BircaHang

Választások a poszt-szovjet Oroszországban

Az első valódinak nevezhető parlamenti választás 1989-ben zajlott le. Előtte látszatválasztások voltak, ill. eleve a parlament nem volt állandóan működő szerv és valós jogosítványai nulla körüliek voltak, azaz időnként össze lett hívva pár napra a parlament, mely ünnepélyesen elfogadott pár előre elkészített szöveget vita nélkül. Gorbacsov 1988-ban fogadtatta el az új össz-szovjet választási törvényt, mely… Tovább »

Sztálin jótette

Az oroszországi kommunisták számára a legnagyobb ellenfél az orosz nép és az ortodox vallás volt. A vallással gyorsan sikerült elbánni: papok, szerzetesek és apácák tömeges legyilkolása Lenin parancsára, tempomrombolás, minden vagyon elvétele, stb. Dehát az orosz nép maradt. Mit lehet tenni? Mindenképpen csapást kell mérni  identitásának fő elemére, a nyelvre! Már 1919-ben döntés született az… Tovább »

Összeült a ballib agytröszt válságstábja

Az utóbbi 2 év során a ballibeknek sikerült évente 1-1 hatalmast bukás prezentálniuk. 2014 nagy bukása a rezsicsökkentés ellenzése volt. Jöttek a viccesebbnél viccesebb kőkemény jobboldali ultraliberális érvek (igen, a mi „baloldalunk” annyira modern, hogy ultrajobbos), melyekkel mindenkinek elmagyarázták, hogy egy társadalomnak nem az az érdeke, ha a kormány a társadalom érdekét nézi, hanem az,… Tovább »

Miért nem támad meg a nyugat manapság bárkit?

A nyugat a Szovjetúnió bukása után komolyan azt hitte, hogy a liberális értékek hegemóniához jutottak, s semmi sem áll útjában a nyugat kizsákmányoló világállama előtt. A gyenge szovjet vezetést (s benne elsősorban az alkalmatlan, amatőr Gorbacsovot) kihasználva a nyugat hatalmas győzelmet aratott a hidegháborúban: Moszkva gyakorlatilag aláírta a feltétel nélküli kapitulációt 1991-ben. A nyugat annyira… Tovább »

Holokausztrianon

Mi a közös a két fő magyar szellemi tábor – a ballibek és a nemzetiek – fő hobbija, a holokausztozás és a trianonozás között? Az, hogy mindkettő annyira túl lett tolva, hogy ma már az átlagember egyiket se veszi komolyan. Pedig valójában mindkét esemény komoly dolog. A zsidó holokauszt valószínűleg a magyar történelem második leggyilkosabb… Tovább »

Miért nem működik a nyugati integráció útja?

Alapvetően – ellentétben az átlag magyar mentalitással – sosem hiszem, hogy aki rosszat csinál, az azért teszi, mert rosszat is akar. Meggyőződésem, hogy még az olyan kiemelten káros emberek, mint pl. Soros György sem akarnak rosszat. Ők komolyan hiszik, hogy az, amit csinálnak út valami jóhoz. A liberalizmusról, vagy annak különösen perverz ballib verziójáról is… Tovább »

Hogyan lett meg a kétharmad?

Hogyan lett meg a kétharmada a Fidesznek 2014-ben? Nem ment el szavazni 39,84 %, ők mind fideszesek (azt mondták a ballib megmondóemberek, aki nem megy el, az a Fideszre szavaz, s én hiszek nekik). Aki meg elment, abból 44,97 % a Fideszre szavazott, az a teljes lakosság 27,05 %-a. Tehát: a lakosság összesen 66,89 %-a… Tovább »

Rövid ballib értelmező szótár 2.0

Pár gyakrabban használt kifejezés a Rövid ballib értelmező szótár új, 2. kiadásából:   A/Á Abortusz – alapvető emberi jog, aki ellenzi, az fasiszta Antall József – horthysta magyar politikus, aki majdnem kikiáltotta a diktatúrát 1990-ben Álcivil –  olyan szervezet vagy személy, mely nem ért velünk egyet Állampolgárság – azok, akik adót fizetnek B Baloldal – aki… Tovább »

Atombombát Berlinre!

Milyen a liberális rend a gyakorlatban? Mit jelent, ha egy ország vezetője liberális, mint ahogy ez Németország esetében a helyzet jelenleg? A legfontosabb ismérv: az ellenség mellé állni, védeni azt foggal-körömmel, a saját népet viszont szidni és támadni. Ez minden országban jellemző a liberálisokra, de Németországban groteszk módon és hatványozottan. A liberális dogma szerint az… Tovább »

Miért támogatja Putyint az átlagorosz?

Sok nyugati nem érti, az átlagorosz miért áll ki ilyen erősen Putyin elnök mellett? Természetesen sok nyugati csak az erősen cenzúrázott nyugati médiákból tájékozódik, melyek szerint Putyin valamiféle véreskezű, idegen területeket hódítani akaró diktátor, aki hihetetlen módon elnyomja a lakosságot, ezért az orosz átlagember nem mer megszólalni se. A valóság természetesen egészen más. Oroszország demokrácia immár… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!