Afrikai Dzsenni története

Kedves Blog!

Leírom én is történetemet nektek.

Életem akkor pördült meg 180 fokkal igazán, amikor megismerkedtem Ndebivel. Ndebi egyszerű ugandai diák volt Londonban, ahová én is jártam egyetemre. Ndebi szép szál, daliás, szurokfekete legény, mint egy amerikai profi kosaras úgy néz ki, csak szebb és erősebb.

Nem részletezem történetünket, de szinte azonnal szerelmesek lettünk egymásba. Ámor nyila nem rasszista és az ébenóriás meg a kis törékeny fehér teremtés egymásba szerettek. Nagyon sok közös van bennünk lelkileg, pl. mindketten szeretünk filmeket nézni és kedvenc ételünk a pattogatott kukorica mogyoróvajjal.

Kapcsolatunk 2. évében Ndebi gyémántgyűrűt ajándékozott nekem és megkérte a kezemet. Ekkor elmondta, hogy ő nem egy tipikus afrikai diák, hanem herceg, arisztokrata sarj. Bevallom én sem tudtam hogy ez létezik, de Ugandában – bár köztársaság – van több autonóm törzsi királyság! Nos, az én Ndebim az egyikből származott. Édesapja küldte el Londonba agrármérnöki szakra, mert náluk ez a hivatás igen nagy becsben áll. Ndebi azt mondta: mindenben én dönthetek, de egy dologban hajthatatlan: tanulmányai végeztével haza kell mennie Ugandába és ha valóban elfogadom házassági ajánlatát, vele kell mennem. Törzse etikai kódexe követelte meg, hogy az arisztokrata ifjak otthon éljenek. Bevallom, nekem ez a feltétel semminek tűnt, úgyis untam a szörnyű londoni időjárást, a piros buszokat, meg eleve az egész idegesen lüktető tízmilliós nagyvárost annak minden nyűgével együtt.

Tehát tavaly óta itt élünk Nyugat-Ugandában. Ndebi családja a törzs omukamájának (az omukama szó kb. királyt jelent) belső köreihez tartozik, apósom miniszter az omukama autonóm kormányában.

Ndebi törzsében a többnejűség van szokásban, magas rangúak esetében ez szinte elvárt a szokások értelmében, de Ndebi hívő keresztényként elutasítja ezt, így én vagyok az egyetlen felesége. Hozzáteszem: nem is vállaltam volna a házasságot, ha nem én vagyok az egyetlen asszony!

Mint arisztokratafeleségnek, tilos számomra a munka, de időnként persze elfoglalom magamat egy-két hobbival. Esküvői ajándékként kaptam egy saját elefántot és időnként lecsutakolom őt. Az elefántot Trombinak szólítom. Kisgyerekkoromban mindig volt Magyarországon kutyám, így az elefánt nem volt szokatlan, a nyilvánvaló méretbeli különbségen kívül nincs sok különbség a két háziállat között.

Törzsi szokás, hogy a gazdagok kötelesek segíteni a szegényeket, pl. azzal, hogy munkát adnak nekik. Bevallom, kezdetben zavart a sok szolga, de megszoktam. Nekünk 40-45 szolgánk van, személyenként havi 4-5 ezer forintot fizetünk neki, itt ilyenek a bérek. Dolgosak az itteni népek, ezt meg kell mondani, ami nagy szó az itteni forró időjárásban, melyet csak a közeli Albert-tó enyhít. Eleinte zavart, hogy sok alapvető feladatban szolga segít, nehéz volt megszokni, hogy pl. nem öltözhetek fel reggel egyedül. Sok helyi gazdagnak a fogát is szolga mossa, de ebben már fellázadtam, kiharcoltam, hogy saját jogom legyen a fogmosás. Furcsa, zavaros fehérfehérnépnek gondolhatnak sokak emiatt.

Az emberek boldogok, egész nap mosolyognak. Nem számít a pénz, ezt itt láttam meg igazán, hiszen a legtöbb ember olyan körülmények között él, melyek magyar szemmel nyomornak tűnnek. Elég azt mondanom, hogy villanya csak minden huszadik családnak van, folyóvíze meg csak a gazdagoknak. Az internetről a legtöbb ember csak hallott, de nem tudja mi az, csak egyes középületekben és a helyi egyetemen van. Egyébként mobilinternet az van – nekünk is -, de az átlagnép számára megfizethetetlen és egyébként is, minek internet, ha áram sincs a legtöbb lakásban.

A mi családunk elsősorban kávéültetvényekből él, komoly földjeink vannak kávéval, 2-3 ezer embernek adunk munkát. Megjegyzem gyorsan: európai mértékkel nézve nem vagyunk milliomosok, inkább amolyan tisztes középosztálybeli a szintünk.

Felszereltettem egy műholdas antennát a nappalira, így szoktam nézi a Duna Tévét, tehát nem csak az netről tájékozódom a magyar események iránt.

Magyarokkal nem nagyon érintkezem, bár hallottam, hogy Kampalában – ez Uganda fővárosa – él pár magyar.

Mindig nagyon meleg van és mindig ugyanakkor kel és nyugszik a nap. Az ember biológiai órája számára ez sokkal egészségesebb. Úgy érzem, hogy hazajöttem, hiszen az emberiség pont erről a vidékről származik.

Az életszínvonal az átlag számára a magyarországi ötöde errefelé, nem javaslom az ide való emigrációt, csak ha valakit – mint ahogy engem is – nem érdekli a pénz. Akit viszont a pénz nem érdekel, annak ez nagyszerű élettér. Az ideges fehérember-világhoz képest, ahol minden lüktet, mindenki rohan, s minden a pénz körül forog, itt maga a paradicsom van készen és ingyenesen mindenki rendelkezésére áll.