A 90-es évek ballib elnyomása

A 90-es években Magyarország volt a háttérhatalom kelet-európai kísérleti laboratóriuma.

A kommunizmus bukásakor Magyarország volt a legfelkészültebb ország a kapitalizmusra, ez szimpla tény. A kapitalista intézményrendszer egy jelentős része már megvolt a rendszerváltozás előtt évekkel. Jó összehasonlítás Bulgária, ahol csak a rendszerváltozás után lettek meg olyan dolgok, melyek Magyarországon sokkal korábban már adottság voltak: pl. háromszintű bankrendszer, társasági törvény, egységes árfolyam, szabad árképzés (egyes stratégiai árukat leszánítv), adórendszer.

A nagyurak gondolták is, érdemes az eszmei harcot is Magyarországon megkezdeni. Hiszen esetleg tényleg a lét határozza meg a
tudatot.

A kádári kulturális elit jelentős része már a 70-es évektől liberális volt, s aki nem, az is gyorsan az lett 1988-1989-ben. Nagyon kevés kivétellel – lásd kivételként az inkább pozsgaysta reformkomcsi vonalhoz húzó olyan kádári értelmiségieket, mint pl. Csoóri, Csurka, Fekete Gyula, stb. – a rendszerváltozáskor a magyar értelmiségi elit 90 %-a hithű liberális volt.

Az is segítette a folyamatot, hogy Magyarország sose volt igazán vallásos ország, továbban a térség egyik etnikailag leghomogénebb állama. Azaz nem létezett az, ami megvolt az ex-kommunista térség két másik, gazdaságilag szintén előreheladottan kapitalista országában, Lengyelországban és Jugoszláviában.

Tehát minden készen állt az ország és a magyar nép liberálissá neveléséhez.

Ezt erősen segítette természetesen a totális liberális médiafölémy. Míg ma a magyar médiák kb. fele liberális, s ezt a lberálisok hatalmas sérelemként élik meg, addig 1990-ban a liberális fölény 90 % feletti volt. Ezt az segítette, hogy az Antall-kormány – egyedüliként az 1990 utáni kormányok közül – nem vette kormányellenőrzés alá az állami médiákat, azokat gyakorlatilag az ellenzéki SZDSZ-nek ajándékozva.

Mik voltak a liberális módszerek?

A fő elv egy mondatban: “nem értek veled egyet, s mindent meg fogok tenni, hogy többé ne is mondhasd el“.

Részleteiben az 5 fó módszer:

• tabusítás,
• kirekesztés,
• szómágia,
• álszakmaiság,
• kettő mérce.

A tabusítás lényeg: a kellemetlen témákat tabusítani kell, így nem is fogunk azokról beszélni.

A legjobb példa erre a cigánybűnözés. Bár minden adat igazolja, hogy a cigányok többet bűnöznek a magyaroknál, ezt nem szabad megvitatni.

A tabusítása a témának valójában éppen a cigányok érdekei ellen hatott. Hiszen ezek után komolyan hinni lehetett, hogy a cigányok tényleg valamiféle rejtélyes és szégyenletes, genetikai okokból bűnöznek, ez pedig nyilvánvalóan nem igaz. A téma megvitatása, azaz az okok elemzése éppenhogy azt tárta volna fel, hogy a kérdés alapvetően szociális és kulturális, de nem faji, genetikai.

A tabusítás részben még ma is létezik a magyar közéletben, jellemzően a zsidó tematikában. Magyar lexikonban olvastam hogy pl. Marc Chagall belarusz festő és Sólem Aléchem meg orosz író, legjobban ezek ők maguk döbbennének meg. A “zsidó” akkora tabu, hogy még pozitív vagy semleges használata is botrányos.

A kirekesztés kvintesszenciája az egyik ballib ikon, Eszterházy Péter író hírhedt mondata “Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.” – azaz mi itt, a bölcsek hegycsúcson eldöntjük, mi a szint és mi van alatta, s aki túl mást mond, azt egyszerűen nemlétezőnek tekintjük.

Gyakorlatilag ezeknek az eszterházyknak az egyik eredménye a magyar antiszemitizmus felduzzasztása.

A szómágia egyszerű, csak rá kell mondani egy véleményre, hogy az pl. “európai”, s már nem is lehet sekinek ellenvéleménye, hiszen az ellenvélemény nyilvánvalóan “mucsai”. TGM megmondta 1990-ben “Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.” – ez a lényege is az egész módszernek.

Pl. a halálbüntetés “nem európai”, ezek után felesleges minden pro és contra érv, a kérdést már ott fent eldöntötték, így kuss legyen.

Amerikai szektáknál láttam ezt, a mormonoknál a legvadabb alakban, hogy “When our leaders speak, the thinking has been done“, azaz amikor a vezetőink megszólalnak, a gondolkodás már megtörtént, tehát ha bármiről a vezérek mondanak bármit, arról vitázni ellenséges tevékenység, s akkor is az, ha esetleg vita után történetesen egyetértünk vezetőkkel.

Az álszakmaiság lényege: egyes közéleti, ideológiai kérdések szakmai kérdéseknek hazudása, így azokról csak a “szakma” mondhat véleményt, a bircanép meg kussoljon és hallgassa ájult tisztelettel a “szakembereket”.

Nyilvánvaló, hogy nem lehet demokratikus vélemény arról pl., hogy hogyan építsünk atomerőművet, mert ez tényleg szakmai kérdés, de az már nem az, hogy akarunk-e atomerőművet.

A persze a kettős mérce. A végső balta. Kornis Mihály ballib ikonember mondta “mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket” – neki szabad, mert ő nem szemét mucsai, hanem európai demokrata. A másik nagymestere ennek Andrassew Iván volt, aki szerint a cenzúra csak akkor gond, ha liberálisok ellen irányul, ellenkező esetben a demokrácia erős fegyvere a “kirekesztés” ellen.

Már szerencsére a ballib eszmei uralmat sikerült szinte teljesen felszámolni. Rá lettek kényszerítve a ballib megmondóemberek, hogy érveljenek. S ennek követketében el is vesztették félisteni státuszukat. S ez Orbán talán legfontosabb pozitív eredménye, mert nem a lét határoza meg a tudatot…

megjött a fiatal ballib nemzedék, aki azt hiszi, megismételheti a 90-es éveket