A szovjet történelemben több puccskísérlet is volt. Maga Leninék hatalomrajutása 1917-ben is egy puccs volt.
Az 1934-es XVII. párkongresszus volt az első alkalom, amikor a szovjet vezetés egy része megpróbálta leváltani az immár túl nagy személyes hatalomra szert tett Sztálint. Később Sztálin véres bosszút állt: a kongresszuson részt vett képviselők nagyobb részét pár éven belül Sztálin likvidáltatta vagy bebörtönözte.
A Sztálin halála utáni puccsok ismertebbek: 1953-ben a 3-tagú szovjet legfelsőbb vezetés 2 tagja – Hruscsov és Malenkov – puccszerűen távolították el a vezetésből (majd az életből is) a harmadik tagot, Beriját. 2 évvel később pedig az immár túl hatalmassá vált Hruscsov ellen próbált fellépni Malenkov, de sikertelenül, az eredmény Malenkov veresége lett. (Ekkor már az új divat volt hatályban: a hatalomból kiesett emberek már nem vesztették el életüket.) Ugyanez megismétlődött 1957-ben, majd 1964-ben: 1957-ben Hrucsov sikeresen megvédte hatalmát, míg 1964-ben vesztett, sikeresen el lett mozdítva posztjáról az ellene szervezkedők által.
S természetesen a legismertebb a Szovjetúnió utolsó évének puccsa, amikor 1991-ben a vezetés egy része megpróbálta eltávolítani Gorbacsovot, ezzel megakadályozni próbálva az ország szétesését.
Van egy másik puccskísérlet, mely a legkevésbé ismert: 1937-ből.
A szovjet vezetés jelentős része szemlélte egyre nagyobb aggódással Sztálin hatalmát, hogy a kollektív hatalmat hogyan váltja át egyszemélyi hatalommá, hogyan emel fel kizárólag személyesen szimpátia alapján egyeseket hatalmi pozíciókba. Az 1934-es kudarc után immár szóba se kerülhetett a normál út, azaz a vezető ellen való szervezett fellépés valamelyik pártkongresszuson vagy konferencián. A katonai puccs lett kiválasztva mint egyetlen élhető lehetőség.
A puccs főszervezője Mihail Tuhacsevszkij marsall lett, a Vörös Hadsereg kettes számú embere lett, aki egyben hatalmas népszerűségnek örvendett a szovjet tisztek körében. Tuhacsevszkij nemesi család leszármazottja volt, de már fiatalon hívő kommunista lett. Katonai karrierjét még a cári hadseregben kezdte, ahol megkapta a legmagasabb katonai kitüntetéseket az I. vh-ban tanúsított hősiessége miatt. 1915 végén német fogságba esett, ahonnan azonban sikeresen megszökött. 1918-ben már a kommunista oldalon harcolt az orosz polgárháborúban, 1919-ben már tábornok volt (hivatalosan csak 1935-ben lettek bevezetve a hagyományos katonai rendfokozatok, de a gyakorlatban ezek korábban is jelen voltak más megnevezés alatt). 1935-ben, amikor a Szovjetúnióban be lett vezetve a “marsall” legmagasabb tábornoki rang, ezt 5 személy kapta meg azonnal, egyikük Tuhacsevszkij volt. Népszerűségének fő oka a tiszti karban komoly katonai tudása volt, gyakorlatilag ő volt az, aki sikeresen átszervezte a szovjet hadsereget a 20-as évek végén, modern technikai és stratégiai ismérvek alapján.
Ezek után Tuhacsevszkij könnyedén megnyert az ügynek sok vezető beosztású szovjet katonai tisztviselőt. A gond a hadsereg főparancsnoka volt, Vorosilov marsall, aki Sztálin személyes barátja volt, azok kevés emberek egyike, akik tegezték Sztálint, s becenevén (Koba) szóltak hozzá. Tuhacsevszkij ezért igyekezett a katonaságon kívül is biztosítani a hátteret, valamint külföldi kapcsolatait is mobilizálta.
Tuhacsevszkij kiváló kapcsolatban állt a német hadvezetéssel, különösen annak a nácikat nem igazán kedvelő tagjaival. A brit hírszerzés innen szerzett tudomást Tuhacsevszkij terveiről, erről a Németországban működő brit kémek tájékoztatták a brit vezetést.
A terv szerint az 1937. május 1-jei moszkvai katonai diszszemle – melynek megszervezése Tuhacsevszkij feladata volt – lett volna az alkalom a Kreml körbekerítésére, majd Kalinyin államelnök (aki részese volt az összeesküvésnek) meghirdette volna az új vezetőséget, Sztálint likvidálták volna, az összeesküvésbe be nem avatott vezetők pedig elfogadták volna új kész helyzetet.
Tuhacsevszkij azonban nem számolt sem a belső, sem a külső tényezőkkel. Kalinyin államfő biztosítani akarta saját helyzetét a puccs kudarca esetére is, így azonnal tájékoztatta Sztálint a puccs tervéről. Ezen kívül az egyik bevatott személy, Bugyonnij marsall is bevallotta Sztálinnak, hogy beleegyezését adta a puccshoz. Sztálin mindkettőjüknek megbocsátott, mindketten megmaradtak posztukon életük végéig, Bugyonnij túlélte Sztálint, 1973-ban halt meg.
az első 5 szovjet marsall: a felső sorban balra Bugyonnij, az első sorban balról az 1. Tuhacsevszkij, a 2. Vorosilov
Sztálin tehát tudott a tervről kb. 2 hónappal május 1. előtt. Azonban meglepetés volt számára, hogy külföldről is figyelmeztették őt, mégpedig az ellenséges Angliából. A brit kormány ugyanis arra a döntésre jutott, hogy Sztálin eltávolítása a hatalamból nem szolgálja a brit érdekeket, mivel egy új, minden valószínűség szerint katonai rezsim Moszkvában lehetővé fogja tenni a gyors orosz-német közeledést, s egy orosz-német szövetség képes lesz Európát meghódítani, ezzel kizárva a kontinensről a brit érdekeket. A brit kormány számára a kisebbik rossz Sztálin hatalma volt, mert ez biztosította a német-szovjet viszony további kiéleződését.
Azt kell mondani: a britek számítása maximálisan be is jött. Sztálin hatalomban maradt, s a német-szovjet szövetség ideiglenesnek bizonyult, alig 2 évig tartott.
1963-as szovjet bélyeg Tuhacsevszkij tiszteletére
Sztálin halála után Tuhacsevszkij az elsők között lett rehabilitálva az új vezetés által.
