Katolikus missziók

A római pápa a második nagy egyházszakadás (1054) óta folyamatosan próbálkozik azzal, hogy magához csatolja az értelmezése szerint szakadár egyházakat, melyek az első nagy egyházszakadás (431-451) alatt és 1054-ben szakadtak el tőle.

Természetesen ez az „elszakadás” szó eleve nem felel meg a valóságnak, mivel a valóságban ezek az egyházak sosem álltak a római pápa alatt, ez azonban nem jelentett problémát a Vatikán számára.

A katolikus missziók a firenzei zsinat (1439-1445) kudarca után indultak el. A firenzei zsinaton az ott résztvevő nem-katolikus főpapok többsége beleegyezett az egyesülésbe, elfogadva a római pápa egyetemes egyházfőségét, azonban ez a gyakorlatba nem ment át: a papság és a hívők tiltakoztak a zsinat ellen, így a zsinati döntéseket az illető egyházak hamarosan felmondták.

Mivel tehát az egyes ortodox részegyházakat nem sikerült bevinni Róma alá, az új taktika az egyes egyházakról csoportok leszakítása lett. Így kezdődött az úgynevezett „görögkatolikus” vagy „unitus” (azaz „Rómával egyesült”) egyházak létrehozása. A módszer: a csatlakozott egyházaknak el kellett fogadniuk a katolikus dogmákat, köztük a legfontosabbat, a római pápa egyetemes egyházfőségét, viszont nem vonatkoztak rájuk a speciálisan katolikus egyházrendészeti szabályok (köztük pl. a kötelező papi nőtlenség), s emellett nem kellett átvenniük a latin szertartásrendet sem, hanem maradtak a bizánci (ill. más) szertartásrendnél.

Így alakult ki a katolicizmus mai szervezeti felépítési: a nyugati egyház (ez alatt a latin szertásrendű katolicizmus értendő), s a keleti egyházak (ez alatt a nem latin szertartásrendű katolicizmus értendő). Jelenleg így a katolikus egyház 24 részegyházból áll: a hívek 95 %-át kitevő nyugati egyházból és a többi 5 %-ot kitevő 23 darab keleti katolikus egyházból. Katolikus egyházjogilag ezt úgy mondják: a római püspök mint a nyugat pátriárkája csak a nyugati egyház ura, míg a keleti egyházaknak pedig csak egyetemes egyházfőként az ura. (Katolikus egyházjogilag a római pápa 4 funkciót lát el: Róma püspöke, Itália prímása, a nyugat pátriárkája, s az egyetemes egyház feje.)

E 23 részegyházból 14 „görögkatolikus” (azaz bizánci szertású katolikus), 3 alexandriai katolikus, 3 nyugati-szír katolikus, 2 keleti-szír katolikus, 1 pedig örmény katolikus.

A 15-éves oszmán-habsburg háború alatt a szerbek fellázadtak az oszmán uralom ellen, azonban a háború vége (zsitvatoroki béke – 1606) után a szerbek tömegesen menekülni kezdtek a Habsburg területekre, így először jelent meg jelentős ortodox vallású lakosság a Habsburgok irányítása alatti területen. A katolikus egyház igyekezett őket áttéríteni, ezért 1611-ben megalapításra került a zágrábi püpöknek alárendelt Stara Marčai Egyházmegye (Stara Marča – jelenleg Horvátországban), melyből 1771-ben hozta létre a római pápa a horvát latin szertartású katolikus egyházi közizgazgatástól független, közvetlenül az esztergomi, majd a zágrábi érsek alá tartozó bizánci szertartásrendű Körösi Egyházmegyét (Körös – jelenleg Križevci, Horvátország).

Az Egyházmegye tevékenysége totális kudarcnak bizonyult, sosem sikerült a tömeges áttérítés a katolikus hitre. Aminek fő oka nemzetiségi: a katolikus szerb horváttá válik előbb-utóbb, így a vallásváltás a nemzetiségi hovatartozást is megváltoztatja. A Körösi Egyházmegye mai utódja a horvát görögkatolikus egyház, mely egyesíti a horvátországi és szerbiai görögkatolikusokat. Jelenleg a két országban összesen kb. 60 ezer fő tartozik az egyházhoz. A mai Szerbiában 25 ezer görögkatolikus él (a lakosság 0,3 %-a), nagy többségük vajdasági ruszin. Istentiszteleti nyelvként az egyházi szlávot használják.

