Meghallgattam a nevezetes csatát Puzsér Róbert és a Pesti Srácok – pontosabban Huth Gergely – közt. Mindkét újságírót
egyébként kifejezetten kedvelem, okos, művelt, jól író embereknek tartom őket, ami persze nem jelenti azt, hogy egyet is
értenék velük mindenben.
Azt kell mondanom, totálisan Puzsért nyerte a vitát, pedig még igaza se volt a legtöbb kérdésben.
Sajnos mindkét vitapartner bőven élt a demagógiával, ami nem segítette elő a vita szintjének magasban tartását. Erre nem térnék ki.
Puzsér módszere röviden: koherens érvelés többnyire téves alapokból kiindulva. Huth módszere röviden: inkoherens érvelés többnyire igaz alapokból kiindulva.
Puzsér természetes előnye hatalmas: ő független ember. (Figyelem: a “független” – szemben a ballib mítoszokkal – nem azt
jelenti, hogy valakinek nincs határozott, szubjektív véleménye.)
Huth természetes hátránya ugyanezen ok elletéte: ő fideszes pártember, azaz feladatának érzi annak bizonyítását, hogy a
Fidesznek mindig igaza volt és igaza van.
Nem akarnám az egész beszélgetést semmiképpen se részleteiben elemezni, de pár eset tanulságos.
Huth görcsös igyekezete, hogy a Fidesz változásait valamiféle egyenes vonalú, csak a körülmények diktálta változásnak állítsa be egy sor magas labdát ad Puzsérnek, melyeket persze ő meggyőzően le is csap. Mert egyszerűen nem igaz, hogy a Fidesz csak reagált a változó világra. A dolgok megfigyelése csak a durva materialusta szemlélet szerint objektív folyamat, a valóságban ebben a megfigyelő ugyanolyan résztvevő, mint a megfigyelt. Márpedig pl. sehogy se lehet kimagyarázni, hogy a Fidesz viszonya Oroszországhoz ugyanaz ma és 10 éve, mert ez egyszeráen nem ugyanaz. Puzsér koherens: azt mondja, hogy az orosz viszony káros, ezért hibás a Fidesz oroszbarát politikája. Huth viszont egyszerre akar oroszellenes és oroszbarát lenni, ez reménytelen vállalkozás.
A Fidesz konzervatívizmus-mániája a másik gond. Ebben a szóba belelapszkodott a fideszes holdudavar (a mai “kereszténydemokrácia” is ennek verziója). Mítosz ez, nagyon káros mítosz. Sokszor írtam már erről: nincs semmiféle eredeti, jó klasszikus liberalizmus (mert tulajdonképpen ez az, amiben hisz ez a konzervatívizmus), melyet aztán valakik megrontottak. Egy olyen felállásban mindig a klaszikus liberális értékeket koherensen védő Puzsér fogja megnyerni a csatát, mint Huth, aki nem tudja eldönteni, most van-e baj a klasszikus liberalizmussal vagy nincs. Ugyanez megismétlődik mind a gazdasági témát, mind a kulturális témát illetően.
Tipikus példa a nyugatmánia. Puzsér felteszi az egyébként hamis dichotómiát, hogy lám István a nyugatot választotta kelet
helyett. Huth erre megnémul, mert tud mit válaszolni. Gátolja őt az, hogy nyugatpártinak kell lennie, bármit is jelentsen ez. Ugyanez aztán a veresenyt illetően: jó lenne az igazi verseny, de sajnos nincs – hát de akkor minek lenne jó?
Ahol Huth képes megfogni Puzsért az az “oligarcha” téma (persze a szó hibás, Magyarországon oligarchák nincsenek), itt értelmesen elmagyarázza miért népszerű a nemzeti tőkésosztály építésének programja, még ügyesen ki is találja az alkalmas szót: “protekcionizmus”. Szinte nyer Huth a “lerohadt az egészségügy” és a “poroszos oktatás” című közhelyekben.
Egy pont azért van, ahol Puzsér totálisan veszít, Ez a 2018-as választások kérdése. Nem képes igazolni, mi módon lett volna képes az 51 %-nyi nem.fideszes szavazó egyesülve elérni a kétharmadot, nem tud választ adni, miért kellene most kivonulnia az ellenzéknek a parlamentből, s arra sincs válasza, mi a drasztikus eltérés a NER és a NER-nélküli Fidesz-kormányzás között.
Mindenesetre ajánlom mindenkinek a beszélgetést, nem egy egyetemi előadás szintje ugyan, de messze nem is bulvár, szóval érdemes időt szánni rá.
