A harmadik bolgár állam I.

A harmadik bolgár állam kezdete.

Az 1422-ben végleg megszűnt a bolgár állam visszállítása a XIX. sz. második felében nem saját erőből történt, hanem külföldi segítségével.

Az utolsó bolgár kísérlet a függetlenség saját erőből való visszaállítására – az 1876-os felkelés – elbukott, viszont az azt követő véres török megtorlás fontos szerepet játszott mind belföldön, mind külföldön annak tudatosításában, hogy nem folytatható a török fennhatóság folytatása a bolgárok által lakott területeken.

A külföldi érdekek alapvetően 3 részre voltak oszthatók: a német és osztrák-magyar érdekekre, az angol és francia érdekekre, s az orosz érdekekre.

Ausztria éppen elvesztette a német egyesülésben általa játszani kívánt főszerepet, így lemondott a közös német államról, a Balkán felé irányította erőfeszítéseit, hogy a délszlávok osztrák függőségbe kerüljenek.Ennek fő iránya Bosznia-Hercegovina elfoglalása a törököktől, s Szerbia, valamint Montenegró osztrákbarát irányban való megtartása volt.

Oroszország célja a törökök kiűzése volt a Balkánról és Konstantinápoly orosz gyámsággá változtatása, valamint a Balkánon oroszbarát államok kialakítása.

Németország az osztrák-magyar és az orosz álláspontot igyekezett összegyeztetni, azzal a céllal, hogy a 3 ország szövetsége fennmaradjon.

Anglia és Franciaország számára mind az osztrák, mind az orosz terjeszkedés a Balkánon volt a fő megelőzendő probléma, így teljes erővel kiálltak az Oszmán Birodalom területi épsége mellett.

1875-ben kitört a boszniai parasztfelkelés, mely elsősorban a parasztok és a földesurak közti konfliktus volt, azonban etnikai kérdéssé változott, mivel a földesurak muszlimok voltak, a parasztok pedig elsősorban szerbek.

1876-ban a török uralom alól 1815-ben felszabadult Szerbia és az ugyanezt már 1696-ben elérő Montenegró háborút indítanak az Oszmán Birodalom ellen. A szerb oldalon bolgár önkéntesek is küzdenek, akik aztán a bolgárlakta területeken is felkelést robbantanak ki (elsősorban a mai Bulgária középső és déli részén).

A nagyhatalmak a fenti események hatására 1877-ben összehívják a konstantinápolyi konferenciát a balkáni konfliktus békés rendezése céljából. A nyugati hatalmak javaslatai:

• Montenegró területének megnövelése a környező oszmán területek rovására,
• 3 új autonóm terület létrehozása az Oszmán Birodalmon belül: Bosznia-Hercegovina, Kelet-Bulgária, Nyugat-Bulgária (Kelet-Bulgária kb. a mai Bulgária középső és keleti részét, valamint a mai román tengerparti vidéket – Dobrudzsát – tartalmazta volna, míg Nyugat-Bulgária a mai Bulgária nyugati harmadát, plusz a mai Macedóniai Köztársaság területének középső és déli részét, a mai Kelet-Szerbiát egészen a Szandzsákig, valamint kisebb területeket a mai Észak-Görögországból),
• a 3 autonóm terület vezetőjét a szultán nevezi ki, a nagyhatalmak előzetes jóváhagyásával,
• a 3 autonóm területen a török haderő csak a határokon és a városokban maradhat, ezen kívül közös muszlim-keresztény fegyveres erők lesznek felállítva a közrend biztosítására,
• a 3 autonóm területen beszedett minden adó kétharmada felett az autonóm területek vezetősége rendelkezik, a központi hatalom nem szólhat ebbe bele,
• a cserkesz nemzetiségűek kitelepítése a 3 autonóm területről (a Oszmán Birodalomba a cserkeszek úgy kerültek, hogy miután Oroszország a XVIII. végén meghódította a Cserkeszföldet – a Kaukázusban -, a cserkeszek egy része elmenekült török területre, ahol aztán az oszmán hatóság egyfajta elit fegyveres csapatként használta őket a keresztény lakosság megfélemlítése céljából).

A török kormányzat elutasította a tervezetet, hiszen egy részről elfogadhatatlan bevatkozás volt belügyeibe, más részről a törökök jól tudták, az autonómia csak lépés a teljes elszakadás felé, nem lesz sosem tartós állapot.

a tervezett Nyugat-Bulgária és Kelet-Bulgária autonóm tartományok

A török elutasításra válaszként Oroszország hadat üzent az Oszmán Birodalomnak. Előzetesen Oroszország és Ausztria-Magyarország titkos különmegállapodást kötöttek, hogy az orosz-török háború során Ausztria-Magyarország semleges marad, és orosz győzelem esetében nem ellenzi a meghódított volt oszmán területeken új keresztény állam létrehozását, valamint Oroszország terjeszkedését a Kaukázusban a törökök rovására, amiért cserébe a háború után Ausztria-Magyarország megkapja Bosznia-Hercegovinát.

Az orosz csapatok 1877. április 24-én behatoltak Románia területére, mely akkor még az Oszmán Birodalom vazallus állama volt (a gyakorlatban független állam volt már 1859-től, a török fennhatóság formális volt). A román kormányzat előzetesen engedélyt adott Oroszországnak arra, hogy területén keresztül támadja az Oszmán Birodalmat. Válaszként a törökök lőni kezdik a határmenti román városokat, amire Románia csatlakozik szövetségesként Oroszországhoz és hadat üzen az Oszmán Birodalomnak, miután kikiáltja függetlenségét. Az orosz támadás Románián keresztül meglepetést keltett a törököknél, mivel tengeri támadásra számította a Fekete-tengeren keresztül közvetlenül Konstantinápoly ellen.

Az orosz csapatok júniusban kezdték a támadást. Első lépésben a Duna teljes török szakaszán megsemmisítették a teljes török folyami flottát, majd Dobrudzsában átlépték a határt. E határátkelés célja megtévesztés volt, hogy a törökök azt higgyék onnan fog indulni a támadás fő vonala, azaz az orosz csapatok a Fekete-tenger mentén fognak délre haladni egészen Konstantinápolyig. Valójában a fő orosz erők Szvistovnál támadnak, a Duna török szakaszának középső részén.

Két hónap alatt az orosz erők elfoglalják Észak-Bulgária teljes keleti és középső részét, komoly ellenállás Plevennél történik, a várost az orosz erők nem tudják bevenni, így végül ostromgyűrűbe zárják, megszakítva a város kapcsolatát a külvilággal. (Pleven végül 6 hónap után, 1877 decemberében adja meg magát az orosz és a velük szövetséges román erőknek.)

Ezzel párhuzamosan az orosz csapatok a Kaukázusnál is támadást intéznek az Oszmán Birodalom ellen, a támadás fő célja, hogy a török vezetés ne legyen képes ázsiai területeiről katonai erőt átirányítani a Balkánra.

A török hadvezetés megpróbál segéderőket átdobni Dél-Bulgáriából Észak-Bulgáriába. Itt jelentkezik a bolgár felkelők szerepe: a Sipka-szorosban 3 napon keresztül sikeresen feltartóztatják a többszörös túlerőben lévő török csapatokat, míg megérkezik az orosz hadsereg.

Közben a szerbek is csatlakoznak a háborúhoz, legyőzve a mai Kelet-Szerbiában lévő török erőket. A szerbek tervezik ezután a Szandzsák elfoglalását is, ezzel szárazföldi kapcsolatot teremtve Szerbia és Montenegró között, de Ausztria-Magyarország tiltakozása miatt végül letesznek erről a tervükről.

A háború lassan felőrli a török erőket, míg az oroszok viszont képesek könnyedén új, friss hadosztályokat a helyszínre irányítani. Januárra egész Dél-Bulgária is orosz kézbe kerül.

Miután 1878 januárjában az orosz csapatok 20 km-re érnek Konstantinápolytól, a török vezetés kapitulál.

A bolgár cél a 1877-es konstantinápolyi konferencián tervezett két bolgár autonóm területi egység egész területe alapján független bolgár állam megteremtése. Az oroszok azonban szeretnék megjutalmazni szerb és román szövetségeseiket, így a terület északnyugati részét Szerbiának ítélik, Észak-Dobrudzsát pedig Romániának (így lesz Romániának tengeri határa). Emellett kötelezik az Oszmán Birodalmat, hogy ismerje el hivatalosan Montenegró, Románia és Szerbia függetlenségét (eddig mindhárom formailag az Oszmán Birodalom vazallusa volt). Ez mind meg is történik a márciusban aláírt orosz-török békeszerződés alapján. (Innen Bulgária nemzeti ünnepe ma is március 3., az orosz-török békeszerződés aláírásának napja.)

Bulgária az 1878. március 3-i orosz-török békeszerződés alapján

A nyugati nagyhatalmak – különösen Anglia – tiltakoznak a túl nagy Bulgária ellen, azt az orosz érdekszféra elfogadhatatlan megnövekedésének tartva, így júniusban összeülnek a nagyhatalmak Berlinben az orosz-török békeszerződés módosítása céljából. Ezen a felszabadult területek jelentős része vissza lett adva az Oszmán Birodalomnak, de a konferencia elismerte a bolgár államot, mint az Oszmán Birodalom vazallus államát, területe viszont korlátozva lett a Balkán-hegységtől északra fekvő területre. Dél-Bulgária keleti része pedig Kelet-Rumélia néven az Oszmán Birodalom autonóm tartománya lett.

