A politikai álláspontok két tengelye: a gazdaságpolitikai és a kultúrpolitikai.
Az előbbi esetében szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, a jobboldal alapesetben liberálist jelent, a baloldal alapesetben szocialistát.
Az utóbbi esetében is szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, de itt a jobboldal alapesetben konzervatívot jelentk, míg a baloldal alapesetben liberálist.
Lárható, hogy honnan a sok félreértés! Mind a „jobboldal”, mind a „baloldal”, mind a „liberáli”s két-két különböző dolgot is jelent.
Fontos továbbá hozzátenni: a bal-jobb felosztás a premodern korra visszatekintve értelmezhetetlen, azaz csak a modern paradigmán belül használható, kezdete végülis az 1789-es francia forradalom ideje. Ott a bal és a jobb kizárólag kulturális értelemben volt értelmezhető, gyakorlatilag azt hívták balnak, aki tisztán polgári társadalmat akart, jobbnak meg azt, aki pedig meg szerette volna tartani a monarchia valamilyen korlátozott szerepét. A premodern rend hívei kívül voltak az egész rendszeren, ők se jobb, se bal nem voltak. Az már későbbi fejlemény, hogy a hagyományos, premodern társadalom hívei el akarván saját magukat helyezni a paradigmában valamiféle ultrajobbként definiálták magukat.
A XIX. században a szocialista eszme megjelenésével a helyzet úgy változott, hogy immár a gazdaságpolitikai irány lett a bal-jobb eltérés alapja: a kapitalizmus hívei lettek a jobb, ellenzői és kritikusai pedig a bal. A jobboldal lehetett nacionalis és liberális – miután ez a két, eredetileg összefonódó eszme különvált egymástól. A baloldal pedig – de ez már XX. sz. elejei fejlemény – lehetett szocialista, azaz a kapitalizmust reformját akaró baloldal, vagy kommunista, azaz a kapitalizmus eltörlését követelő baloldal.
A paradigma jól is működött egészen az úgynevezett szélsőjobb megjelenéséig. A szélsőjobb egy része – jellemzően az olasz fasizmus – ugyanis kilépett a paradigmából, felvéve egyes premodern célokat. Így a helyzet az lett, hogy a jobboldal szélső, azaz legradikálisabbnak tűnő része valójában éppenhogy nem fogadott el egy sor jobboldali alapértéket, azaz maga a „szélsőjobb” jelző szerencsétlenül pontatlan. (Az ellenoldalon ez a probléma, vegyük észre, nem létezik: hiszen a „szélsőbal” valóban radikális baloldal, hűen képviseli a baloldali alapértékeket.)
Ami a másik szélsőjobb irányzatot illeti – lásd a német nácizmust és annak helyi verzióit -, ott a probléma kisebb, ez ugyanis nem volt sose premodern, hanem részben ultranacionalista, részben forradalmi irányzat. A korai nácizmus baloldali szárnya (Ernst Röhm) gyorsan likvidálva lett Hitler hatalomátvétele után, így nem játszott szerepet, a győztes jobboldali szárny pedig beilleszthető a jobboldalba, mint ultranacionalista kapitalizmus, bár itt is megvannak egyes balos elemek, ez tény.
A populizmus minden megjelenésében arra törekedett, hogy felülmúlja a bal-jobb ellentétet. Jellemzően akkor szokás jobboldali populizmusról beszélni, ha az kulturális alap inkább konzervatív, s baloldaliról meg akkor, ha a kulturális alap inkább liberális, de a gazdaságpolitikában az eltérés nem igazán létezik a kettő között. A populizmus jellemzően és legpontosabban se nem jobb, se nem bal. A populizmus tulajdonképpen “modern premodern”, azaz a modernitás világrombolását próbálja felülmúlni a modernitás kényszerű keretei között.
De most maradjunk a hagyományos politikai táboroknál. Lássuk a lehetséges 4 kombinációt! Melyik a legnagyobb és a legkisebb rossz.
A legnagyobb rossz a gazdaságpolitikai jobboldal és a kultúrpolitikai baloldal keveréke: ez egyszerre akarja a nép elnyomását a nagytőke által, s a nép atomizálását, azaz identitásának eltörlését minden szinten: azaz a nemzetek, a vallás, a család eltörlését. Gyakorlatilag ez az, amit a nyugaton progresszív liberalizmusnak, Magyarországon meg ballibnak szokás nevezni. Láthatóan a legnagyobb gonosz a liberalizmus: hiszen ha kombináljuk a gazdaságpolitikai liberalizmust a kultúrpolitikai liberalizmussal, megkapjuk a legnagyobb lehetséges rosszat!
Valamivel kisebb rossz a gazdaságpolitikai jobboldal és a kultúrpolitikai jobboldal keveréke: ez kb. az, amit nyugaton konzervatív-liberalizmusnak szokás nevezni, bár ma már ez a nyugati irányzat hatalmas sebességgel halad a kultúrpolitikai bal felé. Ez az irányzat megvédi ugyan a népet az identitása elleni támadásoktól, viszont gazdasági páriává változtatja az embereket. Magyarországon kb. ez volt az MDF antalli féle verziója, de a Fidesz is ide volt sorolható nagy 1995-ös fordulata után, sőt ma is részben ide sorolható, bár 2010 óta megfigyelhetőek populista tendenciák is Orbán politikájában.
Még kisebb rossz a gazdaságpolitikai baloldal és a kultúrpolitikai baloldal keveréke: ez az irányzat megvédi az embereket a tőkés elnyomástól, viszont identitásukat rombolja, akár nemzeti, akár családi alapon, rosszabb esetben mindkettőn. Jó magyar példa erre az LMP.
A legkisebb rossz a gazdaságpolitikai baloldal és a kultúrpolitikai jobboldal keveréke: ez védi mind az emberek gazdasági jogait, mind identitásukat. Erre sajnos magyar példa nem létezik. Bár a ballibek szerint a Fidesz gazdaságpolitikája kommunista, ez természetesen csak liberális ökörség, a valóságban a Fidesz gazdaságpolitikája jobboldali, alapvetően liberális, egyes nacionalista elemekkel – ez valóban jobb a tiszta liberális gazdaságpolitikánál, de attól még nem jó, csak esetleg kisebb rossz.
Fentiekből látható: nekünk mint populistáknak csak a kisebb rossz választása marad.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: