A lelkes fiatalok

Egy újabb ballib hazugságra derítek fényt.

A választások napján minden ellenzéki média büszkén mutatta a sorban álló átjelentkezős szavazókat, hogy íme a csupa fiatal, akik majd jól leváltják a Fideszt.

A választások után pedig minden média egy londoni kamufelmérést mutatott be, mely szerint ott a Fidesz 10 % alá esett, azaz be se jutott volna a parlamentbe, ha a külképviseleti szavazatok alapján lenne a végeredmény.

Rögtön gyanítottam, hogy ez az egész hazugság. De most már bizonyítékom is van rá.

íme a kamufelmérés

A valasztas.hu adatait lementettem a hét közepén, még a leveles, az átjelentkezős és a külképviseleti szavazatok teljes összeszámolása ELŐTT. Majd szombaton megnéztem a végleges adatokat. Nos, a leveles szavazatokat direkt nem vettem figyelembe, azaz csak azt néztem meg, hogy változott a szavazatok aránya minden lista esetében az átjelentkező és a külképviseleti szavazatok miatt.

Az eredmény érdekes. A lényeges eltérések a valódi végeredményhez képest:

Hát nem tudom, de ez nekem tetszik. A DK kieséséért cserébe nincs fideszes kétharmad? Benne vagyok!

Íme ez lett volna nagyjából a mandátumeloszlás az egyik mandátumkalkulátort használva:

Magyarul: ökörség volt az ellenzéki médiák szövege.

íme a valódi adatsor

Címkék:
Tovább a blogra »