Bulgária a berlini megállapodás szerint – narancs: a Bulgáriai Fejedelemség, kék: az Oszmán Birodalmon belüli Kelet-Rumélia autonóm tartomány

Kelet-Rumélia egyébként alig 8 éven keresztül áll fenn. A Balkánon az autonómiát soha senki sem veszi komolyan mind a mai napig, ez korábban is így volt: 1886-ban Kelet-Rumélia önhatalmúlag felmondja saját jogi státuszát és bejelenti csatlakozását a Bulgáriai Fejedelemséghez. A kedvező nemzetközi helyzetben a két terület egyesülése sikeresnek bizonyul, a nagyhatalmak elfogadják a két terület perszonálúnióban való egyesülését, megtartva az oszmán szultán alatti státuszt. Formailag, hogy ne adjanak precedenst további határváltoztatásokra, a nagyhatalmak a fenti perszonálúniós fikciót találják ki, valójában azonban a gyakorlatban Kelet-Rumélia Bulgária része lesz minden szempontból. De ez a jogi fikció egészen 1908-ig tart, amikor is a Bulgáriai Fejedelemség – ismét önhatalmúlag – hivatalosan megszakítja a vazallusi kapcsolatot az Oszmán Birodalommal, azaz teljes függetlenséget kiált ki, Bulgáriai Cárság néven, természetesen az egész államterületen, azaz ekkortól már hivatalosan is bolgár területnek számít Kelet-Rumélia.

A berlini konferencia a többit illetően elismeri a háború eredményeit:

• Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar gyámság lesz (1908-ig, amikor a terület hivatalosan Ausztria-Magyarország része lesz),
• jogilag független lesz Szerbia, Montenegró és Románia,
• Észak-Dobrudzsa Romániáé,
• Montenegró tengeri kijáratot kap,
• a Szandzsákban osztrák-magyar katonai közigazgatás kerül bevezetésre (1908-ig áll ez fenn, majd visszakerül a törökökhöz 4 évre, majd pedig 1912-ben a területet meghódítja és elosztja egymás között Montenegró és Szerbia.

Ami Bulgáriát illeti, ekkortól meg is van az összes bolgár politikai tényező célja: visszaszerezni az 1878 márciusában megszerzett, majd júniusban elvesztett területeket: azaz Macedóniát és Trákia török kézen marad nagyobbik részét.

Az így nemzetközileg is elismert Bulgáriai Fejedelemség jogilag 1879-ben kezdi el működösét, az 1878-1879-es átmeneti időszakban az országban orosz katonai közigazgatás működik.

A berlini konferencia kimondja Bulgáriát illetően: az új állam fejedelemség lesz, a fejedelmet a bolgár nép szabadon választhatja meg valamely európai arisztokrata családból, de a megválasztandó uralkodó nem lehet orosz nemzetiségű.

1879 ápriliásától júniusig ülésezik az első bolgár parlament Veliko Tarnovóban, mely első ülésnapján megválasztja uralkodónak a 22 éves, katolikus vallású osztrák Alexander Joseph von Battenberget, aki I. Alekszandar néven bolgár fejedelem lesz. (Végül a parlament Veliko Tarnovo helyett Szófiát nyilvánítja fővárosnak.) Az új fejedelem mellett szól, hogy önkéntesként részt vett az orosz hadsereg tagjaként az orosz-török háborúban hadnagyi rangban, azaz személyesen is harcolt Bulgária török uralom alól való felszabadításában, ezen kívül az orosz cár rokona (az orosz cár felesége Alexander von Battenberg nagynénje).

Az első bolgár parlament az 1830-as belga alkotmányt alapul véve alkotja meg Bulgária első írott alkotmányát, mely az ország berendezkedését alkotmányos monarchiaként határozza meg, melyben a hatalom megoszlik a fejedelem és a népképviseleti parlament között, a kormány pedig mindkettő előtt felelős. Az alkotmány megalkotásában fontos szerepet játszanak az orosz katonai közigazgatás tisztviselői, akik a bolgár alkotmányra egyfajta próbaként néznek, milyen lehetne az orosz alkotmány, ha ott is bevezetésre kerülne az alkotmányos monarchia. (Végül ebből Oroszországban nem lesz semmi, mert 1881-ben az orosz cárt meggyilkolják, utóda pedig a gyilkosságból azt a következtetést vonja le, hogy elődje reformterveit nem szabad megvalósítani.)

Az alkotmány mellett más jogszabályok esetében is kénytelen Bulgária idegen modelleket átvenni, mivel a félévrezedes török uralom öröksége használhatatlan. A polgári jog terén a Bulgária az olasz és a francia polgári törvénykönyvet adaptálja, míg a büntetőjog terén a magyar 1878-as BTK-t (népszerű nevén: Csemegy-kódex).

Bulgária politikai életében még az első parlament működése során kialakul a két fő párt: a konzervatív és a liberális. A két párt között azonban az ideológia mellett geopolitikai ellentét is van: míg a konzervatívok erősen oroszpártiak, addig a liberálisok nyugatpártiak, elsősorban németpártiak. E két párt harca határozza meg az első évek politikáját.

Folytatás itt.