Emlékezz!

Mint ismeretes, 6 évet éltem Kubában, a 80-as években.

Az egyik legnépszerűbb utcai politikai propagandaplakáton egy félelemtől remegő Samu bácsi ált, szemben vele pedig egy győzedelmes szakállas harcos. A szöveg rajta angolul volt “Remember Girón!”.

Girón annak a falunak a neve, ahol a nevezetes Disznó-öbli invázió Castro megdöntésére kudarcot vallott 1961-ben.

Most nem elemezném a plakát csúsztatásait. Hiszen 1961-ben Castro nem “Samu bácsit” győzte le, hanem egy, Washington által hivatalosan alig támogatott, rosszul felfegyverzett kubai emigránscsapatot. De mindegy, most nem ez a plakát a mondandóm lényege.

Viszont ez a plakát jutott eszembe, amikor a következő képet láttam:

A kétes hírű argentín, aki jelenleg a Vatikánban celebkedik, ellátogatott Törökországba, s e látogatás részeként felkereste Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárchát is. Az argentín “újraegyesülést” akar (magyarul: maga alá rendelni az ortodoxiát), s ezen hadművelet részeként hajlandó színpadias gesztusokra is, mint pl. ami a képen is látható.

Megismétlődik a XV. század közepének eseménysorozata.

Akkoriban a Római (“Bizánci”) Birodalom utolsó éveit élte. A Római Birodalom területe már csak a mai Isztambul európai részére és annak környékére, valamint az attól földrajzilag külön eső Peloponnészosz-félszigetre, s pár Égei-tengeri szigetre korlátozódott. A Birodalmat szinte minden oldalról az oszmán-törökök vették körül, leszámítva pár velencei és genovai területet. A Római Birodalom vezetői kétségbeeseten nyugati segítséget kerestek a törökök elleni harcra. Ennek részeként az állam vezetői meggyőzték az államegyházi státuszú ortodoxia főpapjait, köztük magát II. Joszif pátriárchát, menjenek el a katolikus egyház firenzei zsinatára, s ott igyekezzenek meggyőzni a római pápát arról, hogy a katolikus nyugat támogassa a Római Birodalom védelmét a törökök ellen.

A római pápa örömmel fogadta a segítséget kérő keletieket, nagy esélyt látott ebben az Egyház újraegyesítésére, természetesen saját vezetése alatt és a katolikus szabályok alapján.

Az ortodox főpapok fontosabbnak látták a törökök elleni védelmet, mint Jézus hitelveihez való ragaszkodást, így 1439-ben aláírták az újraegyesülésről való dokumentumot (Laetentur Caeli), melyben elismertek minden olyan katolikus dogmát, melyek ellenkeztek az ortodox hitelvekkel, többek között elismerték a Filioquét, s persze a legfontosabbat: a római pápa elsőbbségét az Egyházban mint az egész Egyház felett álló uralkodói hatalmat.

Amint a hír elért Konstantinápolyba, általános felháborodást keltett a főpapok árulása a nép és a papság körében. A miséken abbahagyták a császár és a pátriárcha nevének említését. (Időközben II. Joszif meghalt, utóda azonban szintén egy úniópárti főpap lett.) A reakciót látva, a firenzei zsinatról hazatérő egyes főpapok felismerték az elkövetett hibát, s utólag visszavonták aláírásukat a firenzei dokumentum alól. 1450-ben pedig maga a konstantiápolyi pátriárcha kényszerült lemondani és Rómába menekülni a hívők nyomására. Utódja már hivatalosan is felmondta az úniót, 1450-ben, 3 évvel Konstantinápoly eleste előtt. Ekkor született a híres mondat “inkább muszlim turbán a város felett, mint latin kereszt a templomon”.

Az egyik ortodox főpap pedig, aki részt vett a firenzei zsinaton és már akkor, ott a helyszínen megtagadta az egyesítési dokumentum aláírását – Markosz, efeszoszi érsek – a hit bajnokának számít mind a mai napig. 1734-ben avatták szentté, az egyik legfontosabb szentnek számít, nem-hivatalos neve “az ortodoxia oszlopa”, rajta kívül még két szentet illetnek ezzel a névvel.

Most az olvasó bizonyára arra számít, Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárcha ellen fogok írni, párhuzamot vonva a XV. századi eseményekkel. Nem, ennek semmi alapja, hiszen Bartolomaiosz pátriárcha nem követett el semmilyen eretnekséget, sőt kiáll Jézus mellett, elutasítva az argentín celeb aljas próbálkozásait. Csak azt akartam mondani, hogy legyen Bartolomaiosz szeme előtt képzeletben mindig egy “Remember Florence 1439!” tábla.