Pár éve – pontosabban 2012-ben – fedeztem fel magamnak Immanuel Wallerstein amerikai szociológus munkásságát. Mivel talán nem mindenki hallott róla, íme számomra legfontosabb eszméinek ismertetése.
Wallerstein a kizsákmányolást egészen másképp határozza meg, mint Marx. Engem a marxizmusban mindig zavart sok alapvető dolog, köztük éppen az alapok alapja, az értéktöbblet-elmélet, s az ezen keresztül meghatározott kizsákmányolás. Mivel nyilvánvaló, hogy ez így teljesen hamis, sosem vettem komolyan a marxizmust, azaz csak egyszer 16-17 éves koromban volt egy olyan időszakom, amikor megpróbáltam marxista lenni.
Wallerstein számára a kizsákmányolás nem matematikai kérdés, hanem tisztán egy hatalmi helyzet: amikor valaki a hatalma alatt tart más valakit anyagi haszonszerzés céljával, az kizsákmányolás, teljesen függetlenül attól, hogy megtörténik-e ténylegesen az anyagi haszonszerzés. Ezzel meg is oldódik a marxizmus alapjának abszurditása: pl. az, hogy a marxi alapot elfogadva a következtetés az, hogy a veszteséges tőkés nem zsákmányolja ki a munkását, sőt esetleg ő van kizsákmányolva munkásai által.
Mi a kapitalizmus Wallerstein szerint? Nem, nem a kizsákmányolás, hiszen az más társadalmakban is létezik. A kapitalizmus alapja az a csak rá jellemző sajátosság, hogy a rendszer alapcélja a tőke felhalmazása a további tőkfelhalmozás céljából, azaz végtelen a tőkefelhalmozás ciklusa.
Wallerstein fontos állítása: mítosz, hogy a tőke és a szabad piac barátok. Sőt, a tőkének nem érdeke a szabad piac, mert ha a piac valóban szabad lenne, ami azt jelenti, hogy minden piaci szereplő tökéletesen informált és akadálymentesen cselekvőképes, ez azt eredményezné, hogy a piac vásárlói oldal képes lenne az árakat olyan alacsony szintre lenyomni, melyen a nyereség műr olyan alacsony lenne, hogy a tőke immár nem lenne érdekelt a termelésben.
A tőke érdeke tehát a nem-szabad piac, az állami kontroll, melyben az állam a tőke érdekeit előtérbe helyezve szabályozza a piacot. A tőkének a legkedvezőbb a kvázi-monopolisztikus piac.
Wallerstein szintén állítja: nem igaz, hogy a globalizmus végcélja, a Világállam kialakítása a tőke érdeke lenne. Sőt, ellenkezőleg, a tőkének a globalizmus kizárólag annyiban érdeke, amennyiben ez a tőke szabad áramlását jelenti. Politikailag a globalizmus káros lenne a tőkére, hiszen ez egységes állami kereteket hozna, ami elenegedhetetlenül oda vezetne, hogy a tőke egyik mai fontos eszköze, az állami ellentétek kihasználása eltűnne.
A tőke fő barátja tehát az állam, de államból mindenképpen több kell, nem csak az előbb leírt ok miatt, hanem azért is, mert egy Világállam túl erős lenne, s vele szemben a tőke nem lenne képesen hatékonyan harcolni.
Az állami szabályozás fontos, nem csak mert képes kedvező feltételeket teremteni a tőke számára. Az állami szabályozás által meghatározott terheket a nagyobb tőke képes tűrni, míg a kisebbek csődbe mennek, azaz a nagytőkének ez érdeke még a komkurrencia kiküszöbölése miatt is.
A tőkekoncentráció elengedhetetlen, viszont nem vezet oda, ahová Marx szerint vezetni kellett volna, nem csökken végletesen a profit, azaz a rendszer nem vezet el saját pusztulásáig. Wallerstein szerint ugyan cégek mérete folyamatosan nő, de ciklikus felfelé ívelő modellben zajlik ez, azaz a szereplők cserélődnek.
Wallerstein első számú meglátása azonban a világ három részre osztottságának elmélete: magállamok, perfiféria, a közbenső állapot, a félperiféria.
A vagyon és a profit megy a magállamokba a világ többi részének kizsákmányolása révén. Ennek első foka a nyílt fosztogatás, lásd a klasszikus gyarmatosítást.
Mint ahogy sikeresebb a folyamatos haszon az egyszeri nagy csapásnál, úgy hatásosabb a folyamatos vagyonporszívózás is a nyílt fosztogatásnál. Ennek mechanizmusa az erős tőkés elveszi a gyenge tőkés profitját, s mivel a periféria tőkése a priori gyengébb a magállami tőkésnél, így ez a periféria által megtermelt profit folyamatos áramlását eredményezi a magállamokba.
A magállami tőkésnek azonban hasznos a periféria befektetésre is: azt a tevékenységét, melyben a verseny túl nagy, ami miatt a profitráta is alacsony előbb-utóbb kitelepítik a perifériára. Ennek következménye az is, hogy így a magállami proletáriátusra is képes hatni, hiszen ez munkanélküliséget eredmányez a centrumban.
Wallerstein meglátása: a periférián és a félperiférián szabadabb a piac, aminek az az eredménye, hogy gyengébb az ottani tőke érdekérvényesítő képessége, mint a magállamokban, ami miatt ezek az államok is gyengébbek.
