Az ifjú Alkibiadész – korabeli híres athéni politikus és sikeres hadvezér, aki később átállt Spártához, majd a végén ismét vissza Athénhez – politikusi pályára készül, ez a Szókratésszel való beszélgetés tárgya. Szerintem az egyik legérdekesebb Platón-mű, bár kevesen sorolják a legfontosabb közé: én oda sorolnám viszont.
Felmerül a kérdés: honnan tudja Alkibiadész azt, amit tud? Valaki mástól mindig, esetleg ő maga jött rá, harmadik lehetőség nincs.. Minden, amit most tud, valamikor nem tudta még. Amit meg nem tud, azért nem tud, mert nem is akarta megtanulni. A másik kérdés: miben fog Alkibiadész tanácsokat adni az államnak? Felsorolásra kerülnek kólönféle területek, mint pl. építészet, egészségügy, stb., melyekben nem lesz képes jó tanácsot adni, hiszen az adott területeknek vannak nála jobb szakértői.
Alkibiadész azt mondja: ő általános kérdésekben fog tanácsot adni, nem konkrét szakmai ügyekben, pl. a béke és a háború kérdésében. Szókratész rámutat minden alapja az, hogy mi igazságos és mi igazságtalan, azaz az általános kérdések alapja csakis ez.
Felmerül, vajon honnan tudja Alkibiadész, hogy mi az igazságosság, ha egyszer nem tudja megmondani, kitől tanulta meg, viszont képtelen visszaemlékezni olan időpontra, amikor ne tudta volna, azaz az se lehetséges, hogy valamikor magától jött rá erre. Alkibiadész azt állítja, ezt az “emberektől” tanulta meg, úgy általában, ahogy kisgyerekként megtanulta a görög nyelvet. Szókratész rámutat: a görögöt megtanulhatta a többi görögtől, hiszen beszélik, ismerik a nyelvet, amit az is jelez, hogy nincsenek viták a szavak jelentéséről az emberek közt, viszont ami az igazságosságot jelenti, mindenki mást mond róla, ami azt jelenti, az emberek nem tudják mi az, ha pedig nem tudják, akkor arra mást se képesek megtanítani.
Alkibiadész megjegyzi, az emberek azért nem határozzák mi az igazságosságot, mert magától értetődőnek találják. Hozzáteszi: eleve nem az igazság a fő téma, hanem az előny.
Itt a beszélgetés melléktémája jön elő: ugyanaz-e az igazság és az előny. Alkibiadész szerint a kettő nem ugyanaz, mert vannak olyan igazságos dolgok, melyek előnyösek és olyanok, melyek nem azok. Pl. amikor valaki megmenti a bajtársát háborúban, majd meghal: ez igazságos, de nem előnyös, azaz a bátorság jó dolog, de a halál rossz dolog, azaz a bátor halál jó is és rossz is egyszerre. Szókratész ellenkérdése: szeretne-e Alkibiadész gyáva lenni? Válasz: inkább meghalna, mintsem, hogy gyáva legyen. Szókratész ezzel bizonyítja: ami önmagában jó, mint pl. a bátorság, az előnyös is mindenképpen, mert a jó a legfőbb pozitív érték.
Kiderül: Alkibiadész nem tudja mi az az igazságosság. Szókratész megjegyzi: az igazi baj nem az, ha valaki valamit nem tud, hanem az, hogy úgy nem tudja, hogy közben hiszi, hogy tudja. S ez szerinte igaz a legtöbb politikusra. S a nem ilyen politikusok is képtelenek még saját gyerekeiket is megtanítani az igazágosságra.
Alkibiadész megjegyzi: műveltsége és természetes képességei révén így is a legjobb lehet a politikusok között. Szókratész ellenérve: ez nem elegendő, nem a saját társak között kell a legjobbnak lenni, hanem az ellenséghez képest. Majd felsorol példákat Perzsiából és Spártából, melyekkel szemben Alkibiadész nevetségesnek fog tűnni.
Lelkünk legistenibb része a szembogárban észlelhető, egy másik ember szembogarában láthatjuk meg saját visszatükröződésünket. A másik embernek olyannak kell lennie, aki igaz barátunk: az igaz barát a lelkünket szereti, nem testünket.
A jó politikus csak az lehet, aki magában elérte a jót, ellenkező esetben képtelen jót adni az államának. A rossz ember akkor szolgálja a legjobban az államát, ha rabszolga sorban él.
A mű vége: Szókratész igaz barátnak segíteni fogja Alkibiadészt önmagam megismerésében, ez kölcsönös foolyamat. Szókratész azonban kifejezi kétségeit: Athén ereje olyan hatalmas, hogy esetleg képes lesz bármelyiküket legyőzni ebben.
