A Krím hazatérése

Ezzel a címmel jelent meg a Krím Oroszországba való visszacsatlakozásának 1. évfordulójára egy új, orosz dokumentumfilm.  A film, bár két óránál is hosszabb, nagyon érdekes, mindenkinek ajánlom. Pl. itt nézhető meg. Jelenleg csak oroszul érhető még el, de a napokban biztosan meglesz a felirat is a főbb nyelveken.

Pár érdekesség a filmből.

A filmben Putyin elmondja: az orosz állami vezetésben az a döntés született, hogy csak abban az esetben avatkozik be Oroszország az eseményekbe, amennyiben erre nyilvánvaló többségi igény és komoly szándék jelentkezik Krím lakossága részéről. Titkos felmérés készült, ez azt mutatta ki: a lakosság 75 %-a támogatja a csatlakozást Oroszországhoz, azaz az igény megvolt. A komoly szándék pedig a Krím ukrán szempontból is legitím hatóságainak magatartását jelentette a kijevi puccs után, valamint az ezután spontán módon megszerveződő népi önkéntes milíciákat.

Mivel a krími parlamentben a legutolsó, ukrán szempontból is legitím választásokon az oroszpárti pártok 93 helyet szereztek meg az összes 100-ból (ebből 80 mandátuma volt Janukovic s ukrán elnök pártjának, s 5 mandátuma a szintén oroszpárti kommunistáknak), eleve nem volt kétséges mit fognak cselekedni a helyi hatóságok. A helyi hatóságok természetesen nem ismerték el a kijevi puccsot, s nem teljesítették a puccs után hatalomra került hatóságok intézkedéseit, továbbra is Janukovicsot ismerték el elnöknek. Mint a filmből kiderül: Janukovics maga is a Krímben tartózkódott pár napig, miután elmenekült Kijevből. Oroszországba csak azután távozott, miután a Krímben az Ukrajnától való elszakadás vált céllá.

A Krím elszakadását Janukovics nem fogadta el, ezért döntött végül amellett, hogy önkéntes száműzetésbe vonul Oroszországba. Ő a maga részéről csak védelmet kért saját maga és családja számára Putyintól, de határozottan megtagadta a fegyveres ellenállást a puccsistákkal szemben. Azt mondta “nem írok alá olyan parancsot, mely ukrán állampolgárok megölésére vonatkozik”, ezzel saját lelkiismeretét akarta tisztán tartani, persze kérdéses, hogy ez felelős magatartás volt-e a konkrét esetben: megteheti-e egy államfő, hogy nem alkalmaz erőszakot puccsisták ellen.

De ez már mindegy volt a Krím szempontjából: a krímiek már eldöntötték, a továbbiakban nem kívánnak részt venni semmilyen formában Ukrajna életében. Már nem a kijevi puccsisták hatalmának legitimitása lett a fő kérdés, hanem a Krím elszakadásának gyors elérése.

A krími rendőrség szintén a krími hatóságoknak engedelmeskedett, pl. a szimferopoli nemzetközi repülőtér elfoglalása az önkéntes népfelkelők által erőszak nélkül zajlott: a repülőteret örző rendőrök egyszerűen beengedték a felkelő csapatokat. Ez a repülőtér stratégiai fontosságú volt, ugyanis ez maradt az egyetlen lehetőség az ukrán hadsereg számára, hogy komoly erőket küldjön a félszigetre.

Maga a Krímen állomásozó ukrán haderő nagy része is átállt a krími hatóságok oldalára, többek között az ukrán haditengerészet főparancsnoka, Berezovszkij ellentengernagy is. A 20 ezer ukrán katonából 18 ezer állt át az orosz oldalra, mindegyik átállt megtartva rangját folytathatta karrierjét az orosz hadseregben.

Oroszország egyetlen katonát sem küldött a Krímbe az események során. A krími orosz katonai támaszponton eleve volt 15 ezer orosz katona (legálisan, egy korábbi orosz-ukrán egyezmény értelmében). Ez a katonaság ténylegesen bevatkozott pár olyan alkalommal, amikor vérontás veszélye állt fent. E bevatkozás következtében az összes Krímen állomásozó, de Kijevhez hű katona bántódás nélkül hagyta el a félszigetet. Az orosz katonák mindkét felet korlátozták: egyrészt nem engedték, hogy a Kijevhez hű erők megpróbálják visszafoglalni a Krímhez hű erők pozícióit, más részről azt sem engedték meg, hogy egyes radikális Krím-párti felkelők bosszút álljanak a Kijevhez hű erőkön. Az eredmény: az összes halálos áldozat az egész akció során 5 fő volt.

A orosz katonaság szerepe az volt, hogy elvágta az összeköttetést a krími ukrán laktanyák és Kijev között. Valódi csata egyetlen esetben zajlott: a feodoszijai ukrán támaszponton, ahol a NATO által kiképzett katonák voltak, azonban itt sem volt halálos áldozat.

Az amerikai haderő – ugyanúgy, mint a 2008-as grúz-orosz háború idején – távol tartotta magát a nyílt bevatakozástól. Az egyik amerikai hadihajó ugyan megközelítette a Krímet az események során, de mindvégig nemzetközi vízeken maradt, majd pedig – miután az oroszok telepítették a Krímbe partivédelemi rakétarendszerüket – elhagyta a Fekete-tengert.

Putyin is azt vallja azonban a filmben: a kijevi puccs mögött az USA állt.

A film végső mondanivalója: hogyan képes győzni a demokrácia és az igazság a hazugság és a gonoszság ellen, ha erre megvan a megfelelő elhatározottság és erő.

Arra a kérdésre, hogy megérte-e mindez a későbbi oroszellenes szankciókat, melyek kétségtelenül negatívan hatottak az orosz gazdaságra, Putyin nyíltan kimondja a film végén: aki mindent alárendel a pénznek, az előbb-utóbb mindenét elveszti, azaz fel se merült, hogy gazdasági okok miatt cserben kellett volna hagyni a krímieket és átadni őket a NATO által fizetett galíciai neonácik és a kijevista csőcselék tombolásának. Ez nagyobb polgárháborúhoz vezetett volna, mint ami később Donbasszban zajlott.

A hanyatló liberalizmus erői, élükön az USA-val történelmi vereséget szenvedtek a Krímben. Az utóbbi években minden egyes amerikai elnök megpróbált csapást mérni Oroszországra. Kezdte ezt idősebb Bush a csecsen iszlamiszták támogatásával, majd jött Clinton Koszovóval, aztán fiatalabb Bush Dél-Oszétia megtámadásával, most pedig a Nobel-háborúdíjas Obama az ukrajnai puccsal. S mindegyikük akciója súlyos vereséggel végződött.