A Balkán többi részén működő görögkatolikus részegyházak – az albán, a bolgár, a görög, s a macedón – későbbi fejlemények. Az oszmán uralom alatt – annak utolsó szakaszát leszámítva – szinte lehetetlen volt a katolikus missziós tevékenység, így ez a legtöbb esetben az oszmán uralom vége után kezdődött. Görögországban a görögkatolicizmus gyakorlatilag pici szektaméretű vallás, 4-5 ezer híve van.

Az albániai helyzet speciális. Ott eleve a lakosság 10-15 %-a katolikus, ez a 3. legnagyobb vallás az országban az iszlám (50-60 %) és az ortodoxia (15-20 %) után. Viszont az albániai katolikusok szinte teljes egészében latin rítusú katolikusok. A görögkatolikusok száma 2-3 ezer, ezek jellemzően áttért ortodoxok utódai. Központja: Fier (Albánia).

A bulgáriai helyzet szintén érdekes. Bulgáriában a lakosság kb. 0,9 %-a katolikus, szinte teljes egészében görögkatolikusok. A bulgáriai katolicizmus eredete a XIX. századi Konstantinápolyhoz köthető, amikor ott a helyi bolgár diaszpóra egy része áttért a katolicizmusra, valamint szintén megtörtént ugyanez a macedóniai lakosság egy részénél is, elsősorban politikai okokból: így számítottak nyugati segítségére Bulgária török uralom alóli felszabadításához. Miután a nyugati segítség elmaradt, s az oroszok nyújtottak segítséget, a többség visszatért az ortodoxiára. Egy kisebb rész megmaradt katolikusnak, ezek utódai a mai bolgár görögkatolikusok. Központja: Szófia. Ugyanez az oka a mai macedóniai helyzetnek is, ahol 15 ezer görögkatolikus él (a lakosság kb. 0,7 %-a). Központja: Szkopje.

Istentiszteleti nyelvként az albán görögkatolikusok az albánt, a görög görögkatolikusok a görögöt, míg a bolgárok és a macedónok az egyházi szlávot használják.

A kelet- és közép-európai részeken a görögkatolicizmus a breszti únió (1596), az ungvári únió (1646) és a gyulafehérvári únió (1698) eredménye.

1596-ban Mihail Rogoza kijevi érsek aláírja a Rómával való egyesülést. A hívek és a papság nagyobb része ellenezte ezt a lépést, megmaradt az ortodoxiánál, ami miatt 1620-ban a jeruzsálemi pátriárka újralapította a kijevi érsekséget, ortodox alapon. Azóta 2 kijevi érsekség van – egy katolikus és egy ortodox.

A breszti únió mai folyományai: a belarusz és az ukrán görögkatolikus egyház.

A legnagyobb sikert a katolikus egyház Ukrajnában könyvelhette el. A mai Ukrajnában a lakosság 10 %-a katolikus, s Nyugat-Ukrajnában pedig a katolicizmus a fő vallás, a lakosság 50-60 %-a katolikus a nyugat-ukrajnai megyékben. Központja: Kijev.

A belarusz görögkatolikusok pici egyház, pár ezer fő a hívük.

Mindkét egyház be volt tiltva a Szovjetúnióban 1946-1989 között. Ez idő alatt az ukrán görögkatolikusok tényleges központja a kanadai ukrán diaszpórában volt.

Istentiszteleti nyelv az egyházi szláv és az ukrán.

Az ungvári únió (1646) mai folyományai: a magyar, a ruszin, és a szlovák görögkatolikus egyház. Az ungvári únió lényegileg ugyanaz volt, mint a korábbi breszti únió, de sokkal sikeresebb volt katolikus szempontból: gyakorlatilag a teljes ruszin papság csatlakozott hozzá. A görögkatolicizmus ma is szinte államvallásnak számít a ruszinoknál.

