségi, formai, egyedi, nembéli, analógiai értelemben.

Az egy ellentéte a sok.

7. Létező (on)

1. Járulékos értelemben.
2. Természettől fogva.
3. Egy állítás igaz mivolta.
4. Ami igaz valamire ténylegesen vagy lehetőségszerűen.

8. Lényeg (uszia)

1. Egyszerű alapelemek, valamint a belőlük álló dolgok: ami nem állítható semmiről, s amiről minden állítható.
2. Az ami az oka a dolog létezésének.
3. A dolog azon része, melynek megsemmisülése a dolog megsemmisüléséhez vezet.
4. A dolog mibenlétét meghatározó fogalom.

Azaz a lényeg kétféle lehet:

• a végső dolog, melyet nem állítható más dologról,
• minden dolog alakja és formája.

9. Azonos (tauton)

1. Ami azonos járulékos értelemben.
2. Ami azonos természettől fogva,

Ellentéte a más (heteron).

10. Különböző (diaphoron)

1. Bizonyos tekintetben más, de más tekintetben azonos fajtára, fajra, hasonlóságra vonatkozóan.
2. Más fajtájú.

11. Hasonló (homoia)

1. Amikor a dolgok tulajdonságai azonos szempontúak, s ezek között több az azonos, mint a különböző.
2. Azok a dolgok, melyek minősége egy.

Ellentéte a nem-hasonló (ahomoia).

12. Ellentétes (antikheimenon)

Ami egyszerre nem lehet jelen azonos dolgon, melyben egyébként mindkettő bármelyike jelen lehet.

13. Ellenkező (enantia)

1. Ami egyszerre nem lehet jelen azonos dolgon, mert különböző fajú.
2. Ugyanazon faj szélső elemei.
3. Ugyanazon dolgot illetően a két leginkább különböző tulajdonság.
4. Ugyanazon képességhez tartozó leginkább különböző dolgok.
5. A leginkább különböző dolgok egyáltalán, nem vagy faj szerint.

14. Szétválasztott

Azaz faj szerint más.

1. Ami azonos nemhez tartozik, s nincs egymásnak alárendelve.
2. Azonos nemhez tartoznak, s lényegükben ellentét van.
3. Az ellenkező egyben szétválasztott is.

Ellentéte a faj szerint azonos.

15. Korábbi (proteron)

1. A legközelebbi valamely nem kezdetéhez.
2. A megismerést illetően az abszolút előbbi, fogalmi összefüggés vagy érzékelés szerint.
3. A dolgok előbbi dolgainak a tulajdonságai.
4. Természet szerint: ami lehet más dolgok nélkül is, akár lehetőség szerint, akár ténylegesen.

Ellentéte a későbbi (hüszteron).

16. Lehetőség, képesség (dünamisz)

1. A mozgás vagy változás eredete valamiben, ami más dologban van, vagy ugyanabban a dologban, de másként.
2. Valaminek a jól vagy a szándéknak megfelelően való végrehajtása.
3. Az az állapot, melyben a dolog nem változik, vagy változik ugyan, de nehezen rossz irányban,

Ellentéte a lehetetlenség (adünamia).

17. Mennyiség (poszon)

Ami osztható 2 vagy több részre, mely részek mindegyike egy és mindegyike egyedi. Lehet nagyság vagy sokaság, azaz mérhető vagy számolható.

Lehet: természeténél fogva és járulékosan.

18. Minőség (poion)

1. Lényegbeli különbség.
2. A mozdulatlan matematikai dolgok.
3. A mozgásnak alávetett lényegek tulajdonságai, melyek mentén az illető dolgok változnak.
4. A jó és a rossz.

19. Viszonylagosság (prosz ti)

1. Számszerű kapcsolat.
2. A cselekvő és a szenvedő kapcsolata.
3. A mérték és a mérendő kapcsolata.

20. Teljesség, tökéletesség (teleion)

1. Aminek egy része sincs rajta kívül.
2. Ami a maga nemében derék és jó.
3. Ami elérte jó célját.

21. Határ (perasz)

1. A dolog azon része, melyen túl nincs része.
2. A kiterjedés, ill. a kiterjedt dolog alakja, formája, célja.

Az eredet mindig határ is, de a határ nem mindig eredet.

22. Amiszerintiség (khatho)

1. A dolog formájára és lényegére vonatkozó értelme.
2. A természetszerinti elsődleges tulajdonság.
3. Az okszerintiség.
4. Helyzet értelmében.

23. Szerkezet (diatheszisz)

A részekkel rendelkező dolog részeinek elrendezése.

24. Készség, bírás (hekszisz)

1. A dolog által kifejtett tevékenység.
2. Fenti tevékenység eredménye.
3. A szerkezet, mely alapján a dolog jó vagy rossz.

