Egy hiteles történetem, melyet hiteles forrásból hallottam.
A Mexikói Egyetemen tartott előadást a magyar reformokról, azaz ez 1968-ban, vagy 1969-ben lehetett.
Rögtön feltűnt neki az első sorban egy sétálóbotos öreg ember, aki figyelmesen hallgatta az előadást és jegyzetelt is.
Mivel elég ritka egyetemi előadáson 80-éves emberek jelenléte, hát furdalta is a kiváncsiság, s előadás után odament hozzá érdeklődni, hogy miért van itt.
Az öregember ezt mondta:
Öregember erre elmosolyodott:
Ezek után persze az előadó másopercekig nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől.