Láttam a magyar médiákban több elemzést a tegnap óta kialakult bolgár helyzetről. Közös jellemzőjük: valamit elmondanak, de nem látják az összképet.
Ezért pár szó, hogy valójában mi is történt.
Előjáróban pár bolgár sajátosságról, melyek a magyar alkotmány- és választási jogban nem léteznek.
A bolgár választási jog – a legelső, 1990-es választásokat és egy részleges aránytalanítási próbálkozást 2009-ben leszámítva – maximálisan arányos, azaz minden párt kb. annyi mandátumot szerez, amennyi listás szavazatot kap, az eltérés csak abból adódik, hogy az országosan 5 % alatt teljesítő pártok nem kapnak mandátumot, az ő részük arányosan elosztódik a többi párt között. Ennek eredménye: a kormánytöbbség ritkán nagy, szinte mindig koalíciós kormányok vannak, s ezek stabilitása jellemzően ingatag. A kommunista rendszer bukása óta már 9-szer volt parlamenti választás, alig 4 alkalommal tudta a parlament kitölteni teljes mandátumát eddig.
A másik a bolgár alkotmány. Az új alkotmány nagyon korán, a rendszerváltozás legelején lett megalkotva, s tele lett téve a legkülönböző abszurd elemekkel, melyeket a korabeli politikai harc tett szükségessé. Íme pár – legalábbis magyar szempontból – furcsa elem.
Az alkotmányváltozás sokkal nehezebb, mint a magyar jogban. A bolgár alkotmányjog különbséget tesz kis és nagy alkotmányváltoztatás között. A kicsikhez a mindenkori parlament teljes létszámának kétharmada kell, azaz mint Magyarországon. Viszont az alapvető jellegű változtatások a „nagy” változtatásokhoz tartoznak, ezekhez külön alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása szüksége, mely csak akkor hívható össze, ha a normál parlament ezt kétharmaddal megszavazza, sőt az alkotmányváltoztatás tervét is el kell fogadnia a parlamentnek, amitől a megválasztott alkotmányozó gyűlés nem térhet el: azaz vagy megszavazza vagy nem, de más alkotmánymódosítási javaslatot nem tárgyalhat.
Mindennek eredménye, hogy hatályban van egy rakás alkotmányos szabály, melyről mindenki tudja, hogy felesleges, de mivel ezeket nehézkes eltörölni, azok hatályban vannak mégis. Íme pár ilyen furcsa szabály, melyek egyike se létezik Magyarországon:
Néhány szó a jelenlegi bolgár politikai spektrumról. Nagyjából 5 tömböt lehet meghatározni:
1. Nacionalisták – jelenlegi erejük kb. 15 %, éppen mostanában egyesültek. Nem lehet őket se a baloldalon, se a jobboldalon egyértellműen elhelyezni, a kettő keveréke, a gazdaságpolitika eleve nem fontos számukra, de ha el kell őket helyezni ezen a skálán, inkább baloldaliak. Külpolitikailag a teljesmértékű oroszbarátságtól és nyugatellenességtől a semlegességig terjednek. Társadalompolitikailag konzervatívok. Fő témák: migrációellenesség, az iszlám veszély, török neoimperializmus, a nyugati törekvések elutasítása. Magyarra fordítva talán egyfajta Jobbik, természetesen a zsidókérdés nélkül, ami Bulgáriában hagyományosan érdektelen ügy. (A bolgár nacinalisták kedvelik Izraelt, ugyanis benne muszlimellenes erőt látnak.)
Jobboldal (nem magyar, hanem nyugati értelelemben) – mely azonban két egymástól jól elkülönülő részre oszlik.
2. „Hagyományos” jobboldal – jelenlegi erejük kb. 10 %, ezek a rendszerváltozás kori antikommunista formációk utóda. Egyértelműen liberális-konzervatív jobboldal. Külpolitikailag teljesmértékű nyugatpártiság, de társadalompolitikailag inkább konzervatívok. Fő témák: közeledés Európához, elszakadás Oroszországtól, baráti viszony a törökökkel, antikommunizmus, korrupcióellenes harc. Magyarra fordítva talán a kései MDF-nek felel meg: azaz liberális gazdaságpolitika, de liberális társadalmi törekvések nélkül.
3. „Új” jobboldal – jelenlegi erejük kb. 30 %, ezek a hagyományos jobboldalból kiábrándultak, akiik viszont nem nyitottak a baloldal felé. Egyértelműen liberális-konzervatív jobboldal, de egyes újjobbos és nacionalista elemekkel. Külpolitikailag erős nyugatpártiság, de oroszellenesség nélkül. Társadalompolitikailag egyértelműen konzervatívok. Fő témák: közeledés Európához, stabilitás, antikommunizmus, korrupcióellenes harc, baráti viszony a törökökkel, de a bulgáriai török párt ellenzése. Képviselője az éppen ma lemondott GERB kormánypárt. Ez magyarra fordítva talán a 10-15 évvel ezelőtti Fidesz. Sokan a GERB pártot azonosítják a Fidesszel, de ez csalóka álláspont: stílusában valóban Fidesz, azaz totális egyszemélyi vezetés, autoritárius stílus, de tartalmilag jóval közelebb áll a hagyományos középjobbhoz, mint a Fidesz.
4. Baloldal – jelenlegi erejük kb. 25 %, ez a legheterogénebb rész. A hívő kommunistáktól egészen a liberálisokig terjed, azaz mintha magyarul a DK-tól a Munkáspártig mindenki együtt lenne. A magyar helyzettől az eltérés az, hogy a liberálisok aránya itt nem döntő (szinte csak a vezetésben vannak ilyenek), s az szavazótömeg sokkal balosabb. Gazdaságpolitikailag a reformkommunizmustól a jobbos liberalizmusig minden megtalálható itt. Társadalompolitikailag egyértelműen konzervatívok, ez is fontos különbség a magyar „baloldalhoz” képest. További sajátosság a magyar „balhoz” képest: a bolgár baloldal nyitott a nacionalizmus és a vallás felé. Külpolitikailag a teljesmértékű oroszbarátságtól és nyugatellenességtől a semlegességig terjednek.
5. Törökök és más muszlimok – ez nem politikai irányzat, de mivel a bulgáriai muszlimok gyakorlatilag egy tömbként szavaznak, mégis szükséges felsorolni ezt mintha külön erő lenne. -Jelenlegi erejük kb. 10 %. A fő török párt nincs jó viszonyban a török kormányzattal, egyértelműen antiiszlamisták, az iszlamizmus mérsékelt, török verzióját is elutasítják. Hivatalosan liberálisok, de ennek sok jelentősége nincs, mivel ez alapvetően egy kisebbségi tömb. Egyértelműen nyugatpártiak, de Oroszországot illetően nem elutasítóak. Természetesen antinacionalisták, de szó sincs bármilyen liberális szellemű társadalompolitikai törekvésről.
Mi történt tehát most?
A GERB vezére, Bojko Boriszov miniszterelnök a teljes siker hitében elindította a parlament elnökét mint köztársasági elnökjelöltet. A cél: hatalmas győzelem elérése. mely a koalíciós partnereket (a nacionalisták egy része és a hagyományos jobb egy része) respektálta volna, továbbá egy olyan ember felemelése a köztársasági elnöki székbe, akiről biztos lehet, hogy sose fog „önállóskodni”. Boriszov előre kijelentette: lemond, ha a jelöltje nem nyeri meg a választásokat. Ennek akkor nem is volt tétje, mindenki biztos volt a GERB győzelmében az elnökválasztáson.
Időközben azonban történt pár fontos esemény.
A bolgár közvélemény súlyos hibának vélte a bolgár kormány döntését, hogy az nem a Visegrádi Négyek politikáját támogatta a migrációs kérdésben, hanem ehelyett ingadozni próbált a visegrádiak és a német kormány között. Az egyébként a mérsékeltséget szerető bolgár közvélemény ezt már felesleges, indokolatlan félelemként szemlélte. A bolgár közvélemény egyértelműen Orbán-párti és Merkel-ellenes!
Szintén visszatetszést keltett Boriszov túlságosan baráti viszonya a török vezetéshez, a közvélemény szimpla gyávaságként élte meg pl. azt, hogy Boriszov több török ellenzékit azonnal átadott a török hatóságoknak.
Emellett az se tetszett sokaknak, hogy Boriszov gyakorlatilag elszabotálta a bolgár ENSZ-főtitkárjelöltet.
Boriszov nyilatkozata, hogy az orosz haderők szíriai műveletei meggyőzték az Oroszország elleni szankciók szükségességéről az átlagember számára gyávaságnak, indokolatlan szolgai igazodásnak tűntek a nyugathoz.
A szocialisták kiváló jelöltet választottak: Rumen Radev tábornok sosem volt párttag, sőt semmilyen politikai szerepet soha nem játszott kampánya kezdete előtt. Így hitelesen volt képes megjeleníteni a kívülről jött, elitellenes figurát. Óvatos oroszpárti nyilatkozatai szintén működtek: ezzel szimpatikus lett az oroszpártiak számára (ez Bulgáriában komoly szavazótábor és teljesen független a pártszimpátiától), viszont nem tett radikálisan oroszpárti kijelentéseket se, amivel elriasztotta volna a mérsékelten nyugatpárti szavazókat. Két tipikus mondata e tekintetben „Oroszország megsértette a nemzetközi jogot a Krím bekebelezésével, viszont tudomásul kell vennünk, hogy ott már orosz zászló leng” és „nem támogatom, hogy Bulgária egyoldalúan felmondja az Oroszország elleni szankciókat, de államfőként lobbizni fogok más európai vezetők körében a szankciók megszüntetése érdekében”.
Így az eredmény: bár a bolgár gazdaság nincs válságban, sőt lassú, stabil növekedés tapasztalható, az elnökválasztás egyfajta protesztszavazássá változott. A független, de gyakorlatilag szocialista jelölt már az elnökválasztás első fordulójában első lett. Pár százalékos vereség még nem lett volna gond, de a második fordulóban a szocialista jelölt majdnem 25 %-kal több szavazatot kapott a kormánypárti jelöltnél. S ami még megalázóbb: a hagyományos jobboldalt leszámítva minden párt szavazótábora többségében a szocialista jelöltre szavazott, sőt még a hagyományos jobboldal táborának harmada is a szocialista elnökjelöltre szavazott! Plusz még a hagyományosan jobboldali nagyvárosokban is a szocialista jelölt nyert. (Speciális bolgár érdekesség, hogy az egymással leginkább szemben álló törökök és nacionalisták gyakran UGYANARRA szavaznak: most is ez történt.)
A nemzetközi helyzet szintén Boriszov ellen játszott. A bolgár elnökválasztás két fordulója között lett Donald Trump az USA új elnöke. Az ezzel kapcsolatos fő remény: az USA ki fog békülni Oroszországgal, így még inkább gyávaságnak tűnt a kormányfő pár friss, a nyugat mellett elkötelező mondata. Az átlagember számára ez így jött le: maga az USA fog kibékülni az oroszokkal, mi meg harcolunk ellenük?
Fontos aláhúzni: Radev támogatottsága nem a szocialista párt támogatottsága. A hamarosan várható parlamenti választásokon szinte biztos, hogy Boriszov fog nyerni.
A külön érdekesség a jövőt illetően: Boriszov valószínűleg most meg fogja valósítani a bolgár átlagember egyik vágyálmát: az aránytalan választási rendszert. Valamilyen ismeretlen okból a bolgár választók zöme meg van győződve róla, hogy a többségi, aránytalan választási rendszer jobb parlamentet eredményez, mint a listás, arányos modell.
Ha ez megtörténik, a következő kormány stabil lesz. De kérdés, hogy a GERB párt lesz-e az új választási rend győzetese.
bolgár mém: az új elnök és alelnök hasonlóságát egy amerikai vígjátéksorozat főszereplőivel korán észrevették