25.Tulajdonság, szenvedés (pathosz)

1. A minőség, melyet illetően a dolog változhat.
2. Maga a fenti tevékenység, annak eredménye;
3. Kiemelten káros változás.
4. Nagy szerencsétlenség és sorscsapás.

26. Hiány (szternészisz)

1. Egy dologból hiányzik valamely természet szerinti lehetséges része.
2. Egy dologból hiányzik valamely természet szerinti része.
3. Egy dolognak hiányzik olyan tulajdonsága, melynek természet szerint meg kellene lennie.
4. Bárminek az erőszakos elvétele.

27. Bírás (ekhein)

1. Egy dolog, amit más dolgot irányít saját természete vagy mozgása szerint.
2. Egy befogadásra alkalmas dologban megvan az, aminek befogadására alkalmas.
3. A tartalmazó és a tartalmazott viszonya.
4. Valami megakadályoz valami mást, hogy az saját ösztöne szerint viselkedjen.

28. Tartalmazás (ekh tinosz einai)

1. Amiből valami mint anyagból áll, s pedig a legelső nem vagy a legvégső faj értelmében.
2. Valami az első mozgató elvből van.
3. Valami összetételből, azaz anyagból és formából való.
4. Úgy van valamiből, mint a fogalom a fogalom jegyeiből,
5. Egy részre vonatkozóan áll fenn.
6. Valami az időben követ valamit.

29. Rész (merosz)

1. Amivé egy mennyiség felosztható.
2. Ami egy mennyiséget meg tud mérni
3. Amikre a fogalom szétbontható, a mennyiséget figyelembe vétele nélkül.
4. Azokat a tagok, melyekből az egész áll, akár forma, akár a forma tekintetében.
5. A fogalomban a fogalom tartalmát megvilágosító jegyek.

30. Egész (holon)

1. Az amiből egyetlen része sem hiányzik.
2. Az ami dolgokat úgy tartalmaz, hogy azok egységet alkotnak:
   • úgy, hogy a tartalom minden egyes része külön-külön egység,
   • úgy, hogy ezekből áll elő az egység.
3. Az a mennyiség, aminek van kezdete, közepe és vége:
   • a „minden“ szót használjuk, ha a részek helyzete nem tesz benne különbséget,
   • az “egész” szót használjuk, ha a részek helyzete különbséget tesz benne.

31. Csonkaság (kholobon)

Osztható és egész dolog, melynek úgy hiányzik része, hogy lényege megmarad, feltéve ha a részek helyzete releváns, a dolog pedig összefüggő, folytonos.

31. Nem (genosz)

1. Azonos formájú lények keletkezése folytonos.
2. Mint nemi fogalom: a faji különbségek alapanyagát jelentve.
3. Az első alkotórész, amelyet a dolog lényegében említeni szokás, s melynek különbségeit minőségnek nevezünk .

Amihez a faji különbség és a minőség hozzátartozik, az a szubsztrátum, amit anyagnak nevezünk.

Különböző neműnek azt nevezzük, amiknek eltérő az első szubsztrátumuk, s amik kölcsönösen nem olvadhatnak fel egymásban, se ketten egy harmadikban. Pl. a forma és anyag különböző neműek, s mindkettő a lét különböző kategóriái alá tartozik. Az egyik a létező mibenlétét jelenti, a másik a minőségét, a harmadik pedig valami egyéb, már felsorolt tulajdonságát, s ezeket se egymásra, se valami egységre nem lehet visszavezetni.

32. Hamis, téves (pszeudosz)

1. A dolog nem igaz, mert két határozmány nincs benne együtt vagy mert nem is lehet együtt.
2. A dolog valóság ugyan, de olyan a természete, hogy másnak mutatkozik, mint amilyen, vagy mint amicsoda.
3. Fogalom, mely nem-létezőkről úgy szól mint létezőkről.
4. Az ember, ha csupán csak azért mond nem-igazat, hogy másokban téves képzetet ébresszen.

33. Járulékos tulajdonság, esetlegesség (szümbebékosz)

1. Ami egy dolog olyan tulajdonsága, mely se szükségszerűen, se általában nem tulajdonsága,
2. Ami egy dolog kötelező tulajdonsága ugyan, de nem része lényegének.

A létező mint létező

Minden tudomány okokról és elvekről beszél, valamely létezővel kapcsolatban, de semmit se mondanak magáról a létezőről, abban az értelemben, mit jelent annak a léte. Ehelyett csak arról szólnak, hogy milyen határozmányok illetik meg a létnek azt a nemét, mellyel foglalkoznak. Ebből az következik, hogy e tudományok nem képesek a lét mivoltának, a lényegnek a megvilágítására.

A természettudomány a létezőnek azzal a valóságával foglalkozik, mely a mozgásnak és a nyugvásnak elvét önmagában bírja.

