Orbán első beszéde volt ez, mely – legalábbis részben – tetszett. Igen fontos gondolatok is elhangoztak benne, ezekért mindenképpen le a kalappal Orbán előtt.
Lássuk a legfontosabb gondolatokat:
“A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell.”
Teljesen helytálló mondat. S az ok: a liberalizmus elérte növekedése határait, önmaga torzképévé vált. Ember- és emberiségellenes eszmerendszerré vált a liberalizmus.
“A jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait. Mára önmagát emészti fel hatalmas eladósodással, és ez nem fenntartható létezési formája a nyugat-európai társadalmaknak. Nem érdemes ezt a nem fenntarthatóvá vált modellt követni. Provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis “megöl bennünket”.”
A nyugat hanyatlik. 30 éve kezdődött a folyamat. Ezt célul kitűzni szimpla debilség. Ez olyan mint rohanni a vonat után, mely egy helyben vesztegel.
A nyugat a fasizmus felé halad, ez a spontán reakció a liberalizmus bukására. Ebben részt vennni bűn. Bármi áron ki kell maradni ebből a veszélyes nyugati folyamatból.
“A nyilvánosságban rendszeresen szereplő magyarországi civilek esetében külföldiek által fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk.”
Igen, ez súlyos probléma: a magyar civilek zöme álcivil. Persze itt Orbán hazudik, pontosabban elhallgatja azt, hogy ez igaz a Fidesz-párti magyar civilekre is, csak őket nem a norvég, hanem a magyar kormány finanszírozza. Ez ugyanaz a probléma valójában.
Hol Orbán hibája?
A nemzetállam és az etnicizmus éljenzése. Ez Orbán liberális korszakából megmaradt tévhit, melyeket Orbán nem tudott leküzdeni. Nem vette észre, higy a nacionalizmus és a nemzetállam valójában éppen a liberalizmus torzszülöttei. Sajnos ezek a liberalizmus legsikeresebb torzszülöttei. Orbánnak rá kellene ébrednie: nem lehet a nacionalizmust fegyverként használva küzdeni annak szülőanyja ellen. Ez tetszhet sokaknak, de teljes tévedés.
A globalizmus a fő fegyver a liberalizmus ellen. S a vallási alapú konzervatív szellemiség. Vajon képes lesz-e ezt Orbán felismerni? Putyinnak ez sikerült, pedig 35 éves koráig hívő marxista volt.
Meg a hamburger, a paprikás csirke és a villámhárító!
Ezmiez: vallási alapú konzervatív szellemiség
Mondj légyszi valami példát.
Biblia alapú társadalom? Meg kellene kövezni a lakosság 80%-át
Irán?
Kötelező kreácionista oktatás?
Inkvizícó?
Keresztes hadjáratok?
a megcsömörlött tömeg bosszúja. szerintem. de ha minden rendben van és kevés tehetséges ember van ebben a megcsömörlött tömegben akkor ez nem is probléma. probléma akkor van ha túl sok tehetséges ember is a megcsömörlött tömegbe kerül. mert a tömegben attól tud még jobban nőni a feszültség ha azt látják hogy a náluk tehetségesebbek sem tudnak boldogulni a rendszerben (akármilyen rendszerben). a “dögöljön meg a szomszéd tehene is” a jelek szerint tartós mém. ha nincs igazság legyen bosszú. mivel az “istené a bosszú” kompromisszumot agymosó vallások messze vannak a kellő dominanciától, sorjáznak az új hitek. a rajongói attitűd és a harag együtt csodákra képes, főleg ha a tömegek manipulálását elhibázzák
“Nem vette észre, hogy a nacionalizmus és a nemzetállam valójában éppen a liberalizmus torzszülöttei.” – Bizonyára észrevette, csak éppen arra is rájött, hogy erős tömegbázist jelenleg csak nacionalista alapon lehet építeni.
A jobboldal demokráciaellenessége elsősorban abból adódik, hogy sokaknak elegük lett abból a nemzetellenes politikából, ami a rendszerváltás után a demokrácia égisze alatt folyt. A kevésbé értelmes emberek (mert valljuk be, a jobboldalon is vannak ilyenek) hajlamosak a politikai rendszert a hatalomgyakorlókkal azonosítani. Értelmesebb szinten pedig már a rendszer hibáit is látják.
