A film a legfontosabb művészet, mondta Lenin, s a liberális médiagépezet mind a mai napig tartja magát ehhez.
Szinte vicces, hogy a hollywoodi tömegprodukciókban mindig az a gonosz ellenség, aki éppen hivatalos ellenségnek számít a liberális médiákban. Egyszer gonosz elrejtőzködött nácik, aztán fanatikus japánok, majd vérszomjas szovjetek, a kommunizmus bukása óta pedig iszlámterrorista emberevők, időnként gonosz szerbek (a Szerbia elleni amerikai agresszió idején), ill. háborús uszító oroszok.
De most nem az aktuálpolitikai témáról akarok szólni. Hanem az ókori történelemről, azaz a filmek által terjesztett abszurd tévhitekről, melyeket ókori történelmi témájú filmek terjesztenek.
Íme három gyakori eset.
Majd minden óegyiptomi tematikájú filmben szinte elhagyhatatlan elem a több tízezer rabszolga, akik a munkafelügyelők ostorai alatt napi 20 órában építik a piramisokat.
A valóságban az ókori Egyiptom – ellentétben Rómával és Görörországgal – nem volt rabszolgatartó társadalom, a társadalom szinte teljes mértékben szabad jogállású emberekből állt. A rabszolgaság csak kivételesen fordult elő: adósrabszolgaság és idegen hadifoglyok esetében. Mindkét eset természetesen ideiglenes volt: az adósrabszolgák szabadok lettek adósságuk ledolgozása után, az idegen hadifoglyokat pedig hazaengedték a békeszerződés megkötése után, a saját hadifoglyok kicseréléséért vagy váltságdíjért cserébe.
A bibliai „zsidó rabság” sem szó szerint értendő, hanem mint rossz, keserű sors.
Az ókori római témájú filmek gyakori eleme a rabszolga evezős a római hadihajókon. A szerencsétlen leláncolt rabok eveznek egész nap, s ha a hajó elsüllyed, vele együtt ők is süllyednek, szörnyű halált halva. Szintén abszurdum. A rómaiaknál a teljes jogú állampolpolgárság egyik fontos eleme a katonai szolgálat volt, a kettő szinte teljesen összefüggött egymással. Nem teljes jogú állampolgár akkor se harcolhatott a római hadseregben, ha akart. Gyalázatos szentségtörésnek számított volna, hogy egy rabszolgára bízzák a hon védelmének szent kötelességét. Természetesen egyetlen rabszolga se evezett római hadihajókon, se leláncolva, se lánc nélkül, minden római katona teljes jogú római állampolgár, azaz szabad ember volt. Rabszolga evezősök egyedül magánhajókon, kereskedelmi hajókon fordultak elő.
A másik mítosz szintén római. A halálig tartó gladiátorharcok fontos filmbeli eleme, amikor a játékszervező eldönti maradjon-e életben a vesztes gladiátor: ha igen, akkor a hüvelykujját felfelé fordította, ha nem, akkor lefelé.
A valóságban a kegyelmet az összezárt ujjakba rejtett hüvelykujj jelezte, míg a bármilyen irányban kinyújtott hüvelykujj a halált – és ez esetben is jellemzően oldalra mutatott a hüvelykujj, nem lefelé: jelentése a „vágd el a torkát” mozdulat. Míg az elrejtett hüvelykujj: „ne vágd el a torkát”.
Az ok: távolról nem volt látható világosan, hogy merre mutat a hüvelykujj, míg az felismerhető volt nagyobb távolságról is, hogy a játékszervező hüvelykujja látszik-e. Hiszen gondoljuk el: lehet, hogy a győztes gladiátor a stadion ellenkező végében győzte le az ellenfelét, azaz messze a díszpáholyban ülő játékszervezőtől. Nyilván ilyenkor a győztes nem ballaghatott el a díszpáholyig megnézni, merre mutat az ujj.
ez mind NEM
