Miért nem működnek a szankciók?

Összeült a nyugati agytröszt Washingtonban. Az ülés célja: valahogy csökkenteni Putyin orosz elnök népszerűségét Oroszországban.

A gazdasági szankciók fő célja: elegedtelenséget kelteni Oroszországban. Hiszen csökkeni az életszínvonal, ez mindenkit érint, s ez nyilvánvalóan elégedtlenséget fog szülni az orosz vezetéssel szemben.

Igen, így is lenne, ha nyugati ország lenne Oroszország. De nem az.

Az első különbség szellemi. Az oroszok tapasztalatból tudják, sok minden mögött idegen érdekek rejlenek. Most ez történetesen így is van. A szankciók valódi oka a nyugat tehetetlen pánikja amiatt, hogy az ukrajnai akció sikertelen lett, nem sikerült pofont lekeverni Oroszországnak, sőt Oroszországnak esélye nyílt nyíltan fellépni a 80-as évek végén kialakult új vilégrend ellen. Teljes kudarc ez, Amerika azt hitte Obama személyében, hogy elődje, Bush hasonló 2008-as akciója (Grúzia USA által szponzorált agressziója az oszét nép ellen) azért nem sikerült, mert nem volt eléggé körültekintően előkészítve, viszont mára kiderült: a jobban előkészített kijevi puccs sem hozta meg a várt eredményt, sőt Putyinnak hozta el a győzelmet: a kijevi puccsista hunta képtelen volt konszolidálni a hatalmat, a lakosság egy része kikerült Kijev irányítása alól, s bónuszként a krímiek megvalósíthatták évtizedes álmukat az Oroszországhoz való csatlakozásról.

A második különbség pedig tisztán anyagi. A putyini 15 év alatt az orosz gazdaság és életszínvonal olyan mértékben növekedett, hogy nem tud annyit csökkeni semmilyen szankciók hatására sem, hogy az visszálljon a Putyin előtti szintre.

Az oroszországi belső politikai helyzet két okból is Putyin előnyére alakult. Korábbi 60 % körüli támogatottsága 80 % fölé növekedett. S az ellenzék nyugatpárti részének támogatottsága közben a felére esett. Eleve Oroszországban az ellenzék 3 részre osztható, ezek erejük sorrendjében: a kommunisták, a nacionalisták, s a liberálisok. A kommunisták és nacionalisták eleve nyugatellenesek, s ha támadják is Putyint, nem nyugati értékek mentén teszik ezt. A 10-15 %-nyi liberális táborra viszont halálos ütést jelentettek a nyugati szankciók, az orosz átlagember őket szimplán ötödik hadoszlopnak tartotta eddig is, s ez most már erősödött. Ráadásul a liberálisok egy része Krím kérdésében Putyint támogatta, a félsziget csatlakozását liberális érvekkel (önrendelkezés) támogatta – az ilyeneket egyes Putyin-párti orosz médiák viccesen „négy és feledik” hadoszlopnak nevezik.

Na és mi lenne az alternatívája a jelenlegi rendszernek Oroszországban? Természetesen csakis a nyugati típusú polgári liberális demokrácia. A gond csak az, hogy ez már VOLT Oroszországban, a kommunizmus bukását követő évtizedben. Az emberek ismerik ezt a rendszert, s köszönik, de nem kérik.

Mit is jelentett Oroszországban a liberális demokrácia? 7 fő dolgot:

• ázsiai szintú, 50-60 %-os arányú szegénységet,
• a gazdaság visszafejlődését,
• a nyersanyagok idegen kézbe kerülését,
• a maffia megjelenését és eluralkodás,
• rabló oligarchák megjelenését,
• idegen zsoldban álló álcivilek lelki terrorját,
• szabad teret minden természetellenességnek és sértő perverziónak.

S lássuk mit ért el Putyin rendszere 15 év alatt:

• a szegénység visszaesett normál, kelet-európai 15-20 %-os szintre,
• a gazdaság fejlődése elindult,
• a nyersanyagok felhasználása belföldi kezekbe került,
• a maffia vissza lett szorítva,
• az oligarchákat megszüntették,
• az idegen zsoldban álló álcivileket regisztrálták külföldi lobbistákként, így befolyásuk megszűnt,
• a természetes erkölcsnek ellentmondó nyilvános különcködést korlátozták.

Vajon ki akarna ezek után liberális demokráciát?

Nos, ezért van az, hogy a szankciók csakis ellenhatást érnek el.