A ruszin egyház be volt tiltva a Szovjetúnióban 1946-1989 között. Egyik központja ma is az USA-ban van, az ottani ruszin emigránsok körében. Székhelye: Pittsburgh és Ungvár. Istentiszteleti nyelv az egyházi szláv.

Bár Ukrajna hivatalosan nem ismeri el a ruszin kisebbséget, a Vatikán igen, ennek oka, hogy a mai Ukrajnában két görögkatolikus részegyház működik: a ruszin egyház Kárpátalján, az ukrán egyház pedig Ukrajna többi részén.

A magyar és a szlovák egyház a ruszin egyházból alakultak ki. A hívők legnagyobb része ma is ruszin és elmagyarosodott/elszlovákosodott ruszin.

A magyar görögkatolikusok idén lettek az esztergomi érsektől független, közvetlenül Róma alá rendelt részegyházzá. A hívők száma 270 ezer. Istentiszteleti nyelv a magyar. Központja: Nyíregyháza.

A szlovák görögkatolikus hívők száma 210 ezer. A szlovák görögkatolikus egyház be volt tiltva 1950-1968 között. Istentiszteleti nyelv az egyházi szláv. Központja: Eperjes.

A román görögkatikus egyház a gyulafehérvári únió (1698) eredménye, melyen az erdélyi román ortodox papság egy része áttért a katolicizmusra. Az egyház be volt tiltva 1948-1990 között. A jelenlegi helyzet: az erdélyi románok kb. 10-15 %-a görögkatolikus. Istentiszteleti nyelv a román. Központja: Balázsfalva.

A pici orosz görögkatolikus egyház kései, XIX. század végi fejlemény. Oroszországban 1905-ig, majd 1946-1989 között a görögkatolicizmus be volt tiltva. Jelenleg pár ezer görögkatolikus van Oroszországban. Istentiszteleti nyelv az egyházi szláv. Központja: Moszkva.

Speciális eset az italo-albán görögkatolikus egyház, mely eredetileg a dél-olaszországi görögök egyháza volt, azonban később – a XV. sz. során – az albánok bevándorlása miatt albán jellegűvé vált. A VIII.századtól a római pápa hatalma alatt állnak, azaz ez nem is nevezhető a szó eredeti értelmében unitus részegyháznak. Speciális státusza annak köszönhető, hogy a bizánci szertartásrendet használja. A hívek száma kb. 60 ezer.

Az egyetlen ázsiai központú görögkatolikus részegyház a melkita egyház, Damaszkusz (Szíria) székhellyel. Ennek történetét azonban érdemes a két nyugati-szír katolikus részegyház történetével együtt vizsgálni.

Ahogy a khalkedóni ortodoxoktól igyekeztek a katolikus missziók elszakítani részeket, ugyanez történt a nem-khalkedóni ortodoxokkal szemben is.

Az ősi antiochiai patriárkátus területén a szakadás 451-ben kezdődött meg. A szakadás 518-ban lett végleges, ettől az időponttól lett két antiochiai pátriárka: egy “görög” khalkedóni és egy “szír” nem-khalkedóni.

A római állam természetesen a “görög” irányzatot támogatta, ennek ellenére a hívek nagy többsége a “szír” irányzatot választotta. Ennek az oka vallási és nemzetiségi is volt. A papok és a hívek többsége számára a khalkedóni zsinaton meghatározott duofizita tézis (azaz a tanítás Krisztus két természetéről) eretnekségnek tűnt, azt ugyanis úgy értelmezték, hogy az két külön személlyé választja az egyetlen Krisztust, s ezzel szemben a miafizita tézist tekintették az apostoli tanítással egyezőnek, mely szerint Krisztusnak egyetlen természete van. Emellett a nép számára fontos szempont volt az etnikai is: míg a duofizita álláspontot az idegen “görögök” és az államhatalom általi kényszernek tekintették, addig a miafizita álláspontot saját, hazai, “szír” álláspontnak.

Az 1054-es egyházszakadás jelentősége ezen a területen a római pápa számára, hogy immár nemcsak a “szírek”, de a “görögök” is elszakadtak tőle. A területen nem voltak hívei a katolikus álláspontnak 1054 után.

A keresztes hadjáratok alatt a római pápa kihasználta a kínálkozott helyzetet, s 1098-ban saját emberét ültette az antiochiai görög pátriárka trónjára. Ez már az 1054-es, katolikusok és khalkedóni ortodoxok közti egyházszakadás után történt, így itt már két egyház harcáról volt szó. A khalkedóni ortodoxok természetesen nem ismerték el a római pápa emberét, aki mint Antiochia latin pátriárkája lett ismert. A khalkedóni ortodoxok a címet fenntartották, bár ténylegesen elvesztették hatalmukat a pátriárkai trón felett.

A khalkedóni ortodox antiochiai pátriárka ez idő alatt Konstantinápolyban élt, száműzetésben, tehát pátriárkai címe nagyrészt névleges volt. Így tehát ezzel már három antiochiai pátriárkátus létezett: egy szír nem-khalkedóni ortodox irányzat (melynek tényleges székhelye ekkor már a muszlim irányítás alatt álló területeken volt), egy görög khalkedóni irányzatú (száműzetésben Konstantinápolyban) és egy katolikus irányzat (az 1098-ban létrehozott antiochiai latin patriarkátus).

A helyzet 1268-ban változott meg, ismét a politika hatására. Ekkor a keresztesek elvesztették Antiochiát, aminek következtében az antiochiai latin pátriárka Rómába menekült, ezzel címe névlegessé vált. (A Vatikán a helyzetet hivatalosan 1964-ig fenntartotta, ekkor lett hivatalosan is megszüntetve az antiochiai latin pátriárkai cím.)

Viszont a Rómát elfogadó khalkedóni keresztények egy része hű maradt Rómához ezután is. Ezek a maroniták, akik a mai Libanon északi részére menekültek, itt egy sajátos zárt közösséget létrehozva. 1182-ben fogadták el hivatalosan a római pápa főhatalmát és azt a későbbiekben is – mind a mai napig – megtartották.

1269-ben a Konstantinápolyban száműzetésben lévő khalkedóni ortodox antiochiai pátriárka visszatért Antiochiába, s a 170 éven keresztül névleges titulus ismét valóssá vált. Érdekes, hogy a szír-arab ortodox keresztényeknél a muszlimok számítottak a kisebbik rossznak a katolikus nyugathoz képest, s ez kölcsönös volt: a muszlimok a nyugatiakat kiűzendő betolakadóknak tekintették, míg az ortodoxokat “csak” alacsonyabbrendű, de mégis csak megtűrt alattvalóknak.

A Vatikán azonban a helyzetbe nem nyugodott bele, a maronita egyház nem volt elég, tényleges egyházi hatalmat szerettek volna az egész térségben. A kedvező alkalom 500 évvel később meg is jelent a khalkedóni ortodoxok belviszálya folytán – az egyházak századokban gondolkodnak…

Pontosan 1724-ben történt az eset, ekkor a khalkedóni ortodox antiochiai egyház püspökei VI. Kiril személyében új pátriárkát választottak. Az új pátriárka Róma-barát ember hírében állt, amit Konstantinápolyban nem tudtak értékelni. Bár a konstantinápolyi pátriárkának jogilag nem volt hatalma az antiochiai pátriárka felett, igyekezett minden befolyását bevetni az új antiochiai pátriárkaválasztás érvénytelenítése érdekében. A “befolyásbevetés” sikeresnek bizonyult, az antiochiai püspökök egy része új választást hirdetett, s Szilveszter pátriárka személyében új, immár “igaz ortodox” pátriárkát választottak. Kiril és hívei a helyzetbe úgyszintén nem nyugodtak bele, s végül 1729-ben elfogadták a római pápa segítségét, így unióra lépve Rómával. A khalkedóni ortodoxokról egy jelentős rész ismét leszakadt ezzel. Így jelent meg a nyugat-szír katolikus melkita egyház.

Miután a Vatikán sikerrel járt a khalkedóni ortodox antiochiaiak megosztásában, úgy gondolta, hogy érdemes megpróbálni ugyanazt a másik egyházban is, a nem-khalkedóni ortodox antiochiaiak egyházában. A sikeres jezsuita missziók hatására, sikerült egy kis részt kiszakítani a nem-khalkedóniai ortodox antiochiai egyházból, létrehozva így a szír katolikus egyházat.

A térségben – azaz nem számítva a jelentős számú kivándoroltakat – ma a legtöbb híve, kb. 1,2 millió a “görög” khalkedóni ortodoxiának van Damaszkusz központtal, ezt követik a katolikus maroniták Bkerke (Libanon) központtal kb. 1 millió fővel (szinte az összes Libanonban van, ahol a lakosság ötödét alkotják), szintén kb. 1 millióan vannak a nem-khalkedóni ortodoxoknak (“szírek”) Damaszkusz központtal, őket követik a melkiták Damaszkusz központtal kb. fémillió fővel, s végül a legkisebb a szír katolikus egyház, Bejrút központtal és kb. 150 ezer tagsággal.

Azaz látható: itt a katolikus missziók sokkal nagyobb sikert értek el, mint Európában. A térségbeli keresztényeknek kb. a harmada katolikus.

Ma már egyébként a “görög” és “szír” nem jelent semmilyen etnikai tartalmat, ez csak az istentiszteleti nyelvet jelöli (sőt, ma már azt sem teljesen, mert ma már arabul megy a mise), ma már az összes egyház teljesen arab nyelvű, s a hívek is arabok. A XIX. sz. végéig még jellemző volt, hogy a khalkedóni ortodox irányzatú egyházban a főpapság soraiban a görögök domináltak, bár a tagság már akkor is szinte kizárólag arab volt, ma már azonban ez sem érvényes, a papok soraiban is ma már az arab elem dominál.

A maroniták egy teljesen különálló közösség, viszont a mai “szírek” és “görögök” – ellentétben korábbi korokkal – egymással kíváló kapcsolatot tartanak fenn, oly mértékben, hogy ma már nem lehet az egyik egyházból áttérni a másikba, kölcsönösen elismerik egymás szentségeit és szertartásait, a vegyes házasságokat.

A három afrikai nem-khalkedóni egyház esetében a katolikus missziók sokkal kisebb sikerrel jártak, mint Kis-Ázsiában. Ezek eredményei az alexandriai rítusú katolikusok.

Etiópiában a portugálok próbálták először áttéríteni az ortodox lakosságot, még a XV. században. Az akció sikertelen lett, sőt az etióp állam a következő századokban betiltotta a katolikus misszionáriusi tevékenységet. A XIX. sz. során engedélyezték a katolikus missziós tevékenységet, de csakis az etiópiai muszlimok körében, de ez sem járt sok sikerrel. A XX. sz. során már sikeresebb volt a katolikus missziós tevékenység. Ennek eredményeként ma Etiópia lakosságának kb. 1 %-a katolikus. Ez az etióp katolikus egyház, Addisz-Abeba központtal. Egyházi nyelv a geez.

Eritrea függetlensége miatt az eritreai katolikusok ma már szintén önálló részegyházat alkotnak. Eritrea lakosságának kb. 2 %-a katolikus. Ez az eritreai katolikus egyház Aszmara központtal. Egyházi nyelv a geez.

A legnagyobb afrikai nem-khalkedóni egyház, az alexandriai kopt egyház esetében nem 2, hanem 3 egyház harcáról kell beszélni.

Történelmileg a szakadás 451-ben kezdődött, s 536-ban lett végleges. A történet hasonló, mint Antiochia esetében, az alexandriai egyház területén a papok és a hívek többsége a nem-khalkedóni irányzatot favorizálta az “államinak” tekintett khalkedóni irányzattal szemben. Khalkedón elutasítása itt erősebb volt, mint Kis-Ázsiában: a papság és a hívek 95 %-a Khalkedón ellenében foglalt állást. A két irányzat között a hitelvek mellett – ahogy Antiochiában – etnikai különbség is volt. Míg a helyi kopt lakosság elsősorban a nem-khalkedóni irányzatot támogatta, addig az egyiptomi görög diaszpóra és az egyéb elgörögösödött hívek pedig a khalkedóni irányzatot. A koptok a khalkedóni irányzat híveire mint az “idegen” bizánci császár helyi embereire is tekintettek. Egyiptom VII. században kezdődött arab meghódítása után mind a görög, mind a kopt lakosság lassan arabizálódott, így az etnikai különbségek nagy részben megszűntek, bár egy néhány tízezer fős görög kisebbség mind a mai napig megmaradt Egyiptomban. Ma már mindkét irányzat hívei arab anyanyelvűek, s az istentiszteletek is elsősorban arab nyelven történnek, az eredeti görög és kopt nyelv elsősorban csak ünnepélyes istentiszteleti nyelv, ez nagyobb mértékben a koptokra igaz, kisebb mértékben a görögökre is, ahol – mint említettem – a hívők egy kisebb része mind a mai napig görög nemzetiségű.