Egyébként, lehet hogy ezt nehéz lesz feldolgoznod, de sokan feladnák a szabadságot a biztonságért és kényelemért cserébe. És ez nem is oldalfüggő.
Minden forrást elolvasok. Te meg nem.
Ez természtesen lehetséges. De mi van ha te nem ismered Putyin rendszerét? Hiszen a kőolaj és gázkészletekből származó vagyon alkalmas egy bizonyos nemzetközi PR tevékenységre a részükről. Nem gondolom továbbá, hogy ha a 500 “független” publicistát mészárolnának le évetne és földelnének el oroszországban, bármit is tudnánk róla.
Nincs annyi információnk, hogy megkülönböztessük a dezinformációtól.
Én is írhatnám, hogy
Nem ismered Az EU rendszerét. Csak ferde, fanatikusan EU ellenes forrásokból vannak ismereteid.:)
Elég nagyképű lenne tőlem, ha azt állítanám, hogy nekem ismereteim vannak:)
Már az is a dezinformáció nyoma, ha valaki elhiszi, hogy ismeretei vannak, hiszen meg sem kérdőjelezi a neki átadott információkat.
Ez az igazi anarchia, amikor nem létezik többé semmilyen zsinórmérce.
Nem ismered Putyin rendszerét. Csak ferde, fanatikusan oroszellenes forrásokból vannak ismereteid. Oroszországban demokrácia van, csak nem liberális demokrácia. Ez a jövő egyik lehetősége. Egy új lehetőség a szakadékba zuhanó nyugat helyett.
“Vagy arról szól az egész, hogy a társadalom egészétől sajnáljátok a demokrácia vívmányait és ezért inkább lemondtok minden emberi jogotokról csak hogy más se élhessen boldogan?”
Demokrata vagyok. A liberalizmust utasítom el, nem a demokráciát.
“miért adjátok fel – mit adjátok, ordítjátok, hogy vegyék el – önként a demokrácia által szavatolt szabadságotokat”
Nem adjuk fel.
“és reménykedtek egy eljövendő diktatúra védő-óvó uralkodásában?”
Nem reménykedünk.
“Miből merítitek a hitet, hogy pont bennetek látja meg a hatalom a jó alattvalókat? ”
Semmiből.
Mindig is érdekelt valami a (szélső)jobboldali beállítottságúak kapcsán. Mivel ide tévedve és néhány gondolatodat megismerve az a kép alakult ki bennem, hogy te az értelmes (szélső?)jobboldaliakhoz tartozol, neked szegezném a kérdést.
Hiába próbálom megérteni, nem találok magyarázatot rá, hogy miért adjátok fel – mit adjátok, ordítjátok, hogy vegyék el – önként a demokrácia által szavatolt szabadságotokat és reménykedtek egy eljövendő diktatúra védő-óvó uralkodásában? Miből merítitek a hitet, hogy pont bennetek látja meg a hatalom a jó alattvalókat? Ennek a 19. századi kommunista elnyomás az oka? Itt magyarországon ki lehetett egyezni a hatalommal, ebben bíztok most is? Nem tudjátok feldolgozni a túl sok joggal járó életet? Hiányzik a korbács? Vagy arról szól az egész, hogy a társadalom egészétől sajnáljátok a demokrácia vívmányait és ezért inkább lemondtok minden emberi jogotokról csak hogy más se élhessen boldogan? Lehet, hogy ez a tehetségtelen és megcsömörlött tömeg bosszúja?
A magyar fórumokon a ballibek folyamatos “virnyákolása” kapcsán a jobboldali kommentelők első körben elhessegették – mondván, hivatásos rettegők – az orbánra tett diktatúra építő kritikákat. Ez az uralkodása első 4 évében volt megfigyelhető. Most azonban, orbán kinyilatkoztatását követően – amit tekinthetünk az igazság pillanatának – megváltozott a reakció, most már jó az illiberális demokrácia vagy szinonímája a munkaalapú állam, amit orbán hirdetett. Azóta sokan nyíltan kimondva kiállnak a készülödő diktatúra mellett. Amiért pont erre a cikkedre tettem ezt a kommentet az az utolsó bekezdésben található Putyint dícsérő rész tartalma.
Mivel a saját ellenzékét és a független sajtót börtönnel / eltünéssel honorálja Putyin rendszere, felmerül a kérdés, hogy jóérzéssel és felelősséggel támogatható-e ez a fajta “haladás” akár még jobboldaliként is.