Pártkarrierem

1997-ben elhatároztam, hogy politikai karriert fogok építeni.

Ekkor már túl voltam két párttagságon (1988-1995 között a Fidesz tagja voltam, 1989-1993 között pedig az SZDSZ tagja). A 90-es évek közepén megváltoztak addigi politikai nézeteim, ezért léptem ki mind a kettőből.

Ekkor érdeklődni kezdtem a fasizmus iránt (hozzáteszem, a német náci verzió sosem vonzott, engem inkább a spanyol változat érdekelt). Az egyik szomszédom a MIÉP helyi vezetője volt, ráadásul igencsak kellemes ember, így adott volt, hogy a MIÉP-pel lépjek kapcsolatba.

El is mentem pár MIÉP-gyűlésre, részben jó volt, részben nagyon nem. A döntő negatív mozzanat az volt, hogy elmentem meghallgatni személyesen Csurka István előadását. Jól emlékszem, a Budakeszi Művelődési Házban tartott Csurka egy kb. egyórás előadást.

A bevezető szavakat Győri Béla. a MIÉP elnökségének tagja tartotta. Annyira demagóg volt, hogy hirtelen egy 80-as évekbeli kommunista tömeggyűlésen éreztem magamat. Aztán jött Csurka: mondott pár érdekes dolgot, ez tény, de áradt belőle a felsőbbrendűség érzete a jelenlévőkkel szemben. Na, ekkor döntöttem el, hogy nem akarok MIÉP-tag lenni, mert minek legyen az ember olyan párt tagja, melynek vezetője hülyének nézni a saját tagságát.

Közben kapcsolatban álltam a KDNP-vel is – ez még nem a mai Fidesz-részleg KDNP voltam, hanem a Giczy-féle független KDNP, mely akkoriban félig-meddig baráti viszonyban, amolyan hallgatólagos szövetségben állt a MIÉP-pel.

A KDNP-nél is voltam pár gyűlésen. Itt egy egészen más szintet láttam a MIÉP-hez képest, nem volt se demagógia, se félrebeszélés, se lenéző hozzáállás. Viszont a helyi tagság szinte teljesen nyugdíjasokból állt, így nem igazán éreztem magamat jól. Bár még fontolgattam egy ideig, ne lépjek-e be, ez sosem történt meg. Aztán 1998-ban a KDNP eleve szétesett részekre, s már nem volt hová belépni. Illetve lehetett volna belépni a fideszes új KDNP-be, de nem tartottam hitelesnek a Fideszt.

Szóval végülis 1999-ben eldöntöttem: mégsem szeretnék politikai karriert. Ekkor ismét változtattam politikai nézetemein, de már nem volt egyetlen olyan párt, mellyel valóban egyet tudtam volna érteni. Hozzáteszem: ilyen mind a mai napig nincs. Tudtam: politikai karrierhez el kell hallgatnom valódi véleményemet bizonyos esetekben, de ez meg taszított, nem bírtam volna ezt megállni.