Szükséges azonban a mibenlét és a fogalom fennállása módjának tisztázása. Ebben az értelemben a természettudomány is elméleti, de mindig csak a változó dolgok viszonyában. A matematikára is igaz ez, bár az mozdulatlan dolgokkal is foglalkozik. A valóban örök és változatlan okok elemzése különálló tiszta elméleti tudomány feladata, mely mind a természettudomány, mind a matematika felett áll.

Az elméleti tudományok mindig többet érnek, mint az egyéb tudományok, viszont ezek a tudományok is többet érnek az egyéb elmélkedéseknél.

Ha nem volna más valóság a természet szerintin kívül, akkor a természettudomány volna a keresett első tudomány. Ha azonban van valami mozdulatlan lényeg, akkor ennek tudománya előbbre való, s ez az első, azaz általános filozófia, olyan értelemben első, hogy a létezőről mint létezőről vizsgálódik: micsoda az és milyen határozmányok illetik meg.

A létező több értelme

A létező sokféle értelemben használatos: a járulékos létező, az igazságként létező, a kategória létformái, pl. a micsoda, a milyen, a mekkora, a hol, a mikor, stb., valamint a lehetőség és a valóság szerint való létezés.

A járulékos, esetleges lét

A járulékos létről nincs tudományos megismerés. Egyetlen tudomány se foglalkozik vele, se a cselekvésről, se az alkotásról szóló, se a tisztán elméleti tudomány.

A járulék ugyanis esetleges, szemben más létezőkkel, melyek tulajdonságai azért vannak, mert nem lehetnek másképp. A járulékos, esetleges az, ami van ugyan, de se nem mindig, se nem legtöbbször.

Más hatásoknak sokszor bizonyos képességek a létrehozói, míg az esetleges tulajdonságokkal kapcsolatban semmiféle meghatározott képességről nem beszélhetünk: ami ugyanis esetlegesen van, annak az oka is esetleges. Így az anyag lesz az oka az esetleges létnek azáltal, hogy másképpen tud a befogadás alkalmával viselkedni, mint ahogyan a legtöbbször szokott.

Abból kell kiindulnunk, vajon csakugyan nincs-e semmi olyan dolog, amely sem örökké, sem a legtöbb esetben nem létezik, vagy pedig ez képtelenség. Szóval mégis csak van ezeken az eshetőségeken kívül valami, ami így vagy úgy, azaz a véletlen szerint következik be?

De vajon csak az van-e, ami a legtöbbnyire szokott lenni, olyasmi viszont ami mindig lenne, semmiben sem található? Vagy mégis vannak örökkévaló dolgok? Nyilvánvaló, hogy az esetlegesnek nincs tudománya, mert valamennyi tudománynak vagy az örökkévaló, vagy a legtöbbször való a tárgya. Hiszen csak az tanulható, ami mindig van vagy az, ami a legtöbbször van. Az esetlegesnek nincs semmilyen szabálya, ezért nincs is róla szóló tudomány.

Kiinduló ok

Vannak elvek és okok, melyek létrehozhatók és mulandók, a tulajdonképpeni keletkezésen és romláson kívül. Mert ha nem így volna, akkor mindennek szükségképpen valónak kellene lennie, hiszen a keletkezőnek és a romlónak feltétlenül olyan okának kell lennie, mely nem esetleges.

Minden esemény bekövetkezik, ha oka előtte megtörténik, s nem következik be, ha oka nem történik meg. A következmény valamely eseményben benne rejlik. Szükségképen történik tehát minden. Ez a sor egy első tagig megy vissza, melyet már nem kell egy még előzőbbire visszavinni. De miféle kiindulópontra és miféle okra kell eljutnia a visszavezetésnek: olyanra, amilyen az anyag, vagy amilyen a cél, vagy amilyen a mozgató ok?

A lét mint igazság

A létet mint igazságot és a nemlétet mint tévedést kell most megvizsgálni. Az igazság az állítást a létrehozott kapcsolaton mutatja meg, míg a tagadás a szétválasztáson, a tévedés viszont ennek a tagolásnak az ellentétét fejezi ki.

A téves és az igaz nem a dolgokban van, hanem a gondolkodó tudatban: ha azonban a gondolkodás az egyszerű tárgyakra és a lényegre irányul, akkor ezeknek a tárgyaknak az igaz és téves volta már nem is a gondolkodásban van.

Az összetétel és a különválasztás a gondolkodó észben van és nem a dologban, az ily módon értett lét viszont más, mint a valóságos lét, hiszen vagy a mibenlétet, vagy a minőséget, vagy a mennyiséget vagy egyéb ilyen fogalmat szokott összefűzni, illetve szétválasztani az értelem. Mindez a gondolkodó észnek a változása, azaz mind a kettő a létezőnek valami egyéb neméről szól, s azon kívül nem világosít fel bennünket a létező természetéről.

Ezért ezeket figyelmen kívül kell hagyni, s magának a létezőnek mint ilyennek az okait és elveit kell keresnünk.

folytatása itt