Igényeit a római pápa 1215-ben jelentette be térségben, amikor megalkotta az alexandriai latin pátriárkai címet, ezzel létrehozva a harmadik alexandriai pápaságot. Ez a helyzet egészen 1964-ig tartott, amikor a Vatikán eltörölte ezt a tisztséget. Az alexandriai latin pátriárkai cím, létezése alatt mindvégig jelképes volt, az alexandriai latin pátriárka székhelye mindvégig Rómában volt, a gyakorlatban ez valamelyik bíboros tiszteletbeli címe volt valamely valós egyházvezetői címe mellé.

Az eltörlés oka többek között az is, hogy eredeti célja szempontjából okafogyottá vált egy Róma-párti alexandriai latin pápaság, hiszen időközben a Kopt Egyház egy kis frakcióját (alig kétezer főt) a római pápa 1741-ben sikeresen a maga oldalára állított, az így létrejött kopt katolikus egyház. Egyházi nyelv a kopt. Székhelye: Kairó.

A mai helyzet a térségben: a keresztények 95 %-a nem-khalkedóni ortodox, 3 %-a khalkedóni ortodox, 2 %-a katolikus.

A nem-khalkedóni ortodox örmény egyház szintén résztvett a firenzei zsinaton, de az aláírt egység itt sem valósult meg. Így itt is csoportok leszakítása lett Róma taktikája. A libanoni örmények egy csoportja 1742-ben csatlakozott a Vatikánhoz, így jött létre az örmény katolikus egyház. Jelenleg is Bejrútban van az egyház központja, a hívek ezen kívül még Szíriában, Örményországban élnek, jelentős diaszpóra van Lengyelországban és Erdélyben is. Egyházi nyelv az örmény. Az örmények kb. 10 %-a katolikus, a többi ortodox.

Indiában a kereszténység már az I. században megjelent. Az indiai keresztények legnagyobb része a nyugat-szír nem-khalkedóni irányzathoz tartozott.

Az indiai keresztények nem-khalkedóni ortodox ágának egy része 1930-ban csatlakozott a Vatikánhoz. Ez a szír-malankara egyház. Központja: Trivandrum, Kerala állam fővára. A hívek száma kb.400 ezer. A hívek nagyobb része nem csatlakozott a Vatikánhoz, az ő létszámuk jelenleg kb. 2 millió. Egyházi nyelv a szír és a malajalam.

A legnagyobb sikert a katolikus missziók az asszír irányzat esetében érték el. Az asszír irányzat a legkisebb a khalkedóni ortodox és a nem-khalkedóni ortodox után. Valójában az asszír irányzat az, ahol ma több a katolikussá vált asszír, mint az eredeti egyházhoz hű maradt asszír.

Az asszír katolikusok ma 2 részegyházra oszlanak:a Kochi (Kerala, India) és a Bagdad központúra.

Indiában a potugál gyarmatosítók sikeresen katolizálták az egész asszír közösséget, ez a szír-malabár egyház. Taglétszáma 4,5 millió fő. Egyházi nyelv a szír és a malajalam. Később egy kis rész szakított Rómával, ennek a taglétszáma alig 50 ezer fő.

A bagdadi központú káldeus egyház az ősi asszír keleti egyházból csatlakozott Rómához. Egyházi nyelv a szír és az arab. A káldeusok létszáma ma félmilllió fő, míg a független maradt eredeti egyház szintén kb. félmilliós tagsággal rendelkezik.

A katolikus unitus tevékenység sikere a 3 keleti irányzatban:*