A magyar “baloldal” furcsaságain az ember nem győz csodálkozni.
A magyar “baloldal” két fő részre osztható.
Az egyik – a nagyobb – rész az, mely gazdaságpolitikában olyannyira jobboldali álláspontot képvisel, hogy ahoz képest egy amerikai neokonzervatív is kissé balosnak látszik. Ezt a tábort nyugaton szimplán neoliberálisnak nevezik, s természetesen jobboldalinak. Ebben az táborban az egyetlen baloldali elem, hogy egyes társadalompolitikai kérdésekben liberális álláspontot fogalmaznak meg, jellemzően olyan kérdésekben, melyek az átlagember életét nemigen befolyásolják, pl. az egyneműek házassága, abortusz, szekularizmus.
A másik – kisebb – részben a tudathasadás foka nagyobb. Ők ugyanis szinte ugyanazt mondják, mint a másik tábor, de közben éljenzik a KÜLFÖLDI antiliberális baloldali pártokat. Sosem tudtam megérteni, hogy lehet pl. éljenezni a görög Szirizát, közben pedig magyar ügyekben teljesen ellenkező álláspontot hirdetni.
A két tábor egymást imádja, bár sokszor egymás ellenkezőjét mondják.
Az egyik tábor a görög kormányt jobban elítéli, mint a nagy nemzetközi liberális médiák. A másik tábor szerint pedig Magyarországon el fog jönni a Sziriza ideje, a Sziriza magyar verziója elkergeti Orbán, s aztán a győztes magyar Sziriza pont az ELLENKEZŐJÉT fogja csinálni, mint az eredeti görög Sziriza… Nos, igen ez valóban nagyon logikusnak tűnik, feltéve ha elmebetegek vagyunk…
Miért nevezik magukat baloldalnak? Talán mert szeretik a b betűvel kezdődő szavakat…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: