Mítosz a jó kapitalizmusról

A nyugati, liberális narratíva szerint van két látszólag azonos, de mégis merőben ellentétes rendszer.

Ezek a jó kapitalizmus és a rossz kapitalizmus.

Az előbbiben a élelmes, fantáziadús vállalkozók nemes, lovagi harcban legyőzik a náluk kevésbé hatékony konkurrenciát, s hasznos, piacképes termékekkel ezután dúsgazdagok lesznek, miközben gazdagítják az egész társadalmat, munkahelyeket teremtenek, mindenkinek lassan jólétet teremtve.

A másikban vagy az állam hoz létre vállalkozókat, vagy a vállalkozók veszik meg az államot, de végül a kettő összefonódik, azaz a tőke és az állam egy lesz, s a vége az, hogy semmihez se értő, kontraszelektált egyedek lesznek dúsgazdagok, akik semmit se termelnek, piacképtelenek, s csak lopják a nép pénzét, melyből aztánkacsalábonforgó, fúleksztrás partszakaszokat vesznek maguknak valami egzotikus tájon, miközben a nép nyomorog.

A valóságban minden liberális államban összefonódik a tőke a politikai hatalommal. Hiszen éppen ez a rendszer lényege: a gazdasági hatalomról az állam lemond, azt átadja a nagytőkének. Ennek eredménye: gyenge állam, mely anyagiak híján ki van szolgáltatva a nagytőkének, csak egyes jogszabályokkal képes enyhén változtatni a dolgokon, de nem magán az alapvonásokon. S természetesen ez se igaz: a valóságban a nagytőke mndig igyekszik megakadályozni, hogy olyan erők kapjanak hatalmat, melyek komolyabban lennének képesek a törvényhozás útján veszélyeztetni a gazdasági rendet.

Amit a nyugati propaganda autokráciának csúfol, valójában azok is liberális államok, csupán ott a politikai hatalom erősebb, azaz képes a gazdaságot is a nagytőkétől függetlenül befolyásolni. De ott is erős tényező a tőke, csak nem egyedüli tényező.

Ami pedig a nyugati tőke állítólagos, valójában mitikus, jóságos eredetét illeti, a mellbevágó valóság az, hogy ennek a tőkének az eredete szintén az állam. A legkorábbi liberális államok – a holland és az angol – mind az állam és a nagytőke messzemenő összefonódásán alapultak. Emlékezzünk csak az angol gyarmati társaságokra.

Nyilván létezik piaci verseny, de csakis korlátozottan, kisebb vállalkozók között. Ezt a jelenséget mindenki ismeri: amikor pl. 1997-2006 közt egy Pest megyei faluban laktam, volt több pici minibolt, de csak 2 valődi közértnek nevezhető létesítmény: egy Coop- és egy CBA-hálózathoz tartozó. S velem is megesett, hogy egyszer egy okból az egyiket választottam, máskor a másikat, pl. ha kevés dolog kellett, a Coopba mentem, mert tudtam, oda kevesebben mennek, így nem kell majd hosszasan sorba állnom, míg ha meg a nagyobb választék volt a fontos, akkor a CBA-ba mentem. Alapvetően a Coop-ban kis választék volt, de jobb minőség, míg a CBA-ban nagy választék és rosszabb minőség.

Nagyobb léptékben azonban a konkurrencia fő tényezője nem az, hogy ez vagy az a cég mit kínál, hanem csak az, hogy kinek van több pénze reklámra és ki tud jobb markentigeseket megfizetni. Csak jó termékkel esély sincs betörni a piacra. Régóta tény, hogy már az se igaz, amit a kapitalizmus állít magáról, hogy hatékonyaban képes jobb termékeket, olcsóbban szolgáltatni.

Ami pedig a legfontosabb: a tőke haszna hová kerül. A legrosszabb tőke is jó, ha hasznát ott költi el, ahonnan azt szerzi. S a legjobb tőke is rossz, ha hasznát kiviszi onnan, ahonnan azt szerzi. A nép szempontjából csak ez számít: a gazdaság urai vajon ott költik-e pénzüket, ahol az adott nép is lakik vagy sem.